horoszkóp

Árpa Attila parázott Csurkától, mint állat

2007.08.15. 09:05
Árpa Attila szeretett volna másképp fogalmazni, amikor Csurka Istvánnal folytatott interjújára kérdeztünk rá, de nem tudott. Az alkalmi műsorvezető tényleg villamossal jár a városban, sőt nemrég meg is büntették az ellenőrök.

Árpa Attila úgy tudja, ő volt a legnépszerűbb műsorvezető azon hazai celebritások közt, akiket a TV2 a Mokka nyári adásában vendég-műsorvezetőnek kért fel. Erről az Erzsébet királynő születésének 170. évfordulója alkalmából rendezett Sisi bálon tájékoztatta a Velvetet, miután Szörényi Leventével hosszasan beszélgetett.

A Sisi bálon

Klikk!

A felvetés ellenére elsőként nem az eseti műsorvezetésről kérdeztük az egykori valóságshow-producert ezen az emelkedett rendezvényen, hanem a Feljelentő rovatunkhoz érkezett olvasói észrevételről, ami szerint manapság nyitott tetejű autó helyett villamossal közlekedik a városban. Úgy tudjuk, a motorját ellopták.

Integettem a luxusautóknak

Árpa elmondta, a bálra nem villamossal érkezett, a motorjának tolvaja pedig a minap jelentkezett. „A rendszámtáblámat küldte el nekem, mint egy túsz levágott kisujját.” Több részletet nem árult el a csere körülményeiről, mert megegyezésük része volt, hogy nem árulhatja el a sajtónak. Korábban azonban úgy nyilatkozott, hogy 3 millió forintot is fizet, hogy visszakapja motorját.

Elmondása szerint Árpa valóban utazik a BKV járművein, azok közül is leginkább a villamost kedveli. „Ha mondjuk a Petőfi hídtól kellett eljutnom a Westendbe, akkor Combino. Csúcs! Szépen ültem a villamoson, hallgattam az mp3-at és integettem a luxusautóknak, hogy nekem is van ilyen, de ez most gyorsabb.” A BKV emellett mesébe illő kalandokat is tartogat cabriósok számára: Árpa például büszkén számolt be róla, hogy néhány hete 5000 forintos helyszíni bírságra büntette az ellenőr, akinek a kezeletlen villamosjegyét mosolyogva nyújtotta át.

Jókedvű, kedves, p.c.

A televíziós ambícióit érintve arról is kérdeztük Árpát, miért szeretett volna az Activity műsorvezetője lenni, miután úgy tudjuk, Szulák Andrea utódjának válogatásán ő is megjelent. Árpa azóta úgy tartja, ez a fajta műsor nem az ő világa: „Nem tudnék egy békés, kedves családi műsort vezetni. Az Activitybe egy showmaster kell, aki jókedvű, kedves, p.c., és néha felolvas ezt-azt a súgógépről. Ez abszolút nem nekem való.”

A Mokkában azonban otthon érezte magát. „Ott beszélgetni kell, van politika, vannak bulvártémák, vannak érdekes vendégek. Vannak unalmasak is, de ki kell hozni belőlük azt, amitől ők is érdekesek lesznek.”

Tényleg paráztam

Az egy napra szóló felkérésében a műsorvezető azt tartotta a legizgalmasabbnak, amikor Csurka Istvánnal beszélgetett a botrányos melegfelvonulásról és Horn Gyula születésnapjáról. „Paráztam, mint az állat. Másképp kellene fogalmaznom, de nem tudok. Tényleg paráztam.”

Árpa Attilát a filmrendezői terveiről is kérdeztük. Elmondta, egy rajzfilmen dolgozik, ami 2010 környékén készül majd el. „Túl sok kreativitás egy rendezőnek nincs benne, azt mondod, hogy ez a figura menjen A-ból B-be. Ezt egy hónap múlva nézheted meg. Ez nem az én műfajom, nem az én tempóm.” Árpa emellett új filmjét is tervezi, amiről csak annyit mondott el, nem az Argo folytatása lesz, hanem egy romantikus történet, de erről a műfajról még hiába kérdeztük.