horoszkóp

'Hányni kell, köpni már nem elég'

2006.02.26. 17:50
Bakács Tibor Settenkedő még a szombati Megasztár-döntő előtt öntötte ki a lelkét az Index újságíróinak, aztán azt mondta, egész jólesett.

Essünk túl a kötelező körön: Megasztár. Nem unod még?

Nem. Óriási szünetet hagytak, ami nagyon jó, már szinte elfelejtettem, hogy én zsüri vagyok. És minden évben más emberek jönnek. Nagyon kíváncsi vagyok, mire használták az elmúlt két hónapot. Olyankor szoktam unni, mikor ott ülök. De az látszik is az arcomon.

Meg aztán megint lehet nézegetni a jó csajokak, ez az értékeléseidben fontos szempont szokott lenni.

Nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy a Megasztárba már jó csaj is bejut. Nyugaton a piac fordítva működik: először jó csajnak kell lenned, aztán esetleg jöhet a többi. De igen, vannak jó csajok, mert a tehetséges csajok jó csajok. Ők másként szépek, mint a többi, tökmindegy, hány kilósak.

Te most a termékről kérdezel. A termék az itt olyan, hogy szőke meg barna. De van mögötte valami. A Prince is egy termék, de azért biztos, hogy bírnád egy estére, nem?

Én gyerekként inkább májkeldzsekszonos voltam, és nagyon zokon vettem Prince-től, amikor le akarta őt taszítani a trónról.

Hát akkor ezt most elrontottam. De azért érted, mire gondolok?

Persze. Meg amikor Jacko a Thriller után a Bad-hez új arcot csináltatott, már nekem is a Prince termék tetszett jobban. Ennek a szériának az elején volt olyan zsűritag, aki kiszállt. Te meddig tervezed még?

Klikk a képre!

Most ugye lesz helyette a Megatánc. De abban én nem leszek benne. A táncban végképp nem volnék szakértő. Nem mintha az énekben az lennék. De nem is mondták, hogy számítanának rám. Úgyhogy remélem, most lesz időm arra, hogy visszaszerezzem a tisztességemet, amit így "majomként" bizonyos szempontból elvesztettem.

Hogy érted azt, hogy elveszítetted?

Végül is a Megasztár előtt én komoly kritikus voltam. Értelmiségi lapokba írtam. Ha abbahagyom a tévét, talán újra tudok majd írni.

Amikor elmentél a Megasztárba, sokan fintorogtak. Megbocsátottak-e azóta, és Te megbocsátottál-e nekik?

Megbocsátani megbocsátottam. Az baromság, hogy valaki beakad valami érzésbe. De ez nem azt jelenti, hogy a véleményem nem tartom fenn. Az értelmiség nagyon szűken szabja a szerepeket. Kicsit több szabadságot képzelnék magamnak és osztálytársaimnak.

Például amikor lejött a Népszabadságban, hogy én miért kerültem ki az ÉS-ből, akkor a Kovács (Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője - a szerk.) írt egy választ rá, hogy nem a Megasztár miatt dobtak ki, hanem azért, mert a köztévénél pályáztam egy kulturális műsorral - ez volt a Konyak. Én visszaválaszoltam, hogy egyrészt mindent jobban tud, másrészt hogy így most akkor még nagyobb a zavar bennem, mert mi azzal a baj, hogy a közszolgálati televízióban egy kulturális hetiműsorral kritikusként pályázok? Ez nem fér össze?

Szóval, hogy ha így osztják a szerepeket, akkor nem biztos, hogy nagyon értelmiségi akarnék lenni. Kapja be mindenki! Van egyetemem, van mindenféle papírom, miért ne mondhassam nekik? És ugye ők könnyedén elviselték, hogy a Narancs és az ÉS után nem tudok hova írni! Most egy pozsonyi lapnak írok. Engem nem érdekel a jobboldal, de a liberális barátaimról sem gondolom, hogy annyira tökös csávók. Legfeljebb olyanok, mint a Dopeman.

Szép hasonlat volt, emésztjük. Vissza tudnál illeszkedni ebbe az egészbe? Egyáltalán akarnál?

Vissza már nem megyek. Majd csinálok mást, más emberekkel.

Mi marad?

Az írás az probléma. Most úgy történik, hogy nőknek írok az ELLE-be, ami nem rossz, csak éppen nem az az ember kifejti a véleményét műfaj. Inkább ilyen manierista dolog. Leszűkítettük a tárgyat egyetlen témára, a női lélekre. Írhatok Gyurcsány vagy Orbán női lelkéről, de alapvetően nem ez a tematika.

A pozsonyi újság viszont érdekes. Úgy írok magyaroknak, hogy nem itt laknak, tehát nekik nincsenek ilyen rettenetes-borzasztó-félreértelmező áthallásaik. Nagyon élvezem. Tisztítja a gondolkodásomat, hogy a befogadó közeg nem olyan prosztó, buta tahó, mint az itteni magyarok.

Igen, nagyon rossz a kedvem. De sose fogok elmenni ebből az országból. Csak azért tahózom itt a magyarokat, mert 46 évesen ez az egész már nagyon unalmas. Teljesen csalódtam a sajtóban. Lényegében úgy indul a történet, hogy 89 előtt nem is voltam újságíró, és nem is akartam az lenni. A Vagesz (Vágvölgyi B. András - a szerk.) meg a Bozóki - akik ugye most az uralkodó osztály bizonyos értelemben - beszéltek rá. És értelmesnek tűnt a dolog. Most viszont azt látom, mindenféle más logika mentén osztódik a sajtó gondolkodása, és ez így már nem olyan érdekes. Akkor inkább csinálok mást.

Dolgozol egy könyvön.

Igen. Azt írom. És kétségbe is vagyok esve. Az az érzésem, soha nem fogom befejezni. Most tartok úgy 250-270 oldalnál. Újságcikket mindig gyorsan írtam, három flekkre pontosan. A könyvnél viszont azt érzem, hogy végtelen a variációk lehetősége, és szinte csak szerencséden múlik, melyiket választod. Írja magát, de mindig érzem a többit. Pedig már szeretnék végre megírni életemben egy könyvet!

Czabán György: Barátom Settenkedő című beszélgetős könyvét olvasva, meg most itt hallgatva téged, nagyon keserűnek tűnsz. Sikeresnek érzed magad? A mércét persze Te határozhatod meg.

Igen. Ugyanis, ha azt mondom, hogy igen, az nem azt jelenti, hogy boldogság. Vagy azt, hogy harmónia. Nagyon érdekes tapasztalat, hogy kritikusként írsz 15-20 ezer példányban, lófaszt se számít, amit mondasz. Amikor viszont bemegyek a Megasztárba, és mondok egy mondatot kétmillió példányban, és esetleg egy újság húszezer példányban megkritizálja, nem számít. Ez rettenetes, mert ugye voltam kritikus. Sőt, az is itt derült ki számomra, hogy nemhogy nincs hatása, de egyedüli hatása a promóciónak van, ezért a promóció gyakorlatilag a kritika helyébe lép. A sajtóba való visszatérés nem biztos, hogy jó gondolat. Rengeteg más terület van.

Például?

A Hunnia Filmstúdiónak dolgozom, és nem utálom a munkámat. Érdekes benne az, hogy nem a végéről nézem a filmet, mint kritikusként, hanem a legelejétől, az elkészüléstől, és ez tök érdekes. Ez tényleg ad annyit, hogy ettől már nem is érdekes ez az egész sajtókérdés. Valahogy úgy néz ki most, hogy az életem utolsó 15-20 éve arról fog szólni, hogy amit nem értem el kritikusként, hogy bizonyos típusú filmek szülessenek meg, azt talán produceri oldalról el tudom érni. Nem azért mert jobb fej lettem, hanem mert pénz van mögöttem. Ennyire leegyszerűsödnek a fiatalkori illúziók.

Emlékszem egy mondatodra a könyvből: "a kritikusi lelkem intoleráns".

Igen, az, mert a feladata más, mint a demokráciának. Mondtam a cápát, mint a kritikus megfelelőjét, ebben sok igazság van, mert a cápa tisztán tartja a művészet állóvizét. Nézd meg, mi van, ha a döghalak elterjednek a televíziós kultúrában. Mivel nincs jól működő kritika, az Anettka-jelenség már olyannyira intézményesült, hogy nem mondhatod azt se, hogy melltelen szexszimbólumról márpedig nem tudunk. Igen, intoleránsnak kell lenni, mert csakis a jó művel és a remekművel szemben megengedő az ember.

Érdekes, hogy produceri oldalról ez nem így van. Különböző filmeket futtatunk, olyat is, ami szar, de anyagi hasznot hoz. A kritikus nem fogadja el a szar filmet, én viszont gyártatni is fogok olyat.

Érett korodra kifejlesztettél némi egészséges cinizmust?

Úgy érzed, már ideje volt? Az idealista lobogás után? Hát ja. De tudod, az az érdekes, te is érzed belül, hogy jó dolog a naivitás meg az idealizmus. Mondhatod, hogy a gyakorlat meg a szabályok, de befelé figyelve mindig tudod, hogy a gyereknek azért igaza van. Nem egyszerű dolog az igazság, hittel kell képviselni. Én hittel képviseltem, és ki is ábrándultam belőle.

A Megasztárt mi alapján érezted vállalhatónak?

A szisztéma miatt. Persze rettenetesen féltem, hogy rámég. A Megsztárnak vagy egy zseniális konceptuális trükkje: az egész országot egységesen kezeli. Bárhonnan jöhetsz. A magyar társadalom ennek éppen az ellentéte. Diszkriminatív lépcsőket dolgozott ki. Ha Várpalotán születsz, lehetsz nagyon helyes, de bazmeg ott is maradsz.

Itt a felvételi rend rendkívül kegyetlen, de igazságos: mindenkinek van két perce. Azt gondoltam, ha ez nem duma, akkor megcsinálom, akkor is, ha nem megy adásba. Két hétig hallgattuk az előválogatáson a retteneteket. Két hét, az már hospitalizáció! De az ország felvonul előtted. Arcok, kifejezetten arcok! Megnéztem két hét alatt pár ezer arcot. Közben még énekeltek is. Óriási tapasztalat volt.

És a Találkozások meg a MOL Magazin is ilyen hittel vállalt dolgok voltak?

Akkor még nem, de ezeket is fel tudtam vállalni később. Nagy szabadságot hagytak és sok pénzt fizettek. És cserébe egyetlen értelmiségi brancsban se kellett benne lennem.

Azt mondtad a Czabánnal csevegve, hogy a MaNcs a felelős mai jobboldal nyelvéért.

Akkor az újságírás lényege a lelki könnyűség, a lelki elszabadulás volt. 89 előtt nem volt értelme olvasni a sajtót, mert borult, kataton lelkűek írták parancsra a dolgaikat. De 89-től érdekes volt, meg tudtuk fogalmazni a gondolatainkat, és még az érzéseinket is bele tudtuk vinni, és ez a kettő együtt fantasztikusan magasra röpült. A kifejezés pöröly-erejét adtuk vissza. Bayer Zsolték még mindig ebben élnek. Annyira hihetetlenül élvezik, hogy azóta is használják. Arra emlékszem, hogy ha valaki nem tetszett nekünk, azt eltiportuk. Mint kritikus, én is tiportam. Igen, amit mondtál: intoleránsak voltunk, csak ezt az intoleranciát a jobboldali sajtó eltanulta, leszívta a "szellemes mondattal kitörni a nyakát" technikát.

Inkább csak a stiláris részét.

Jó, hát tényleg nem a szellem játszi könnyűsége a sajátjuk. Amikor hallgatom őket, nem röhögök.

Elmégy szavazni?

Nem. Nincs kire. Addig szavaztam a Fideszre, míg nem került hatalomra. Amikor ez megtörtént, másfél hónap alatt beláttam, hogy a fiúk nem különböznek az apáktól. Még egyszer elmentem szavazni a szocialistákra, ami a mi családunkban bűnnek számít. De most meg már egyik politikai oldalban sem hiszek. Nem fogadom el, hogy az ő logikájuk a jövő logikája. Engem Tilos Rádiósként eddig minden kormányzat alatt elítélt az ORTT. És bele is mondom a diktafonba, hogy az ORTT-t meg kell szüntetni, minden erővel meg kell szüntetni! A sajtószabadság legfőbb cenzora. Nem igaz, hogy történelmi a létezése, mert a demokráciában találták ki. Angliában az ORTT tudod, mivel foglalkozik? Azzal, hogy te mint média, meg ne sértsd a Mari nénit. Mert a polgárt védi. Nálunk az ORTT a hatalmat védi. Hát komolyan, gyerekek - most, hogy sokat találkozom a Wahornnal -, azt kell mondjam, "hányni kell, pfuj-pfuj, hányni kell", mert erre már a "köpni kell" se elég.

Lehet nemet is mondani a politikai uralkodó osztályra meg a közállapotokra, csak tömegesen kell tenni, és akkor tudsz változást elérni. Nem szabad lenézni a civil szerveződésű mozgalmakat. Én hiszek a civilszférában. Nagyon sok emberrel beszélek, és egy csomó embert már nem érdekel ez a jobb- és baloldal. Egyszer valaki kérdezte, mi vagyok, én meg úgy voltam vele, hogy most mondjam azt, hogy nemzeti-baloldali-keresztény? De hát az a Szűrös Mátyás! Úgyhogy én ilyet nem mondok. Nemzeti vagyok, pedig engem Bódy Gábor, aki besúgó volt, tanított a hazaszeretetre. Baloldali is vagyok, mert így alakult: a sajtótevékenységem 100 százaléka a baloldalhoz köthető. És keresztény is vagyok, mert annak ellenére, hogy semmi közöm a püspöki körlevelekhez, nem fogom miattuk azt mondani, hogy nem. Hívő voltam már 89 előtt is, nekem ez nem kötődik a társadalmi változásokhoz, és ahhoz sem, hogy az Orbán csókolgatja-e a gyűrűt vagy nem csókolgatja.

Beszéljünk inkább a drogokról. Figyeled a Kendermagos történetet?

A Péter (Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnöke - a szerk.) fantasztikus figura. Megkeresett, hogy csináljuk együtt. Azt mondtam neki, hogy bocs, de nem bízom a magyar társadalomban. Péter hihetetlen dolgot vitt véghez. Egy petákot nem adtam volna, hogy kijön azzal a növénnyel.

Mi azt hittük, be se tudja vinni.

Igazi forradalmár alak, akinek nyilvánvalóan van azért sikere. De szerintem a magyar társadalom ilyen kifinomult kérdésekre egyáltalán nem vevő.

Fogyasztasz marihuánát?

Tudod, hogy ezt nem lehet leírni, mert akkor büntethető vagyok. Rádióban mondhatom.

A gyerekeid vallásos nevelést kapnak?

Igen, de azért rájuk is bízom. Ha megyek misére, megkérdezem, jönnek-e. És ha nem, nem kezdek el kiabálni. Van olyan, hogy nem jönnek, de 70 százalékban azért inkább igen.

Sokan azt mondják, a hit egy olyan dolog, amit elég magukban lerendezni.

Igen, de én nem vagyok ennyire ügyes. Másrészt meg én katolikus vagyok, és mi vagyunk az a társaság, akik azt gondolják, a kenyér és a bor nem szimbólum, hanem az maga Krisztus. Azt meg csak ott szolgáltatják ki. A mise tényleg olyan, mint egy találkozás: mi úgy fogjuk fel, hogy vele vagyok, őt eszem, emiatt ugye a korai időkben barbaristáknak is tartották őket. De hát különben is, ahhoz képest mi ez a heti egy óra? A tévét többet nézem.