Bálint Antónia megelégelte a róla írt hazugságokat és bepereli a szaklapokat. Még áldott állapotát sem tudja önfeledten élvezni, mert korát és szülésének dátumát se tudja pontosan a magyar sajtó. Attól tart, hogy a hitelesség már nem irányadó elv a médiában. Gyermekének apja ugyankkor jelenleg előzetes letartóztatásban van, csempészet gyanújával.

A bulvárhősök élete nemcsak játék és mese. Bálint Antónia most attól borult ki, hogy a sajtó az utóbbi időben rendre elferdíti nyilatkozatait, pontatlanul közölnek róla információkat vagy éppen hazudnak. "Nem értem az egészet, itt állok értetlenül. Egy-két ismert hölgy már nem is áll velük szóba. Jól teszik. Az első három hónapban én sem beszéltem arról, hogy kisbabám lesz. Nem azért, mert bujkálni akartam, hanem mert nem szokás még olyankor. De olyan hazugságokat közöltek rólam, hogy már bírósági ügy lesz belőle" - elégelte meg a hazugságcunamit a volt szépségkirálynő.

Hogy mi csapta ki a biztosítékot? "Paparazzo képek is megjelentek rólam az engedélyem nélkül, meg a szakításunkról is íródott egy-két cikk a "szaklapokban". Az volt a legfelháborítóbb, hogy fel is hívtak és megkérdezték, hogy tényleg igaz-e, mire mondtam, hogy nem. Mégis azt írták, hogy szakítottunk."

Bálint Antónia úgy érzi, ez már bevett gyakorlat lett. "Nem értem, hogy miért jó ez, olyan mintha nem is emberek ülnének a szerkesztőségben. Tudom, az a dolguk, hogy kíváncsiak legyenek, de most nagyon eldurvultak. Több ismert emberről is tudom, hogy otthon zokog azért, amiket írnak róluk. Akik sajtópert indítottak, nyertek. De ez nem a pénzről szól. Miért nem lehet betartani a sajtótörvényt?"

Bálint Antónia

A pontatlanságok nyomában

"Húsz éve vagyok a pályán, tudniuk kéne, hogy nem 38 éves vagyok, hanem 37, és nem augusztusra, hanem szeptemberre várom a kislányom. Miért nem lehet érdeklődni? Ha akarnak velem beszélni, hívjanak fel. Kicsi ez az ország ahhoz, hogy ezt ne lehessen megtenni."

Arra kerestünk magyarázatot, hogy Bálint Antónia - a többi celeb kismamával ellentétben - miért volt annyira kitárulkozó. "Azért döntöttem úgy, hogy megosztom mindenkivel, mert közszereplő vagyok, és az ember nem dugja el a legcsodálatosabb dolgot, ami történik vele. És tudom, hogy az emberek kíváncsiak. Ha a sajtó betartaná a szabályokat, nem is lenne semmi gond. Az életem amúgy is egy folytatásos szappanopera. De még nem döntöttem el mit teszek, ha megszületik a kislányom."

Gyermekének apja, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány elnöke, Földesi Szabó László is ugyanígy járt. "Volt olyan cikk is, amiben olyat közöltek le, amit sose mondott."

Előzetesben az apa
Őrizetbe vették, és a hétvégén a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Földesi Szabó Lászlót - értesült a Blikk. A lap információi szerint a férfit csempészettel gyanúsítják, ám konkrétumot a Vám- és Pénzügyőrség nem árult el. A Blikk szerint a volt rendőr üzlettársaival segélyszállítmányokat vitt Romániába, Kárpátaljára és Ororszországba, ám nem biztos, hogy a letartóztatás ezzel függ össze.

Sírás helyett retorzió

"Egy darabig az ember jó fej, tűr, de azt mondom, csak azzal csinálják meg ezt, akivel lehet. Vannak személyiségi jogaim, meg van sajtótörvény." A volt szépségkirálynőnek az fáj a legjobban, hogy ilyen állapotban kezdte ki a sajtó. "Ott van egy ember, aki kisbabát vár és ezeknek elvileg boldog pillanatoknak kellene lenniük, de ez nem érdekli őket."

"Otthon sírdogáltam, aztán elmentem az ügyvédhez. Jogi útra terelem ezt az egészet. Szépen megkapjak a levelet, és minden megy a maga útján. Érdekes, hogy sok ember úgy jön oda hozzám, hogy nem is hiszi el, hogy igaz, amit rólam írnak. És meglepődnek: hú, akkor tényleg igaz, hogy babát vársz?" - meséli a kismama. "Kinek jó ez a világ? Én mindenkit arra buzdítok, hogy ne hagyja magát. Hiteles tájékoztatás legyen, és ne gyalogoljanak keresztül az embereken."