Úgy értesültünk a városból, hogy a hétvégi debreceni "Fit & Beauty Model World" verseny két zsűritagja, a sztárvendég Dundika és az amerikai zsűrielnök Christian Boeving, a héten együtt kaszinóztak Budapesten. Forrásunk azt is állította, hogy "szerelem első látásra történt".
Amolyan indián szerelem
A testépítő és egyúttal B-kategóriás színész Christian ereiben állítólag echte cherokee indián vér folyik, így ismeretlen forrásunk "amolyan indián szerelemnek" nevezte a kettejük között fellángolt románcot. Christian állítólag meglepődött Dundikát megpillantva, mert a playmate szó hallatán valami egészen más külsejű hölgyre számított. (Azt nem tudta elmondani a forrás, az izmos úrnak lefordították-e Hajnalka félrevezető becenevét.)
Négy éve együtt Legcsivel
Megkérdeztük Dundikát, hogy is volt ez az indián lángolás: "Christian valóban nagy rajongóm, de még csak nem is beszéltünk egymással. Bár megértettem, amit mond, én nem beszélek valami jól angolul" - mondta vidáman a tavalyi playmate.
Mint megtudtuk, a kaszinóba sajtótájékoztatóra érkeztek mindketten. Dundika ráadásul Legcsiként elhíresült barátja kíséretében, akivel épp a héten ünnepelték megismerkedésük negyedik évfordulóját. Dundika azt is elmondta, nem szereti, ha bárkivel is összehozzák valamint, hogy életében először próbálta ki a kaszinózást és nyert is ötvenezer forintot.
Nem kell a kaméleon, ha már van kiskutya
"Úgy tudom, hogy Christian egy kaméleont akart adni nekem ajándékba, hogy legyen ürügye visszatérnie Magyarországra. Én úgy gondolom, hogy nincs szükségem kaméleonra, már van egy kiskutyám" - indokolta állhatatosságát a tavalyi playmate.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


