Az énekesnő pár hónap alatt több ezer lemezt adott el a szigetországban, és azt tervezi, hogy a befolyt összegből törleszti tetemes az adósságát. A hitelezők ügyvédje szerint ügyfelei egyelőre nem kaptak egy fillért sem.

Zalatnay Cini boldogan mesélte a Borsnak, hogy közel tízezer cédét adott el eddig a szigetországban. Az énekesnő azt is elárulta, hogy az eladásokból befolyt összeget egy számlán gyűjti, ugyanis nagyrészt ebből a pénzből szeretné kifizetni hitelezőit. Zalatnay Cini augusztusban azt nyilatkozta, örül, hogy egyre több felkérést kap, ugyanis adósságát csak akkor tudja törleszteni, ha elég pénzt énekel össze. Az énekesnő abban reménykedett, hogy lemeze jól fogy majd Nagy-Britanniában. Hozzátette, ha kell, akár segély koncerteket is szervez hitelezői számára.

Zalatnay, az úttörő

Úgy tűnik, erre nem lesz szükség, ugyanis egy komoly külföldi turné is kilátásban van. Az énekesnő a Borsnak elmondta, decemberben Erdélyben, Szlovákiában Németországban, New Yorkban, Torontóban és persze Londonban is föllép. Sőt, megjelenik könyvének angol nyelvű fordítása is. „Nagyon tetszett a kiadónak, de csak azokat a részleteket jelentetik meg, amelyek világhírű zenészekkel, politikusokkal kapcsolatos" – nyilatkozta a lapnak az énekesnő, aki reméli, hogy így utat tör több hazai popsztár számára is. Az énekesnő londoni kiadójának ügyvezető igazgatója szerint Zalatnay sikere annak köszönhető, hogy az angolokat nagyon érdekli, milyen lemezeket készítettek hazánkban a kommunizmus idején. Doug Shipton azt is elárulta, nem sokára elkészül az a duplalemez, amin a hatvanas, hetvenes évek legjobb magyar dalait gyűjtötték össze.



Nem Magyarországon vagyunk

Egyik Londonban tartózkodó feljelentők egy kávézóban találkozott az éppen külföldi karrierjét egyengető énekesnővel. "Az Oxford streeten a StarBucksban ültem a családja mellett, mikor kijött a mellékhelyiségből. Majdnem sikerült félrenyelnem a frappuccinomat, amikor megláttam a híres/hírhedt énekesnőt. A férfi, aki velük volt, majdnem fejbe vert a kabátja ujjával, erre Cini nagyon kedvesen rászólt: 'Vigyázz a hölgyre ott mögötted, mert nem Magyarországon vagyunk'. Erre a férfi magyar igyekezetű angoljával bocsánatot kért tőlem mosolyogva. Én megdöbbenésemben angolul válaszoltam. Így most csak az Indexen keresztül tudják esetleg meg, hogy a Starbucksban majdnem fejbevágott hölgy magyar volt, és mindent értett. Cini ki volt "rittyentve", nem úgy, mint a család többi tagja, egy molettebb hölgy, a lánya, illetve a már említett férfi. Ő frissen fésült frizurával, kifestve, testre feszülő nadrágban, csizmában. A hangja mély, rekedtes, mégis nőies és megnyerő, csukott szemmel is felismertem volna" - mesélte Nanny.

Kétes ügyletek

Magyar György ügyvéd, aki több olyan embert is képvisel, akinek az énekesnő tartozik, azt állítja, hogy a hitelezők egyelőre nem kaptak pénz az énekesnőtől. Magyar ügyfele többek között az sztár egyik barátja is, aki pár hónapja azt állította, hogy Zalatnay őt is megkárosította. Az énekesnő állítólag 12.5 millió forinttal tartozik neki. Ezt a tényt az ügyben folyó nyomozás is igazolta. Nemrég az is kiderült, hogy a börtönt is megjárt celeb nem csak dalaival próbál némi pénzt összeszedni. A Bors információi szerint ugyanis egy amerikai étrend-kiegészítőt szeretne piacra dobni, melynek egyetlen adagja 150.000 forintba kerül majd. Az OÉTI egyelőre nem engedélyezte a szert.