A hetvenhárom éves színésznőnek lehetett volna gyereke, de inkább a színpadot választotta, derült ki, mikor magánéletéről és a színházról faggattuk. Mára megbánta döntését, de nem tud mit tenni. Cigizik, de nem szívja tüdőre, más függősége már nincsen. A legfájóbb számára, hogy a szakmáról senki nem kérdezi.

Említette az Esti Frizbiben, hogy bánja, hogy a színházra áldozta az életét. Miért jutott erre a következtetésre?

Nem kellett volna ennyit dolgoznom. Mert akkor mi van? Játszottam napi négy-öt előadást. És? Elég lett volna kettő is, még az is sok. Magánéletem nem volt. Azért sem lett gyerekem, nem fért bele. Lehetett volna, de nem hordtam ki.

Mi ragadta el ennyire?

Ez azért volt, mert mikor 1960-ban Pestre kerültem, egy pillanat alatt ismert lettem. Attól fogva megállás nélkül mentem, mentem és dolgoztam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már késő, minden elmúlt.

Hogyan tudta a házasságát ilyen időbeosztás mellett menedzselni?

A férjem szintén színész volt, és korán, ötvenévesen elintéztem neki a szakmai nyugdíjat, hogy velem lehessen, mert ő volt az én hátországom. Ő csinált mindent: a kutyát nevelte, a házra vigyázott, mindent elrendezett, hogy mire éjjel hazamentem, minden rendben legyen. Nélküle nem tudtam volna ezt végigcsinálni. Legalábbis kutyával nem. Egy lakásban egyedül is lehet lakni, mert az ember csak csinálja a maga dolgát, de itt egy házról volt szó, egy nagy házról.

A pénz miatt csinálta?

Ah, nem. Örültem, hogy hívtak. Nekem általában sikerem volt. A komikus szerepe a leghálásabb a világon. Azt nem lehet felülmúlni. Az ember megszokja a sikert, és én mentem, csináltam.

Említette, hogy sportot űz a dohányzásból, és valamikor ivott is.

Fiatalon ittam. Úgy értsd az ivást, hogy 1967 óta van jogsim. Én soha, de soha, még konyakos meggyet sem ettem, amikor vezettem. Éjjel, mikor hazamentem kocsival, még nem volt bennem semmi. A fáradságtól viszont nem tudtam elaludni, olyankor öt-hat-hét deci bort is simán megittam. Feszültségoldás volt ez, de egyszer csak nem bírtam a másnaposságot, mert nagyon vert a szívem. Akkor tettem le örökre. Egyik napról a másikra. Azóta is közömbös vagyok, ha valaki iszik mellettem. Igyál, igyál, ha neked jó. Éjjel vendéglátóztam is, hogy a házat összehozzam: hogy hogy bírtam, ezt ma sem tudom felfogni. A cigit is le kéne tenni, bár azt nem is szívom le.

Akkor hogyan lehet függő?

A mozdulat hiányzik. Meg gyűjtőm az öngyújtókat, és a klipszeket. Vannak ilyen hülye hobbijaim. Valamiben legalább kiélem magam.

Hány öngyújtója van?

Volt körülbelül 300 vagy 400 darab, de mind különleges. De egyszer csak abbahagytam, most ott tartok, hogy sorra elajándékozom őket. Klipszem két kis koffernyi van.

Klikk!

Most a hihetetlen súlyvesztése miatt került a címlapokra. Mennyire számít, hogy milyen kontextusban jelenik meg a neve?

Ez egy kicsit fájó, de megbékéltem ezzel is. Tudom, a médiának az a lényeges, hogy Kiszel Tünde hogyan énekel. Nem mondok tovább neveket, mert nem akarok senkit megbántani. Mindenről szó van egy színésznél, csak arról nem, hogy mit játszik, min dolgozik, és hogy érzi magát. Ez most már mind mellékes. Ez a fogyókúra dolog két éve tart. Külön filmet csináltak arról, hogy milyen a ruhatáram, mert kétszer beleférek. Felmentek mindkét gardróbszobámba, szétszedték a ruháimat. Csak azt nem kérdezték meg, mit csinálok. Ez tükrözi azt a mai szintet, amit kulturális téren csinálnak. Az ember ilyet televízióban nem mondhat el. Ők is rá vannak kényszerítve, mint a bulvárlapok, hogy igenis azzal foglalkozzanak, hogy Dundikának most mekkora a mellbősége, és elvesztette a telefonját. Ezek olyan hírek, hogy az ember nem tudja, tud-e aludni éjjel. Érted? Megáll az ember esze, hogy hová kerültünk. S mikor az újságírókkal elkezdek a színházról beszélni, akkor rám szólnak: ne, ezt ne, mert ezt a szerkesztő úgysem kéri! Ez a legfájóbb. De beletörődöm, mert ez lett a világból.

Anettka hova tartozik?

Tudom, hogy nagyon sokan - hogy is mondjam - nem szeretik, mert azzal a bizonyos meztelen dologgal indult; ez ma már nem számít, mert a legnagyobb sztárok is a Playboy címlapján szerepelnek. Anettkával évekig voltam együtt minden nap. Ő egy szuperintelligens, okos tanárnő. Tudja, mit akar. A véleménye - mint tévé egyéniségé - olyan schlagfertig. Most ez az űrdolog van nála, erről beszélnek mindenhol. De ezt is lenézik. Melyik magyar nő volt fent az űrben? Na, mondd már! Ő meg világrekordot csinált ezzel a vadászgéppel. Nem tudom a mércét, egy biztos, ha valakit valaminek elkönyvelnek, akkor az örökre ott marad.

Mennyiben változott a megítélése a fogyasztótea megjelenése óta?

Sokan utálnak miatta. Jellemző a mai világra, hogy abban a pillanatban, mikor én - és nem a Kovács vagy a Vazelin Janka - jelenek meg azzal, hogy fogytam, mindenkit érdekelni kezd a dolog. Miután engem kövéren ismernek már jó pár évtizede, de lefogytam, ez érdekes lett. Rögtön az jött, hogy mi a tea neve. Pedig nem is a teától fogytam le. Fél évig ittam, aztán abbahagytam. Immunizálni kell, ezt megtanultam. Ha elmegyek fellépni bárhova, nagy tömeg vár a bejáratnál, hogy mondjam meg a tea nevét. Külföldről is emiatt hívnak, sokszor éjjel. Itt minden a pénzről szól. A raktárban megporosodott régi teákat is ezen a címen adják el. Tudom, hogy konkrétan hányan kerestek százmilliót rajta. Volt olyan is, aki a gyártótól tízezer dobozt rendelt egy hétre. Annyira tudok mindent, hogy lehet, hogy perre viszem. Visszaéltek a nevemmel. Egyáltalán, hogy merik szájukra venni, kiírni áruházakba, hogy megjött a Csala Zsuzsa-tea. Aztán az is világos, hogy sok a hamisítvány, amikben fű vagy petrezselyem van. Nem is fogy tőle az illető. Olyankor jönnek a szemrehányások, én meg szélhámos vagyok, pedig soha nem ártottam senkinek. Szóval felháborító.

Az eddigiek szerepei közül melyikhez kötődik a legszebb emléke?

A "Leszállás Párizsban" címűhöz. 1966-ban mutattuk be a Vidám Színpadon. Én voltam az egyik főszereplő, Kabos Lacival. Ezt újítottuk fel 1986-ban. Akkor a Kabos szerepét a Gálvölgyi és a Bodrogi felváltva játszották, én maradtam a másik főszereplő. Cseléd vagyok, tehát kortalan a szerepem. Utána a 90-es évek közepén ismét felújítottuk, akkor Harsányi Gabi volt a főszereplő, meg én. Akárhogy számolom, túl vagyunk az ezredik előadáson. Hogy negyven éven át, ugyanazt a szerepet, ugyanaz a színész játssza el, nem sok ilyen akad.