Czene Attila mérnöki pontossággal kiszámította, mik a tervei a jövőre nézve. Jövő ősszel feleségül veszi Bánhidi Petrát, ezt követően összeköltöznek, majd vesznek egy telket, építenek egy házat, és nekilátnak a családalapításnak. Czene két gyereket szeretne, de az sem baj, ha három-négy születik.

Megkérte barátnője, Bánhidi Petra kezét Czene Attila. A Blikk információi szerint a sportoló egy fehérarany, brillekkel díszített gyűrűvel lepte meg 26 éves barátnőjét egy aquapark vízesése alatt. Mint arról a lapnak az olimpiai bajnok úszó beszámolt, két évvel ezelőtt már ajándékozott egy fehérarany gyűrűt barátnőjének, akit akkor még nem tervezett eljegyezni, csak a szerelméről biztosította ezzel.

Bánhidi a tengerpartra számított

Kattintson!
Czene azt is elmondta, egy éve tudja, hogy Bánhidi Petra nagyon várja a lánykérést, de mostanáig erre nem tudta rászánni magát. Arra, hogy most miért szánta el magát, végül nem tért ki, helyette arról beszélt, megvárta a lány születésnapját. Aznap egy medencés partin ünnepelték az eseményt, amikor barátnője tortákat és ajándékokat kapott. Czene pedig egy egy vízezés alá invitálta barátnőjét, és óvatlan pillanatban a kisujjára húzta az eljegyzési gyűrűt.

Bánhidi Petra erről csak annyit mondott, nem számított az ajándékra, és nagyon romantikusnak tartotta a helyzetet. Némileg azért készülhetett a lánykérésre, mert a következő mondatában azt említette, arra számított, majd a közös korfui nyaralásukat használja ki barátja, hogy nősülési szándékairól említést tegyen, méghozzá a tengerparton.

Lesz menyasszonytánc

Azóta a pár már a karikagyűrűket is megvette, amelyekbe a nevüket gravíroztatták, de azokat egyelőre nem viselik. A sorrend ismeretében Czene elmondta, hátravan még a család előtti lánykérés, amikor is a hagyományok szerint a lány édesapjától kell megkérnie Bánhidi kezét.

A pár nagy esküvőt szeretne menyasszonytánccal, és - ha a barátok megszervezik - menyecskerablással, de mint elmondták, csak jövőre. Czene hozzátette, úgy számolja, hogy csak jövő ősszel tarthatnak majd lagzit, mert az új munkahelye lefoglalja. A sportoló az Sportmax budai lakópark sportlétesítményét vezeti. Összeköltözni is csak az esküvő után terveznek, habár, mint elmondták, gyakran találkoznak.

Telek, ház, kettő-négy gyerek

 Részletgazdag jövőképüket vázolva Czene elmondta, az esküvő után telekvásárlást terveznek, aztán építkeznek majd, a családalapítás ideje majd akkor érkezik el, ha már elkészült a ház. Czene már azt is tudja, legalább két gyereket szeretne, de ha időközben három, vagy négy lesz, az sem baj.

A Szombat esti láz első szériájának győztes párjától gyakorlatilag a nyár egésze folyamán azt kérdezték a bulvárlapok újságírói, mikor terveznek összeházasodni. Ezt követően apró részletekben követték az események alakulását onnantól kezdve, hogy Czene Attilában megfogalmazódott a nősülés szándéka egészen addig, amíg a vízezés alá nem csalogatta barátnőjét.