horoszkóp

A Belmondo a leszbiket is meg akarja hódítani

2007.11.07. 09:25
Mióta harisnyakötőben álltak modellt a fiúk, minden tiszteletük a nőké. Czutor boldog is, meg szerelmes is, meg dolgozik is.

Czutor Zoltán és zenekara nem állt be nőimitátornak, pedig akár tűnhet úgy is. A Belmondo frontembere nem is annyira bulvárakciónak, mint inkább fricskának szánta, hogy együttesével nőnek öltözött és lefotóztatta magát a Playboy sztárfotósával, Nánási Pállal.

Maradjon a kaptafánál

„Az alapüzenet az, hogy ha a playmate-ek lemezt adnak ki, akkor ez azt jelenti, hogy mi, zenészek pedig nagyon jó csajok vagyunk” – mondta a Velvetnek. "Én nem tudom, hogy a playmate-ek letettek-e valamit az asztalra, de mostanában mindenki mást csinál, mint amire hivatott. A sportolók műsort vezetnek, a modellek zenélnek, közben pedig olyan sok tehetséges ember van szerződés nélkül.”

A Belmondo zenekar frontembere elmondta ötletét Nánásinak is, akinek nagyon megtetszett az elképzelés, de ennek ellenére sem valószínű, hogy a fiúk kerülnek fel a Playboy következő címlapjára. „Talán hírként szerepelni fog a lapban. Az igazi érdeklődés bulvárszempontból van, de mi igényes fotósorozatot akartunk, ezért nem szeretnénk elkótyavetyélni a képeket.”

Móka, kacagás, magas sarkú

A fotózás leginkább arról győzte meg Belmondoékat, hogy nagyon nehéz nőnek lenni, de azért élvezték a közös munkát. „Azt éreztük, hogy feszélyezni fog minket, féltünk a flitteres tangától, de aztán persze végigröhögtük az egészet. Azt viszont egyáltalán nem értjük, hogy lehet magas sarkúban járni, és ez a smink, amiből mi nem is kaptunk sokat, nagyon kényelmetlen. Milyen lehet egy vakolat alatt lakni, ez elgondoltatott mindannyiunkat. Amúgy olyat tapasztaltunk meg, amit soha nem lehetett volna. Minden tiszteletünk a nőké.”

A fiúk közül csak ketten használták az eredeti hajukat, a többieken paróka volt, és a fodrász másnap alig ismerte meg Czutort a hétköznapi viseletben. Mi is megjegyeztük, hogy a csapat minden egyes tagja remek nőimitátor lenne. „Remélem, ez azért egy rossz meglátás, ne ijesztegess! Félünk is tőle, hogy a végén még minden héten játszani kell a Capellában!”

Azért kiderült, hogy már kaptak fiútól smst, aki szívesen ágyba vinné őket, de egyéb próbálkozások egyelőre nem érték a csapatot. „Azt szoktuk mondani, hogy annyira pasik vagyunk, hogy mi még a leszbikusokat is meg akarjuk hódítani.”

Szerelem , boldogság, munka

Czutor magánélete a Tóth Gabis ügy óta nyugalomban van, legalábbis bulvárszempontból. „Sok minden lebeg az életemben, de ez az út valami felé. Messze még a stabilitás. Szerelmes is vagyok, meg boldog is, de semmi nem biztos.”

A zenész inkább a munkára koncentrál, hiszen gőzerővel dolgoznak legújabb albumukon, és készülnek rendhagyó koncertjükre a Művészetek Palotájában, aminek igazán megadják a módját és ez majd az öltözékükön is látszik. „Vonósnégyessel lépünk fel és lesz vetítés is. Legutolsó klipünk rendezőjével, Szabó Győzővel pedig közösen fogok elénekelni egy dalt, természetesen olyat, amit lehet duettként.”