David Merlinit a Parlamenti Karácsonyon kaptuk diktafonvégre, a beszélgetés végére pedig érezhetően átjárta a szeretet. Ahogy minket is. Persze nekünk köszönhetően indult ilyen irányba a beszélgetés, de erre mi sem számítottunk. A hangulat pontos dokumentálásához azt is elengedhetetlen megjegyezni, hogy az interjú alatt 800 gyerek tartózkodott a Házban és közben a Crystal szolgáltatta a háttérzenét.
Cicahalál
David Merlini nagy kisállat-megmentő hírében áll - ezt egy idei sajtóközlemény is tudatta, amiből kiderült, hogyan vett pártfogásába egy sérült galambot – ezért rögtön erről kérdeztük a bűvészt. Az önfényezés helyett azonban egy történettel kezdte.
„Két hete, mikor mentem haza, a szemem előtt ütöttek el egy cicát. Épp átszaladtak a Dózsa György úton. Egy kicsit szeles volt az idő, ezért azt hittem, hogy papírdarabkákat fúj a szél. Persze kiderült, hogy nem papírdarabok, hanem cicák voltak. Jött egy autó és átment az egyiken. Lefékeztem, megálltam. A macska a hátán vergődött, miközben a barátja nézte. Megfogtam, nyeklett-nyaklott: egyértelmű volt, hogy a gerince tört el. Az autó persze meg sem állt. A cicának kifolyt egy kis vér a száján, még egy kicsit rángatózott és meghalt a kezemben. Volt ott egy fa, oda letettem. A kisbarátja végig ott állt és megdöbbenve, megrökönyödve nézte, hogy mi történik. Mintha egy embert ütöttek volna el, akit az embertársa néz, de nem tud semmit tenni. Azóta ott van a macska, vérbe fagyva, senkinek nem tűnik fel, valószínűleg senkinek nem is hiányzik."
A művész buddhista nyugalommal és érvekkel kendőzetlenül kifejtette véleményét azokról az emberekről, akik könnyűszerrel át tudnak lépni azon, hogy kioltották valakinek az életét. „Legborzasztóbb az az ember, aki nem becsüli és nem tiszteli az élet legapróbb megnyilvánulását. Az ilyen magát az embert sem tiszteli. Ha már valaki egy ilyen helyzetbe keveredik, hogy elveszi egy másik élőlény életét - mert éppen akkor arra jár -, az a minimum, hogy megáll, és megbizonyosodik róla, hogy az az élőlény él-e, hal-e, vagy mi van vele. Annál jellemtelenebb, gerinctelenebb, patkányabb viselkedést el sem tudok képzelni, mint azt, hogy valakit elütnek és otthagyják a saját vérében megfagyni. Ez egy gyilkosság."
A kóbor, sérült állatok védőszentjéről azt is kiderült, hogy nem tudja mire visszavezetni a segíteni akarását. „Azért beszélek róla, mert talán van mód arra, hogy egy újabb generáció észben tartsa: nem egyedül vagyunk ezen a Földön. Az élet olyan rossz lenne ilyen társak nélkül. Rossz lenne galambok nélkül a város, rossz lenne cicák, kutyák nélkül, és ha ezeket nem tiszteljük, becsüljük meg, akkor előbb-utóbb - akármennyire is szaporodnak - nem lesznek." Merlini azonban nem akar senki fölött pálcát törni és tudja, hogy a kisállatok előtt még sok minden más prioritást élvez – „mert azt mondják, az ember előrébbvaló, mint az állat" – a hajléktalanok vagy akár az éhezők, nélkülözők. Tervei közt szerepel, hogy eltünteti az utcáról a kóborló kisállatokat. Most nem valamilyen bűvésztrükkel igyekszik majd szemfényt veszteni, hanem konkrét stratégiát dolgozott ki a kérdés megoldására.
Eltüntetem a kóbor kutyákat az utcáról
„Nagyon régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne egy olyan rendszert kialakítani, amivel meg tudnánk szüntetni ezt a helyzetet. Elsősorban meg kell gátolni, hogy szaporodjanak - legalábbis nem ilyen vehemens módon -, másodsorban pedig olyan potenciális befogadókat kell találni, akik bár hátrányos helyzetűek, de mégis szeretnének kutyát. Ki kell számolni, mennyibe kerül menhelyen tartani az állatokat. Ennek az x összegnek a felét vagy a negyedét fel kéne ajánlani a hátrányos helyzetű családnak élelemre, tápra, meg orvosi ellátásra, hogy egy fillér költségük se legyen. Biztos vagyok benne, hogy gazdaságosabb lenne, mint menhelyen tárolni az állatokat. Aláírom, hogy szükség van a menhelyekre, de csak átmeneti megoldásként. Egy rendszert kell kialakítani, amihez rengeteg ötletem van, részben már a szűk baráti körömön ki is próbáltam és abszolút működőképes. Meglátjuk, mi lesz."
Merlini szerint, ha minden ötödik ember egy kicsit odafigyelne és megbecsülné azt a „rengeteg szeretetimpulzust és energiacsodát, ami négy lábon jár", sokkal előrébb tartanánk. Nem beszélve arról, hogy egy olyan városban élhetnénk, ahol nincsenek kóbor állatok. „Ez lesz a következő produkcióm: eltüntetem a kóbor kutyákat az utcáról" – tette hozzá a szabadulóművész, akitől ezek után átszellemülten búcsúztunk.