Mi van Dobó Kata szatyrában az allergia elleni sprét leszámítva? Könyvek halmaza, mert számára a pihenés egyet jelent az olvasással. Ezen felül ismeretlen írókkal ismertetné meg a magyar közönséget.

Dobó Katát Oroszlán Szonjához hasonlóan szintén a Balaton partján érjük utol, ahová ő is azért érkezik, hogy elmeneküljön a világ elől és kicsit kipihenje magát. Barátnőjével ellentétben Dobó inkább magányosan vonul le siófoki házukba, ahol aztán szinte csak az olvasásnak szenteli minden percét.

Ismeretlen szerzők ismerőse

„Most itthon vagyok, maradok is egy darabig, mivel darabot keresek” - mondja lelkesen, ki se látva az allergiából. - „Rendező már van hozzá, de nem mondom meg, hogy ki. Valójában három darab van, amiből válogatunk. Csak ötletadó vagyok, tehát producálni nem akarnám a dolgot.”

A színésznő hamar bevallja, hogy valójában a magyar közönség számára eddig ismeretlen, vagy alig ismert amerikai szerzők darabjairól lenne szó, mert szerinte fontos, hogy őket is megismerje a honi nézősereg, Tennessee Williams vagy O'Neill után.

„Szeretnék olyan amerikai vagy angol szerzőket megismertetni a nagyközönséggel, mint például Lillian Hellman, aki fantasztikus dolgokat írt a déli népekről; aztán Harold Pinter, akit valamiért képtelenség beszerezni itthon. Nagyon csalódott voltam, hogy sehol nem lehet kapni, pedig körbejártam a fél várost, még antikváriumokban is jártam. Most majd megpróbálom felkutatni őket a neten. Aztán David Mametet is bemutatnám, akit szintén nem ismernek túl sokan. Meg akarom őket ismertetni, mert zseniálisak. Valami mást szeretnék csinálni, olyat, amilyet még nem láttak tőlem.”

Klikk!

Mi van a szatyorban?

Mivel kíváncsiak vagyunk továbbra is, hogy ki mit visz magával nyaraláskor, ezért őt is megkérdezzük. Máris boldogan hozza óriási szatyrát, amiből csak úgy hullanak a könyvek, magyar és angol nyelven egyaránt.

Azért a felhozatalon látszik, hogy Dobó nemcsak olvasni szeret, hanem a lelkével is komolyan foglalkozik, hiszen a zsákból The power of focus vagy The power of now címmel különböző önismereti könyvek is előkerülnek.

Popper és Buddha, meg a titkok tudása

„Leginkább pszichológiai témájú olvasnivalók és különböző színdarabok vannak nálam. Például Popper nálam abszolút alap” - kezdi kipakolni szatyrát. - „ vagy itt a Sziddhartha, Hermann Hesse-től. Valójában nem vagyok buddhista, csak ez a vallás áll hozzám a legközelebb. Hoztam dvd-t is, például jógát, de itt van a The Secret című spirituális lemez is, ami az élet számos területén nyújthat útmutatást az arra nyitottak számára.”

Még színjátszással foglalkozó könyv is előkerül, Patsy Rodenburg tollából, aki a Royal Shakespeare Company nagyra becsült beszédtanára. De hogy mindenki lássa, nem csak a komoly dolgoké a főszerep Dobó Kata életében, a színésznő elhozta a kedvenc amerikai sorozata, a "That '70s show" harmadik évadját is; ez az a vígjátéksorozat, amiben felfedezték Aston Kutchert. Ráadásul bepakolt újságokat is, biztos, ami biztos.

Negatív beszólások

„Sokan talán azt gondolják, hogy nem szeretek itthon lenni, de ez nem így van. Most már nem borítanak ki a negatív beszólások a neten, inkább csak mosolygok rajtuk. Igaz, csak nagy ritkán olvasom el őket. Ráadásul néha-néha vannak közöttük egész értelmesek is, amikor például színházba járó emberek írnak kritikákat, ezek között persze akad pozitív is, de az ember mindig a negatívat jegyzi meg.”

„Pedig sokszor hogy beírnám, hogy ez nem is így van, de azt nem lehet, és minek is magyarázkodni. Én nem ismerem őt, ő sem ismer engem, az, hogy lát és olvas valamit rólam, az nem jelent semmit. Én például rengetegszer csalódtam pozitív és negatív irányban is emberekben, ezért nálam mindenki nulláról indul, amíg meg nem ismerem személyesen az illetőt.”

Valakinek a szakmájáról, alakításairól lehet ítélkezni, de a személyiségéről nem. Volt már, hogy megkérdezte újságíró, hogy nem gáz-e, hogy mindig saját magamat játszom. Nem is értem, mire gondolhatott.”

„Nagyon büszke voltam, hogy a Szabadság, szerelem a Voxcar díjátadón ennyi elismerést elvitt. Én Iván díját - aki a legnépszerűbb férfi színész lett – is ide sorolom.”

Allergia és nem létező magánélet

A színésznő az egész beszélgetést végigprüszkölte. "Tizenöt éve vagyok allergiás, lassan félek, asztma lesz belőle. Ez nyilván valami honi növény, mert átlépem a határt és elmúlik, még Ausztriában sincs...”

Dobót amúgy nem is zavarja a magánéleti kérdés, mert mint elmondja, egyáltalán nincs magánélete. Számára most csak a szerepek, a macskája és a barátai léteznek. Ezen felül mosolyog mindenen, ami megjelenik róla a bulvársajtóban.