Az ezüst bikinis, szaxofonos kép tetszik legjobban Dukai Reginának a Playboynak készült képek közül. Mint a Velvetnek elmondta, büszke arra, hogy a magazin felkérte a fotózásra, és ő, társaival ellentétben nem mondja, hogy soha többé nem fog meztelenül fényképezkedni. Szerinte ugyanis hülyeség, hogyha valaki egyszer vetkőzött, akkor utána kijelentse: többet nem.
Dukai Regina azért került a Playboy címlapjára, mert a júliusi számban zenészek nyilatkoznak, és hozzájuk illő modellt kerestek. A celebriti ezért vállalta az egész napos fotózást, melynek eredményeként hat-hét kép került a lapba. A kétségek közt gyötrődő címlaplány elmondta, fogalma sincs, mit fog csinálni a jövőben, mert hívták műsort vezetni, de azt még nem döntötte el; az új lemezéről pedig beszélni nem akar, mert még nincs kész a lemez terve.
Az énekesnő nagyon szerette a CKM-címlaplányságot is, mert az nyugalmat sugárzó sorozat volt, a mostani pedig pont az ellentéte. Árad belőle a vadság, ami pont megfelel a benne lakó két énnek, ami küzd benne nap mint nap. A küzdelem leginkább az öltözködésében nyilvánul meg: egyik nap fiúsan jelenik meg, ám másnap már tűsarkúban villant. Egyik nap laza, a másik nap szexi. De azért inkább laza.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


