A Rokonok móriczi világát jellemzőnek érzi a mai magyar társadalomra?
Nézze, ha az írót nem úgy hívnák, hogy Móricz Zsigmond, hanem úgy, hogy Euripidész, akkor is működne, mert ez a fajta élet sajnos már évszázadok óta az ember sajátja.
Az emberé? Minden társadalomban?
Mivel csak az embernek van szabad akarata, az állatnak nincs, ezért az emberé.
A politika továbbra is érdekli? Egyszer azt mondta, nem politizálni bűn.
Úgy van. Érdekel a politika. Magát nem?
Dehogynem!
Na, látja! Kötelező. Politizálni azt jelenti, hogy a polisszal, a városállammal, tehát a társadalommal foglalkozni. Maga tőlem kérdez, és amit kérdez, az politika. Hogy mit válaszolok, az is politika. Minden politika. Szabad akaratunk minden megnyilvánulásának társadalmi következménye van.
Lát most olyan kötelességet maga előtt, amit meg kell tennie? Egy ideje nem nagyon tűnt fel a Fidesz körül, de most az egyik Változás 2006-os plakáton a győzelem jelét mutatja.
Felületesen nézte meg azt a képet. A szívemre tettem az egyik kezemet, és a másikkal...
Felületes újságíró vagyok.
És az egy kérdő mozdulat volt. A testbeszéd többet mond el mindennél. Én karakteresen egy értékrendet követek, és annak mindig örülök, ha van olyan politikai párt, vagy vannak olyan pártok, amelyek ezt az értékrendet preferálják. És úgy gondolom, nekem akkor kötelességem odaállni.
Vállal majd ilyen szerepet ezen túl is?
Mindig is vállaltam. De ez nem azt jelenti, hogy hivatásszerűen. Bementem a parlamentbe, és egy napig ültem ott. Így vállaltam, így tudtam a legjobban segíteni. Így került be Varga Mihály a helyemre. Hála istennek! Egy remek református egy katolikus helyére. Nagyon jól van ez így.
A teológia érdekli még?
Abszolút.
Olvasta már XVI. Benedek első encikliáját?
Még nem. De egy hónapon belül biztosan meglesz a magyar fordítás. Mindig megveszem a friss enciklikákat. Szoktam olvasni őket. Azt azonban mindenkinek a figyelmébe ajánlom, és legyenek szívesek írják le, hogy az európai kultúráról még nem született annyira karakteres, annyira jó írás, mint amit XVI. Benedek pápa kiadott Benedek Európája címmel. Mindenki olvassa el! Ez az egyetemes kultúra, ez az európai kultúra. Zseniális! Tegnap este is olvastam. Nem tudom, hányadszor már.
Továbbra is úgy gondolja, a XXI. század a keresztény és a nem keresztény értékrend összecsapása lesz?
Nem így mondtam. A hívők és az istentagadók százada. De hát ez már eldőlt, csak nyűglődik rajta az emberiség.
Eldőlt volna a csata? Mikor?
Már régen. Kétezer éve. Csak húzzuk az időt.
Olvastam valahol, hogy a liberalizmust és a nacionalizmust éppúgy egoizmusra épülő eszmerendszernek tartja.
Kétféle létezés van: az istentörvényű létezés és az öntörvényű létezés. Sejtheti, hogy én az istentörvényű létezést tartom helyesnek. Az öntörvényű létezés - idegen szóval - egoizmus. Minden izmusnak királya az egoizmus.
Mi baj az öntörvényűséggel?
Az egoista mindig önös érdekből fogalmazza meg az élethez való viszonyát. És hogyan lehet úgy önmagamra reflektálni, ha a másikat nem tekintem ugyanazon a szinten lévőnek? Az istentörvényű létezés és szemléletmód viszont megpróbálja önmagát és mást is az istenképmás tükrében szemlélni. Óriási különbség! Szabad azt mondanom, hogy az egoizmus embere mindig egyedül van.
Magányos?
Nem. Rosszul fogalmaz. És ezt József Attila, Ady és Pilinszky is jól használja a verseiben. Az egyedül lévő lehet családban, szerelemben, társadalomban, mindig egyedül van, mert elszakította magát Istentől. A magányos lehet szerelemben, családban, bármilyen társadalmi helyzetben, soha nincs egyedül, hanem legfeljebb nem megértett magányát szenvedi. De tudja, hogy az Isten vele van.
Nézze, a Négykézláb másztamban József Attila azt mondja:
"Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra"
Nem egyedül tehát.
"Gyönge a testem: óvja félelem!" - Képletes, istenes vers, a lélek gyenge.
"De én a párom mosolyogva várom," - Hát milyen párról beszél ő, ha magányos?
"mert énvelem a hűség van jelen,
az üres űrben tántorgó világon."
Tehát tudja, az az igazi párja, aki az üres űrnek értelmet adott a szeretetével. Zseniális, fantasztikus mű!
"Négykézláb másztam. Álló Istenem/ lenézett rám és nem emelt föl engem..." - próbálunk mi is versben beszélni.
És nem is így kezdődik. Egy éve kaptam meg az Irodalmi Múzeumból a kritikai kiadás fénymásolatát. A háború előtt maga Ignotus is azt mondja - József Attila többször átírta a verset -, Attila, az a jó, ahogy először írtad. A háború utáni összes kiadásban úgy van, ahogy ön is és mindenki tudja. De Stoll Béla, a legnagyobb avatott filológus kiderítette, több vers nem úgy van, ahogy hittük.
Ennek a versnek nem az az első sora és nem az a címe, hogy "Négykézláb másztam". A vers címe: Az Isten itt állt a hátam mögött.
"Az Isten itt állt a hátam mögött,
s én megkerültem érte a világot".
A harmadik és a negyedik sort nem ismerjük.
"Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segített, hogy nem segíthetett." - Azaz nem lehet megírni a gyerek helyett a leckét.
"Lehetet láng" - ez a Szentlélek -, "de nem lehetett hamva." - Csak matéria.
"Ahány igazság, annyi szeretet" - Mindenkinek más-más képességet ad. A képesség jó kifejtése a tehetség, a képesség rossz kifejtése a tehetetlenség.
Tovább mehetnénk József Attilától? Túl specifikus lesz így a beszélgetés.
Igen? Mert akkor nagyon szól az istenről?
Nem azért.
Maguk nem nagyon preferálják az istentörvényű létet, ugye?
Nem erről van szó.
Jaj, Istenem, majd csak megjavulnak! Na, menjünk tovább! Mégse! Nem adom fel. És ezt írják le feltétlenül, és szó szerint. Az Indexhez és ehhez az oldalhoz különösen nagy szeretettel bemegyek. Az Úrjézus is bement a vámosok közé. De nem vámosokkal jött ki, nem Lévit hozott ki, hanem Mátét. És én most nagyon dolgozom a Lévikért, hogy Máték legyenek.
Akár egy online-interjúra is bejönne közénk?
Már voltam. Ha egyszer ráérek, majd bemegyek. Miért ne? Naná!
A Bolberitz Pállal közösen jegyzett Thália és teológia című beszélgetéskötetben örömhír-hirdetőnek nevezte magát.
Igyekszem.
És volt egy megjegyzése, hogy ezért sokan bolondnak tartják.
Hát, igen.
Megszokta már a környezete, hogy szívesen hirdeti az örömhírt?
Nézze, csak azt tudom mondani, egyre több nehéz helyzetbe került ember jön oda hozzám azzal, hogyan lehetne rendbe tenni lelkileg az életét, hogyan nyerhetné el a harmóniát, lelki békéjét.
Hát Adytól tudjuk, hogy amikor lelkünket roskadozva visszük...
Mehetünk Adyhoz is, mert ott is otthon vagyok. Ady néha nagyon távol volt Istentől, néha pedig nagyon közel, egészen közel. Zseniális versei vannak erről. Az Úr érkezése is.
Inkább maradjunk a teológiánál. A feminista teológiáról mit gondol?
Mi az, hogy feminista teológia? Olyan nincsen.
Nők pappá szentelése, meg ilyesmi.
Erről csak egy a véleményem. Jézus nem az első keresztény. Jézus Krisztus haláláig hívő zsidó ember volt. És nem úgy, mint a farizeusok. Jézus Krisztus megváltó. Az első keresztények, azaz krisztuskövetők Mária és az apostolok voltak. Akik egyébként szintén hívő zsidó emberek voltak Krisztus haláláig. A mamája is. Mária nem akart pap lenni. Más a nő pszichéje. Más antropológia. Más a nő. Érdekes módom Nagy Szent Teréz, Kis Szent Teréz nem akart pap lenni, de Teréz anya sem. Ugyanis a nőnek más a pszichéje. De a szentségek nélkül ez nem érthető.
Mi a különbség a férfi és a női lélek között?
A lelki vezetőm mondott erre egy példát. Valamelyik híres apácafőnöknő állandóan panaszkodott az apátnak, micsoda dolog az, hogy a nők nem lehetnek papok. Az apát azt válaszolta, ez kísértés, nyugodjon már meg. Penitenciákat kapott, hogy ezt legyűrje, de nem tudta. Évekig hajtogatta, hogy ő miért nem lehet pap. Unta már egy kicsit az apát, és, na jó, levizsgáztatta, de nem deklarálta. "Tudja mit, úgyis nagy lelki gondjaim vannak, üljön be a gyóntatószékbe a helyemre, én meg megyek gyónni magához." Beült. Persze ez egy példázat, remek példázat, viccnek sem rossz. Megtörtént. "Ne haragudjon - mondja tehát az apát -, borzasztó kínjaim vannak, az egész apácarend belém szerelmes. És alkalmasint már az egyikkel..." - "Jézus, Mária! - csapódott ki a gyóntatószék ajtaja és rohant ki az apácafőnöknő - "Testvérek, itt az antikrisztus!" "Na látja, ezért nem lehet pap" - mondta az apát.
És ez olyan fix antropológiai különbség, amiből aztán egész más szerepek adódnak?
Más. Meg kell nézni egy családban az apa és az anya szerepét. Nem helyes, ha egy családban kegyetlen az apa, az anya meg mindent megenged. De az is természetes, mivel az anya szüli a gyermeket. A nőben több az érzékenység, a férfiban meg a realitás. Ez a normális.
Ezért mások a társadalmi szerepek?
Hát persze. Nézze meg, milyen bajban van az emberiség, hogy felbontotta a hagyományos anyaság lehetőségét. Erre oda kellett volna figyelni. Nem szabadott volna belekényszeríteni egy nőt abba a helyzetbe, hogy pénzkereső legyen ő is. Érzékenyen kellett volna ezt megoldani. A nő, ha orvos, jogász, és a többi, persze, élje ki ezt a helyzetét. Ez a természetes. Ő is kaphat hozzá képességet. Alkalmasint többet, mint egy férfi. Miért ne? A képesség az Isten dolga. A képesség jó kifejtése pedig már a miénk. De képtelenség olyan helyzetbe hozni a nőt, hogy az első számú, legfinomabb állapotát, az anyaságot ne tudja méltányosan gyakorolni. Az borzalmas. Lelkileg sérül.
Ez alatt mit kell érteni?
Maszkulinná válik. Nem jó ez se neki, se a férfinak Persze vannak, akik ezt vitatják, de az ő dolguk. A nő elveszti legérzékenyebb, Istentől kapott állapotát, hogy élethordozóságát gyermekével minél harmonikusabban és minél tovább őrizze. Elveszti. Ezért bomlanak a családok
Butaság lenne persze visszakényszeríteni a nőket a mosogató mellé. Ez baromság. De érzékenyen kellett volna kezelni ezt a változást, amit a társadalom rákényszerített a nőre. És ezzel a férfire is. Például úgy, hogy a nők munkaideje a gyermekek miatt másmilyen legyen, ha megengedhető abban a munkakörben. Egyébként a nők akármit csinálnak, akármilyen munkahelyen vannak, akkor is egyes számban a gyerekükön jár az agyuk. Nincs mese. Így van megalkotva. És akinél nem így van, ott baj van. Kibillent, ott már vége, elindult a lejtőn.