horoszkóp

Kandech Evelyne szingliként is boldog

2006.03.01. 08:07
A Megasztár egykori döntőse direkt tűnt el egy időre, bár a zenélést sosem hagyta abba. Nemrégiben lemezt készített, amit leginkább a Massive Attack zenei világához hasonlítana. Tudjon meg mindent Kandech Evelyne állítólagos elszegényedéséről, a Bakács-románcról, és a közeledő választásokról.

Az első Megasztár után úgy tűnt, te vagy az egyetlen, akinek nem jöttek be a számításai. Nem készítettél rövid időn belül lemezt, mint a többi döntős, és mintha el is tűntél volna a nyilvánosság elől. Legutóbb még az a pletyka is felröppent, hogy anyagi gondjaid vannak.

Magam is nemrég szembesültem azzal a rosszindulatú mendemondával, hogy elszegényedtem, azért vállalok bébiszitter-munkát, és hogy nehezen tudok megélni. Nem mondom, hogy nem jön jól a zsebpénz, hiszen éppen szünetel az előadás, amiben játszom, de azért szó sincs arról, hogy anyagi gondjaim lennének. Egyébként meg mindenkit biztosíthatok afelől, hogy nagyon jól vagyok, sőt kifejezetten boldog.

De lemezed nem készült. Így sokan gondolhatják azt, hogy többi döntős megasztároshoz képest te eltűntél a süllyesztőben.

Valóban nem feltétlenül mozogtam a zene világában az elmúlt időben. Tudatosan vonultam vissza, de egy percig sem hagytam abba a zenélést. Kicsit idegesített, hogy hétről hétre az jelent meg rólam, hogy mikor, hol káromkodtam, vagy, hogy kinek törtem össze az autóját.

Azt is megírták, hogy melyik zsűritagnak ajánlkoztál fel, és milyen módon.

Igen, tudom. Állítólag Pierrot-nak és Bakácsnak is felajánlkoztam. És persze LL Juniornak is. Bár az tudtommal reklámfogás volt. Szóltak is róla jó előre, hogy ezt el fogják hinteni a médiának, mert így jobban tetszik majd mindenkinek a duettünk. Persze ebbe nem egyeztem bele, de legalább tudtam róla. Egyébként vele összesen kétszer találkoztam. De a lényeg, hogy most készült el az anyag egy teljes lemezhez. Ketten dolgoztunk rajta Galló Péterrel, a dalok készen vannak, most már csak kiadót kell találni.

Be tudnád sorolni a készülő lemezt valamilyen műfajba?

Klikk a képre!

Hát, ha muszáj valahova besorolnom, akkor trip-hop. Leginkább a Massive Attackhez hasonlítanám. Amikor találkoztam Galló Péterrel (aki jelenleg a Toybox formáció egyik tagja), aki akkor is már acid, később breakbeat-drum&bass dj-ként dolgozott, akkor olyan érzésem volt, mintha olvasna az agyamban. Minden olyasmit ki tud fejezni a zenével, amit én is érzek, de nem tudom kellőképpen kiadni magamból. Így kettőnk találkozása nagyon szerencsés volt. A lemez kész. Most egyelőre házalunk. Nyilván mivel underground műfajnak számít, a nagy, a mainstreamet képviselő kiadók szóba sem jönnek.

Azt hogy boldog vagy, a magánéletedre is érted, vagy ez inkább a szakmai előmeneteledre érthető? Legutóbb még hét gyermeket terveztél pároddal, akivel a Maldív-szigeteken találtatok egymásra.

Igen, magánemberként is boldog vagyok. Bár azóta már újra szingliként. Utoljára Kaldenecker Antalhoz (a Danubius rádió műsorvezetőjéhez) fűzött érzelmi viszony. De túl vagyok már azon a fázison, hogy erőlködve pasit keressek. Majd jön, ha jönnie kell.

Nagy médiacirkusz kísérte, amikor találkozhattál végre édesapáddal Sierra Leonéban. Azóta láttátok egymást?

Nem, sajnos. Bár nagyon sokat beszéltünk telefonon azóta. Mindig kérdezi, hogy mikor megyek, de sajnos nagyon drága dolog lenne csak úgy kiutazni. Ráadásul 21 éves nőként, egyedül nem is feltétlenül olyan egyszerű.

A Megasztárt nézed?

Igen. Bár, most eléggé csalódott vagyok, hogy Iza (Széles Izabella) kiesett. Ő volt a kedvencem. Múltkor találkoztam vele egy Tóth Vera-koncerten, és nagyon meglepődtem, hogy egy ennyire őszinte ember. Jó érzés volt, mert pont ilyennek lőttem be magamnak. Némelyik Megasztár-jelöltben érzek mesterkéltséget és őszintétlenséget, és nagyon meg voltam lepve, hogy az egyetlen, aki ennyire saját magát adja, ilyen korán kiesett.

A zsűri szerinted változott valamit? Szigorúbbak vagy engedékenyebbek lettek?

Hát van, aki egyértelműen szigorúbb. De a legnagyobb változást Pély Barnán látom. Ő sokkal szókimondóbb lett. Nyilatkozta is sokszor, hogy a Dorina mellett (Galambos Dorina, az első Megasztár döntőse- A Szerk.) megtanulta, hogy nem gond, ha valaki ki mert mondani a véleményét. Szerintem sokan utálják ezért, de addig ameddig őt nem érdekli a közvélemény, már pedig szerintem nem érdekli, és nyugodt szívvel tud aludni, addig ez szerintem kifejezetten jó dolog.

Mik a terveid a jövőben?

Jelenleg négy darabban is játszom a Ruttkai Éva Színházban. Az Apácashow-ban, a Képzelt riportban, és a Slágerkoktélban, emellett pedig van egy saját önálló gyerekelőadásom is. Most éppen költözik a színház a volt Szikra moziba, ahol nagyobb terünk lesz. A rövidtávú terveim mindenképpen a színházhoz kötődnek. Imádom csinálni. Persze arra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagálnak majd a kiadók a lemezre. Hosszabb távon, pedig szeretnék tanulni. Angol-óvoda-pedagógia szakra szeretnék jelentkezni és folytatni a tanulást itt Budapesten.

Szavazni el fogsz menni?

Szerintem igen. Ha lejutok Pécsre aznap, akkor igen. Valószínűleg megoldom valahogy.

És már tudod, kire szavazol?

Igen, bár egyáltalán nem érdekel a politika és nem is vagyok nagy politizálós. Egyértelmű a pártpreferenciám, de azt gondolom, hogy magánügy, hogy kire szavazok. Egyébként nem nagyon kell vacillálnom azon, hogy hova tegyem az ikszet.

Kandech Evelyne-ről röviden
Kandech Evelyne 1984-ben született. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, több évig énekelt kórusokban, és nyolc évig csellózott is. Kezdetben klasszikus zenei formációkkal dolgozott együtt, majd a Megasztár után a könnyűzene felé fordult. A tehetségkutató műsor során sokan azzal támadták, hogy semmi zenei érzéke és nincs hangja. Korábban sokszor előfordult vele, hogy mint ahogyan ő fogalmazott, egy-egy bulin elkapta a hév és csókolózni kezdett. Főleg szintén a Megasztárból ismert lányokkal.