A Társulat utolsó szerepdöntőjéhez érkezett, ma derül ki, ki lesz a jubileumi díszbemutatón István király. Feke Pál, aki indul a címszerepért is, nem sok kritikát kapott az eddigi produkciói után. Alföldi konkrétan csak azt kifogásolta, hogy a színész nem képes rendesen tagolni a szavakat, így lassan érthetetlen lesz, amit énekel.

Feke nagy veszte az lehet, habár ő nagy líbling, hogy szavazóbázisa elkényelmesedett, mert biztosak a sikerében, és nem is aktivizálják magukat, mikor szavazni kell. Mivel ennek a műsornak a befutóiról is a hozzá nem értő közönség dönt, magától értetődően fontos lehet, hogy kire hányan szavaznak. Az István király szerepéért küzdőkért egy-egy vidéki nagyváros szurkol, addig Feke mögött elvileg “csak” Budapest. A versenyző szerint azonban az egész országban vannak támogatói, hiszen bejárta már Tolnát és Baranyát, így sokan ismerik a nevét.
Feke elképzelésének ellentmond, hogy a budapesti szavazók korábban sem aktivizálták magukat, így Koppány szerepéért harcba se szállhatott. “A zsűri szimpátiáját érzem, de nem tudom, hogy Szikora János elképzeléseibe beleférek-e. Remélem, a szavazóbázisom nem fog tétlenkedni, és tenni fognak azért, hogy bejussak a párbajba. Bár nagyon erős a csapat, nem tartok senkitől, mert mindenki más.” Feke azt is elmondta, hogy ma dől el számára, hogy jól döntött –e mikor egy éve mindent hátrahagyott a Társulatért.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.


