A műsorvezetőnő nem tűnt el, csak most éppen egy olyan csatornánál dolgozik, amit Budapesten nem lehet fogni. Igaz, hogy modelliskoláját már bezárta, de talált magának új életcélt: pilatesedző lett. A mozgás, mint életforma eleve nem újkeltű számára, hiszen a Táncművészeti Főiskolán szerezte első diplomáját.

Csala Zsuzsa és mások után egy egy újabb celebritás neve is fémjelez egy étrendkiegészítőt. Geszler Dorottyát arról kérdeztük, hogy miért adja nevét egy termékhez.

A Geszler titok

"Igazából nem vagyok híve a nullkalóriás fogyókúrának. Egy idő után nem bírja tovább az ember, és akkor jön a jojó-effektus. Odafigyelni, kicsit kevesebbet enni és ezt mozgással kombinálni, ez az én technikám. Nem hiszek olyan termékben, ami nem ír elő semmi mozgást. Ha jól tudom, ez is kifejezetten ajánlja a sportot."

Az első magyar szépségversenyen debütáló lány sok mindenben kipróbálta már magát. Volt műsorvezető, híradós és modellkedett is. Most az egészségből űz sportot. "Pilatesedzéseket tartok. Emellett leginkább aerobikozom meg súlyzózom, és néha a lányommal korcsolyázunk, biciklizünk, futunk, meg úszunk is." Mikor arról érdeklődtünk, hogy mindemellett hogy marad ideje egy modelliskolát is eligazgatni, meglepő választ kaptunk. "A modelliskola ma már nincsen. Befejeztem, sok is volt, meg annyira másfelé ment az életem" - fogta rövidre Geszler Dorottya.

Egy új munkakör

A Táncművészeti Főiskolát végzett exmodell a mozgást, ha nem is hanyagolta el, de kevesebbet foglalkozott vele az utóbbi időkben. Azonban mikor találkozott pilatessel, új életcél fogalmazódott meg benne. "A pilates nagyon érdekelt. Most nincs más cél előttem, azt hiszem, most ez a legjobb nekem. Emellett a Vitál televízión vezetek egy életmód magazint."

Mikor a műsor jellegéről kérdeztük, így fogalmazott: "szerintem nyitott, és nemcsak a hagyományos orvoslással foglalkozik, tehát vegyesek a témák. Szerkesztők szerkesztik, de az én ötleteimet is meghallgatják. Viszonylag fiatal a csapat, most leszünk egyévesek májusban."

A Játék határok nélkül, a Popkorong és a Sportszombat után egy életmód magazin éles váltásnak tűnt, de Geszlernek ez nem okozott problémát. "Hát igen, egészen más, de mivel vezettem már beszélgetős műsort, nem okozott nehézséget. Élőszerű a műsor, de mégsem az." A tévézés mellett pilates edzéseket is tart, de annak a heti óraszáma változó. "Jól érzem magam most ebben, jó ez a műsor, még van mit letenni az asztalra a pilates tekintetében."

Klikk!

Pilates kiskáté

"Van érdeklődés, de egyelőre csak ismerkednek vele. Van egy egyre bővülő vendégköröm, akik már visszajárnak. A pilates igazából átmozgatja a testet: a középső részt kifejezetten alaposan. Ez tényleg ízületkímélő, ami nem is csoda, hiszen a gerinctornából alakult ki, ezért bárki elvégezheti a gyakorlatokat. Ez egy lassú, folyamatos mozgás, itt nincsenek kitartott mozdulatok. Ez a sport átalakítja az embert, mert tudatosságra tanít. Én is egy konditeremben találkoztam vele. Magamhoz közelinek éreztem a stílusát, nagyon szerettem volna tanítani is. Úgy tűnt, hogy követelmény az aerobic edzői vizsga, úgyhogy letettem azt is."

Geszler Dorottya azzal, hogy edzőterembe vonult, állítása szerint a gyökereihez tért vissza. "Hogy is mondjam: ez egy visszatalálás nekem, mert a baletthoz nagyon közelinek érzem. Ami miatt még jó, hogy rengeteget nyújtunk az edzések alatt. Egyébként meg erre fordítjuk a legkevesebb időt, pedig ha ezt nem tesszük, összeszűkítjük az izmainkat. Az ember kevésbé lesz laza. A pilates nincs korhoz kötve, bármikor el lehet kezdeni."