A magyar származású mentalista az amerikai titkosszolgálatnak és a pénzhiánynak köszönhetően lett világhírű. Ma már természetesen nem ez motiválja, hanem a világbéke és a fiatal tehetségek, akikre sajnos csak úgy lehet felhívni a figyelmet, ha lépten-nyomon meghajlít egy-egy kanalat. A kétkedők nem érdeklik, hiszen ő előadóművésznek tartja magát.

Március 29-én indul a TV2 új műsora, A Kiválasztott, melyben Uri Geller keresi méltó utódját. Bár Geller képességeit egyre többen vonják kétségbe, meglehetősen lelkesnek tűnt az új műsorral kapcsolatban, amit Izraelben, az Egyesült Államokban, Németországban és Hollandiában is bemutattak már.

„Az emberek sokkal nyitottabbak a természetfeletti dolgokra, mint mondjuk húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Természetesen mindig lesznek szűklátókörű emberek. De ez nem érdekel, én egy előadóművész vagyok, aki műsoraival elvarázsolja és szórakozatja az embereket” – nyilatkozta Geller, aki saját öndefiníciója szerint "mentalista" előadóművész, mivel mentális energiája segítségével hajtja végre mutatványait .

Kísérleti nyúlból sztár

Geller fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy nem úgy tekint magára, mint egy különleges képességű emberre, inkább előadóművésznek vallja magát. „Inkább más területeken vagyok tehetséges. Különböző kormányokkal tárgyalok, és többek közt én vagyok az International Friends of Magen David Adom szervezet elnöke. Az MDA szoros együttműködésben dolgozik a Vörös Kereszttel” –tette hozzá. Elmondása szerint egyébként éppen Izraelben tárgyalt a palesztin nép képviselőivel, amikor egy producer megkereste a műsor ötletével.

Nem tekinti magát különleges képességűnek

A mentalistától azt is megtudtuk, tulajdonképpen az amerikai titkosszolgálatnak köszönhető, hogy előadóművész lett belőle. Állítása szerint 1970-ben figyelt fel rá a CIA, két évvel később pedig kivitték egy kaliforniai intézetbe, ahol három éven keresztül vizsgálták képességeit ellenőrzött laboratóriumi körülmények között. Ezt követően egy évig az FBI-nak dolgozott. Mivel így nem keresett elég pénzt, úgy döntött, a showbizniszben próbál szerencsét. Hozzátette, most már nem a pénz miatt vállalja el a nyilvános szerepléseket, hiszen komoly vagyonra tett szert a különböző vállalatok révén, akiknek segített olajlelőhelyeket felkutatni.

Még nem unja

Bár a Blikk pár hete azt írta, hogy Geller már unja egyik legismertebb mutatványát, a kanálgörbítést, A Kiválasztott című műsor bemutatóján erre többször is rácáfolt. Egyrészt két kolléga kanalát is meghajlította, másrészt többször is hangsúlyozta, nem igazán zavarja, hogy ezt a mutatványt mindenhol elő kell adnia. Úgy véli, ha így kap kellő sajtónyilvánosságot munkássága és a műsora, akkor miért ne tegyen eleget ennek a kérésnek.

Hozzátette, büszke arra, hogy a világkultúra részévé tette a kanálgörbítést. Példaként a Mátrix című filmet hozta fel. Majd szóba került Johnny Cash, a lázadó country énekes is, aki az In Your Mind című dalában szintén megemlíti a kanálgörbítést. Bár gyanítjuk, hogy a politoxikomán celeb akkoriban más viszonyt ápolt az - egyébként a heroin főzéséhez is használt - hajlított kanalakkal, mint a magyar származású mentalista. Geller egyébként saját bevallása szerint titánból készült étkészletet használ otthon, hogy elkerülje a kellemetlen baleseteket.

Geller üzen

Bár Uri Geller lelkesen mesélt arról, milyen jó érzés, hogy a gyerekek utána futnak az utcán nevét skandálva, valamint az, hogy naponta körülbelül háromszáz e-mailt kap, amikre személyesen válaszol, karrierje elején nem viselte ilyen jól a sikert és a népszerűséget. „Nem tudtam, hogy kezeljem a hírnevet, bulimiás lettem és pánikrohamaim voltak. Nagyon sokat tanultam ebből” – nyilatkozta a Velvetnek.

Kíváncsiak voltunk, Geller hogyan próbálná megóvni utódait attól, hogy ők is beleroppanjanak a hirtelen jött sikerbe. „Azt tanácsolom nekik, hogy gondolkozzanak pozitívan. Ez nagyon fontos. Emellett figyeljenek oda arra, hogy mit esznek, és tartsák magunkat távol az ártalmas dolgoktól, mint például a dohányzás, a drogok.” Geller a mai fiataloknak is üzent, kiemelve a továbbtanulás fontosságát. Hozzátette, emellett konkrét célokat kell kitűzni, ezekért küzdeni kell, és nem árt, ha a siker lebeg a szemünk előtt.

Freud és a magyarok

A mentalista kifejtette, megtisztelő számára, hogy hazánkban is kíváncsiak műsorára, hiszen édesapja magyar, édesanyja pedig egy bécsi családból származik, mégpedig nem is akármilyen famíliából. Uri Geller ugyanis édesanyja révén rokona a híres bécsi pszichológusnak, Sigmund Freudnak. A magyarul is jól beszélő Geller állítása szerint útlevelében is ez áll teljes neveként: Uri Geller Freud. A 62 éves parafenomén kifejtette, azért is örül ennek a felkérésnek, mert a magyarokban van valamilyen „különleges képesség, valami plusz, egy teljesen más dimenzió”.