horoszkóp

Hatodik díját gyűjötte be Lauro Giotto

2007.02.08. 08:50
Lauro Giotto pornószínészünk nyerte ebben az évben Európa legjobb férfiszínészének díját. A brüsszeli Festival International de l'Erotisme 15 éve oszt díjakat, hogy kitüntesse a pornószakma nagyjait. A nagymester figyelmes a kollégákhoz, gyúr, szolizik, és a munkája a hobbija.

Ma is forgattál?

Igen, két szettet. Az azt jelenti, hogy két jelenetet forgattam. Volt egy délelőtt, és volt egy délután. Fáradt is vagyok. Tehát vacsorázom egyet, aztán lefekszem aludni.

Kettőnél több jelenetet is szoktatok forgatni?

Van aki megcsinálja a hármat is, de az a baj ezzel, hogy míg az első szett száz százalékos, a második az már csak kilencvenötre sikeredik. Akkor már fáradtabb az ember.

Chippendale is vagy. Azt hobbiból csinálod?

Imádok táncolni, meg a csajoknak műsort adni. Nőkből élek, én a nőknek vagyok. Ez az ars poétikám.

Ez hanyadik díjad?

A hatodik. De ez a legnívósabb. Már itthon is elismertek, mint a legjobb magyar pornószínészt. Most Európában lettem a legjobb. Kovi filmjében is szerepeltem, azzal is besöpörtünk csomó díjat. A Porn Warsért konkrétan kettőt. Sokat dolgozom, leginkább angol meg francia cégeknek.

Ez a jellemző a szakmára?

Az a baj, hogy itthon a pornó úgy van elkönyvelve, hogy akik csinálják, azok buták. Buta, hülye kurvák filmeznek, és buta fiúk mennek el filmezni. Na, erre én azt mondom: lovaggá vagyok ütve. Emellett díszdoktora is vagyok az egyik egyetemnek, és két idegen nyelven beszélek.

Lauro Giotto, a hatszorosan díjazott pornósztár

Mi a helyzet külföldön?

Ha kimegyek táncolni pornófesztiválokra, a kis műsorom után kígyóznak a sorok az autogramomért. Egy angliai pornócsatornán sztár vagyok. Németországban, ha elmegyek egy étterembe, felismernek. Itthon, ha beülök bárhova, nem ismernek fel.

Ez azért van, mert nem nézünk elég pornót?

Nem. Mindenki néz pornót, de senki nem beszél róla. Mindenki tudja ki az a Michelle Wild, ki az Maya Gold, kinek hány Oszkár-díja van. A fiúk mindig a háttérben maradnak. Mindenki a nőkre kíváncsi.

Ez nem baj?

Néha. Ha egy lány elkezd dolgozni, két-három-négy év alatt szépen felfuttatja magát, de a fiúk akár húsz évig is dolgozhatnak, ha üzemképesek. Én nyolcadik éve nyomom. Családom nincs, magánéletem nuku. De adok magamra. Szolizok, gyúrok ezerrel, meg ki vannak fehérítve a fogaim.

Akkor nem is tervezel családot?

Ki az a nő, aki összejön egy pornószínésszel, vagy egy chippendale fiúval?

Vannak olyanok.

Akkor mutass be nekik.

Szakmabeli?

Az nagyon nem jó. Non-stop úton vagyunk. Maya Gold volt a barátnőm másfél évig. A végén már csak sms-kapcsolatunk volt. Alig találkozunk. Nem lehet egy kapcsolatot így csinálni.

Meddig tervezed ezt csinálni?

Imádom a nőket. Addig, amíg üzemképesen mozgok, ezerrel hajtom magam.

Mennyit dolgozol?

Általában januárban van a hullámvölgy, akkor nem dolgozik senki. Meg a karácsony és a szilveszter persze, ami teljes üresjárat. Olyankor táncolok. Áprilisig teltház van. Májustól egészen augusztus végéig nyugalom van, ilyenkor megint táncolok, össze-vissza a világban. Szeptembertől decemberig megint nagy a hajtás.

A tengerentúlon mekkora a népszerűséged?

Amerika a legnagyobb felvevő piac.

Miért favorizálják a magyar csajokat?

Mert ők a legszebbek. A magyar, a cseh és az ukrán lányok gyönyörűbbek és olcsóbbak is, mint a nyugat-európai lányok, és nekik ez a pénz - magyar viszonylatban - nagyon jó. Gyorsan el is költik, mert nem tudnak spórolni. Néhány lány emiatt tíz évig is dolgozik. Aki okosabb, az sztárolja magát, két-három év alatt nagyon sok pénzt keres, és utána ki tud szállni ebből az egészből.

Mennyire figyelsz a partneredre forgatáson?

Én speciel úgy dolgozom, hogy annak a lánynak, akivel vagyok, jól essen. Elélvezzen, csúnyán fogalmazva. Ha neki jó, nekem is jó, és gyorsan megvan egy szett.

Mitől lesz valaki jó?

Attól, ahogy dolgozik. Egy lány akkor dolgozik jól, hogy ha nem is esik jól neki, akkor is el tudja hitetni veled, hogy élvezi. Igaz, hogy átvág, de ez nekem is segítség. A férfinak kell egy érzés, amitől beindul. Ha nem tudok beindulni, akkor marad a kézimunka, ami kicsit macerásabb. Michelle Wild pont olyan nő volt, aki úgy kezdte a forgatást, hogy ahogy nézett és viselkedett, azt kellett mondjam: kezdjük már el, mert nem bírok magammal. De vannak lányok, akik csak a pénzért csinálják, ők elég hidegek. Amíg a szett nem kezdődik, nem beszélgetnek. Misi egy olyan lány volt, aki beleadott mindent, úgyhogy vigyázni kellett, hogy nehogy szett közben süljek el.

Kezdetben nehéz volt?

Életem első szettje körülbelül három percig tartott. Orális szexszel kezdődött, aztán jött egy rámülős jelenet, és akkor gyorsan mondtam, hogy nem bírom tovább, és el is sültem.

Mennyire veszélyes az egészségre ez a szakma?

Kikészíti az embereket. Aki nem úgy fogja fel mint én, hogy ez egy jó buli, hanem van párkapcsolata, nehezen tudja elfogadni, hogy egy másik férfival kell szeretkeznie, és előbb-utóbb besokall.

Ilyenkor működik a kollegialitás?

Természetesen. Nagyon sok kezdő fiú meg lány van, akiknek segítünk. Ez a szakma megöli az embert. Kiégeti lelkileg.

Mivel tudod ápolni a lelked?

Imádom a nőket, és non-stop velük vagyok. Engem ez feltölt, ezért sincs barátnőm. Ha lenne, vele szeretnék lenni, ezt viszont nem tudom megtenni. Most pénzkeresés van. Később szeretnék producer lenni, azt akarom elérni, amit Kovi Magyarországon. Ha lesz egyszer feleségem meg gyerekem, szeretném, hogy jól éljenek.

Mit lehet tenni azért, hogy jobban elismerjék a szakmát hazánkban?

Sokkal többet kéne szerepelni a sajtóban, és el kéne fogadni, hogy ez egy nagyon kemény szakma. Azoknak az embereknek, akik ezt lehurrogják, oda kéne állniuk a kamera egyik oldalára és megnézni mit csinálunk. Lehet, be is kéne szállniuk. Sokan azt gondolják, hogy ez nem nehéz, pedig vannak olyan munkakörülmények, amik nem egyszerűek. Hidegben kell csinálni, vagy mondjuk homokban. Mikor a tenger folyamatosan mossa a lábad közé a homokot, az meg csípi a fütykösöd, akkor is meg kell csinálni a szettet. Koncentrálni tudni kell.