A showman két hete kórházba került. Az okát nem árulta el, sőt titoktartási szerződést is kötött az orvosokkal, hogy a betegsége ne derüljön ki. Három év után édesanyja is szóba állt Gáspárral, meglátogatta a kórházban.

Két héttel ezelőtt kórházba került Gáspár Győző - írja a Bors. A showman forgatás közben hirtelen megmagyarázhatatlan fájdalmat érzett, amit egy pánikroham is követett. Azonnal tárcsázta a mentőket, akik a salgótarjáni házból egyenesen a kórházba szállították a beteget.

„A kórházban a diagnózis felállítása után azonnal életmentő műtétet javasoltak az orvosok. Az altatás miatt a részletekre sem emlékszem, csak annyit tudok, hogy felvágták a hasamat. Harmincéves elmúltam, engem is utolért egy kor, amivel meg kell küzdenem. Nem szeretnék arról beszélni, milyen betegség kínoz. Az orvosokkal és RTL Klub stábjával is titoktartási szerződést írattam alá ezzel kapcsolatban" - mondta a lapnak Gáspár Győző. A Velvetnek elmondta, hogy egy hétig kellett bent maradnia, és ezalatt három kilót fogyott. "Túl vagyok rajta, de beteg vagyok. Fellépést sem vállalok, most szenvedek."

A showmant a betegágyon édesanyja is meglátogatta

A showmant a betegágyon édesanyja is meglátogatta, így egy három éves mosolyszünet ért véget, ugyanis a Gáspárral már jó ideje nem áll szóba édesanyja. Az, hogy tiszteletét tette a kórházban Id. Gáspárné, a showman szerint azt bizonyítja, hogy súlyos egészségügyi problémája akadt. "Ennél nagyobb dolog nincs az életemben, mint hogy az édesanyám megint beszél velem." A konklúzió többek közt az volt számára, hogy ideje változtatni az életvitelén, hiszen szeretné megérni lányai esküvőjét.