Gáspár tagadta, hogy valaha megfordult volna a fejében, szerepelni akar a Barátok közt-ben. Viszont kiderült, hogy a birtokában lévő lovakat közszereplőkről nevezte el, mert így áll sajátságos módon bosszút a sok irigy emberen.

Nem nyilatkoztam ilyen faszságot, nem jutott eszembe szerepelni a Barátok közt-ben. A saját show-mat kell lelátnom. Tényleg, ami körülöttünk van, az már nekem is sok" - fakadt ki Gáspár Győző, miután arról kérdeztük, mi késztette arra, hogy a Barátok közt című szappanoperában is megmutassa tehetségét. Gáspár a tanyán értük utol, ahova nemrég költözött ki családjával, hogy kikerüljön a salgótarjáni vérpezsgésből és feltöltődhessen.

Klikkeljen egy boldog emberért!

Mivel sokat bántottak őt és a családját, úgy döntöttek, kicsit elvonulnak a várostól, és a tanya által biztosított csönddel takarják be magukat. Gáspár annyira jól érzi magát, hogy elmondta, nemrég kelt fel - 13 óra - utána pedig első útja a lovakhoz vezetett. Mint kiderült tizennégy jószágról gondoskodnak most, ebből nyolc kanca, hat pedig csődör. Az állatokról érdemes tudni, hogy jelenlegi gazdájuk úgy döntött, mindet közszereplőkről nevezi el. „Halál komolyan mondom. Azokról, akik férgek, akik irigyek ránk, akik bántanak minket. Próbálkoztunk ilyen-olyan nevekkel, de a vége az lett, hogy róluk neveztük el. Nem árulom el, hogy kik nyerték meg ezt a versenyt, mert sértődés lenne belőle."

Gáspár Győző köszöni, egyébként jól van, és úgy érzi, eddig mindent sikerült megvalósítania, amit eltervezett. Szerinte ennek a folyománya, hogy annyi meg annyi irigye van, mint égen a csillag. De a showmant mindez nem zavarja, hiszen az RTL Klubbal kötött házassága jövedelmező, így megengedheti magának azt a „luxust" is, hogy egy nyáron át a hajdúszoboszlói tanyán lovakat csutakoljon.