A Playmate-választás elődöntőjén járunk. Havas Henrik egy puha hófehér fotelban üldögél a Bed Beach VIP szektorában. Előtte egy üveg pezsgő, mellette éppen senki. Odatelepszem és zavartan keresgélem diktafonomat a mindent elnyelő női táskámban, mire a tanár úr felszólít, hogy kérdezzek. Kiderül, hogy azért van már második alkalommal ezen a rendezvényen, mert néha szokott a Playboynak interjút készíteni. Nem a pénzért, hanem játékból. Az az átkozott masina végre megkerül, és foroghat a felvétel.
Megkérdezhetem, hogy milyen a nőideálja?
Meg. Sophia Loren, a Nyolc és félből Anita Ekberg, a Kallódó emberekből Marylin Monroe. Nagyjából így.
A mai nőideál nem igazán ezekhez a hölgyekhez hasonló.
Nem nagyon érdekel. Nekem ezek a típusú nők tetszenek.
Csupán azért mondtam, mert kíváncsi vagyok rá, hogy örömét leli-e abban, hogy megnézi az itt megjelent nőket?
Egy egészséges férfi vagyok, ebből az következik, hogy persze. Most jöttem Olaszországból, és a tengerparton egyetlen csinos lányt sem láttam.
Pedig az olasz lányok állítólag helyesek.
Nem tudom. Én voltam Floridában úgy három hétig, hogy egyszer láttam egy csinos nőt, egy bevásárlóközpont mozgólépcsőjén, harminc másodpercig. De tavaly Kaliforniában sem láttam igazán csinos nőket. Egyszerűen mindenki kövér Amerikában. Angliában sem láttam csinos nőket, de a vicc az, hogy Párizsban sem igazán. Tényleg ez egy iszonyú közhely, de állítom, hogy a legcsinosabb nők Magyarországon vannak. Bár a szláv nők is nagyon szépek. Sráckoromban Lengyelországba jártam csajozni. Fantasztikusan helyesek a lengyel és a szláv nők, úgy általában.
A legszebb nőt életemben Moszkvában láttam. Egy 18 éves kislány volt. A Vörös tér mellett a föld alatt épült egy nagy bevásárlóközpont, ő a szomszéd asztalnál ült egy étteremben, és egyszerűen szemezett velem. Én ilyen szép lányt még életemben nem láttam. Már baromi kínos volt, mert ott ült a feleségem. A lány egyszerűen egy szláv szépség volt, de hogy rajtam mit nézett, arról halvány fogalmam nincs, de eszméletlen érzés volt. Hihetetlen volt. Gyönyörű.
A felesége észrevette, hogy nézi önt a lány?
Tudja hány éve vagyok én nős? Harmincöt éve. A feleségem már immunis. Azt mondta, hogy lehet, hogy jó könyveket írsz, meg sokan veszik, de ha én írnék rólad egy könyvet, na az, bestseller lenne.
És nem tervezi véletlenül a felesége, hogy tényleg könyvet írjon önről?
Hát, az szép dolog volna. Nem, ő nem engedi fotózni magát, nem ad interjút. Azt hiszem, egyszer engedte magát fotózni, a lányunk esküvőjén. Ő nem szereti ezt a világot.
Akkor nehéz lehet neki, hogy ön viszont ebben a világban él. Hogyan lehet ehhez a helyzethez alkalmazkodni?
Majdnem mindenki elvált a környezetünkben, én nem.
Ennek mi a titka?
Nyilván a feleségem tűrőképessége egyrészt, másrészt pedig... (Csönd) Azt hiszem, hogy... (Csönd) Nézze, én írtam könyvet a szeretőkről, írtam könyvet a prostitúcióról. Szerintem egy eléggé tré országban élünk. Én nagyon kiábrándultam a magyar férfiakból. Nincs kultúrájuk. Szerintem itt semminek sincs kultúrája. A szeretőtartásnak sem. A prostituáltakkal, amikor róluk írtam könyvet, rengeteget beszélgettem erről, hogy kik járnak hozzájuk, miért, hogyan. Kiábrándító. Szóval Magyarországon borzasztó ez a világ.
Hogyan lehetne kultúrája a szeretőtartásnak, vagy mi ennek az ideális képe?
Nem tudom. Én egyet tudok, hogy a szakmámban majdnem mindenkit ismerek, de ennyi rongált érzelmi életű ember, mint a mondjuk a médiasztárok között... Én a kollégáim egy részét csak izzadó tenyerűnek tartom, akik időnként megfogják a technikuslány fenekét, ajánlatokat tesznek playmateknek. Szerintem nyomorúságos ez a világ. De erről inkább a lányok tudnának mesélni, hogy kiktől milyen ajánlatokat kapnak. Komolyan mondom, hogy az agyam szétmegy.
Mi lehet ennek a hátterében?
Millió dolog van a hátterében. Tehát, elmegy egy prostituálthoz, mert mondjuk képtelen egy normális kapcsolatot teremteni, rendszerességgel, valami érzelemmel. Mondjuk egy [félredugós] lakást fenntartani. Lehet hogy pénze lenne rá, de agya nincs hozzá. Olyan nyomorult és olyan szegényes ez az egész. Olyan kiábrándító.
A prostituáltak felkeresésének lehet olyan motivációja, hogy nem kapja meg otthon az illető, amit szeretne, de mégsem hagyná ott a partnerét. Így ez a legkevésbé fájdalmas megoldás.
Nem tudom. Én jártam nagyon jó színvonalú luxusbordélyokban, de kiábrándító. Velem fogadást kötöttek annak idején, hogy nem állom meg, hogy legalább egy lányt ne próbáljak ki. Megnyertem a fogadást. Ráadásul még csak nem is volt igazán kihívás, olyan könnyű megállni. Ezek a lányok nem csókolóznak. Na most, csókolózás és valami bensőséges kapcsolat nélkül én nem tudnék szeretkezni. Kettő, még a mellüket sem engedik megcsókolni, hiszen annyira sok partner van, hogy kidörzsöli a mellüket. Szóval az egész kiábrándító. Én sajnálom ezeket a férfiakat. Nyomorultak. Ennyi nyomorultat én még életemben nem láttam.
Külföldön jobb a helyzet?
Nekem nincs kitekintésem, hogy mi van külföldön. Én a magyar elitet ismerem, az egy katasztrófa. Augusztusban jelenik meg az új könyvem, brutális könyv, ami erről a világról szól. Itt egy normális orgiát nem tudnak megszervezni. Primitívek. Ez az új könyvem, ez botrányos lesz. Amikor most Olaszországban nyaraltam és a telefonomon néztem a híreket az interneten, olvastam, hogy megdobálták a meleg felvonulókat: "Buzi köcsögök, undorítóak." Na, gondoltam magamban: olvassátok majd el az én könyvemet, ami a heterókról szól. Ezek undorítóak? Akkor ti, a többség milyenek vagytok?