A színészt a II-III. kerületi bíróság egy év próbaidőre bocsátotta, mert bebizonyosodott, hogy tavaly májusban Timmy magyar hangja szándékosan dobta le a Mammut negyedik emeletéről a Juj.hu stábjának a kameráját.
Hujber Ferenc a bíróságon elmondta, hogy keresete nem haladja meg a havi 150 ezer forintot, még felesége, akit koreográfusnak nevezett, havi 100 ezret keres. (Magyarországon 2007-ben a szellemi foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 255 580 forint volt a KSH adatai szerint.) A bíróság a próbára bocsátás mellett 50 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a színészt. Körmendi Gábor, a Juj.hu munkatársa pedig hozzátette, hogy a napokban beadják a keresetet a 140 ezer forintos kamera rongálása miatt. „ A kárt mindenképpen behajtjuk a színészen" - mondta Körmendi a Borsnak.
Az, hogy valójában mennyit keres a színész a Jóban Rosszban nyújtott alakításával, üzleti titoknak minősül - nyilatkozta Magyar Rita, a TV2 PR-csoportjának megbízott vezetője. Hujber menedzsere, Pécsi Júlia szerint az összeg nem felel meg a valóságnak, mert a színész mostanában alkalmi munkákat is kap, és hamarosan színházi szerepei is lesznek.
Eközben a héten még az is kiderült, hogy a macsó és neje, Tölgyesi-Khell Cynthia gyereket várnak. A bejelentésen kívül nem tettek semmit a hírhez, mert elmondásukból arra lehet közvetkeztetni, hogy még a terhesség korai szakaszában járnak. Terveik szerint a születendő gyermekük fotóival nem fognak házalni az újságoknál, Tölgyesi-Khell pedig, nem félti karrierjétamint lehet ismét munkába áll.