Galler András, az Indiánként ismert kliprendező szerint a magyar klipekben látható a kreativitás, és erre már a nemzetközi szakma is felfigyelt. A kliprendező elmondta, ha lehet, kerüli a sablonokat, például a rapklipekben a sportautót, és a tangára vetkőzött lányokat. Az arab világban népszerű volt az egyik legújabb klipje.

„Egy időben elterjedt, hogy mindenki tud zenélni, mindenki tud énekelni. Pedig nem így volt. A néző elhiszi, amit a tévében lát, ezért annak érdekében, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, vissza kellett hozni a köztudatba a hangszeres zenét úgy, hogy aki tényleg zenész, annak látványosan zenélnie kell a klipjében”- mondta Indián a playback-pop korszakra utalva. Azt követően sok előadó jellemzően arról forgatott videoklipet, hogy élő zenés koncertjére próbál egy garázsban.

Úgyis látni fogja a teljesítményt

Klikk!

Galler András Indián azon néhány hazai videokliprendezők egyike, akik a szakmát leginkább a gyakorlatban tanulták meg. Annak idején felvették a Képzőművészeti Egyetemre, de mint egy korábbi interjújában elmondta, nem kezdte el a tanulmányait, látva, hogy a szakmaiságnál a protekció ereje nagyobb. A kliprendező korábban szertornázott, lovas akrobata volt, kaszkadőr feladatokat mostanában is vállal, időnként koncert show-kat és színpadi koreográfiákat tervez. Mint azt több cikkben elmondta, baráti kapcsolataiból alakultak ki a legjobb munkakapcsolatai, első klipjének a megrendezésére például régi haverjai, a Hooligans csapata kérte fel.

A kliprendezőt arról kérdeztük elsőként, a legtöbb magyar klipben miért fontos megjeleníteni, hogy hangszeren játszanak az előadók. Indián az előbbiekhez hozzátette, mostanában már kevésbé kell a zenélés folyamatának a bemutatásához ragaszkodni. „Ha valaki elmegy egy koncertre, akkor úgyis látni fogja, hogy az adott zenész milyen teljesítményt nyújt.”

Megkísértik hamis papok

Indiánt arra kértük, részletezze, melyik könnyűzenei műfajhoz készített klipben milyen látványelemekhez és eszközökhöz nyúl. Egyik kedvencével, a rapklipekkel kezdtük a felsorolást.

„Egy rapper joggal várja, hogy a látásmódja, világnézete jelenjen meg a klipben, a stíluselemek tehát legtöbbször adottak. Mostanában viszont több olyan klip is készült, amelyben egyáltalán nem volt drága kocsi, rapperpóló, fux, tangára vetkőzött lány. Az egyik kedvenc munkám Tyson és Majka közös dalához, a Hitetlenhez készült klip. Arról szól, hogy egy kisgyerek elindul az életútján, közben megkísértik hamis papok. Választania kell, hogy a pokol felé veszi-e az útját, vagy a jó útra tér. Olyan jeleneteket is bele tudtunk tenni, hogy a templom fala a gyerek felé nyúl. Mindenben a szürreálisat szeretem”- mondta Indián, hozzátéve, kevés előadóhoz és dalhoz illik a szürreális világ, így „igazán elszállt dolgokra” nem olyan sűrűn van lehetősége.

Tyson feat. Majka, Hitetlen

A kliprendező a hiphopról hasonlóan nyilatkozott, mint a rapről, a popklipekről elmondta, azok igénylik a legkevésbé, hogy a hangszeres előadást is a dramaturgiába illesszék, az elektronikus zenéről pedig így beszélt.

Ilyet láttunk valahol

„Náksiéknak fotókból készítettünk klipet. Több ezer képből állt össze az anyag, amit kamerával nem tudunk felvenni, azt meg tudtuk jeleníteni fotókon keresztül, bele tudtunk például tenni fénycsíkokat. A másik elektronikus klipben pedig, amit készítettem, táncosok szerepeltek állatnak maszkírozva, a dalszerzők nem is szerettek volna szerepelni. Erről a műfajról nem lehet általánosságban beszélni.”

Indián elmondta, a kliprendezés során időnként improvizál, és arra nincs egyértelmű válasza, hogyan találja ki az ötleteit. „Már mindennel találkoztam. A leggyakoribb, hogy átküldik a zenét azzal, hogy gondoljam át, milyen képi világot lehetne hozzátenni. Van olyan, amikor saját ötlettel keresnek meg, de rég rossz, ha azzal jönnek; ilyet láttunk valahol. Másolni nem szeretek. Volt már olyan is, hogy az előadó megírta a forgatókönyvet, és azt alakítottuk a lehetőségekhez, mert egy dalhoz nem nagyjátékfilmet forgatunk.”

Ettől őszinte a dolog

A rendező egyébként éppen egy hosszabb – mondjuk úgy - dokumentumfilmet készít a Jack Jack nevű ad hoc zenekar összeállásának történetéről és lemezkészítési folyamatairól. Mint azt a zenekar alapítására szervezett sajtótájékoztatón a producer elmondta, az elkészült művel a Filmszemlére is szeretnének nevezni, de mostanra biztossá vált, a bemutató késik. „A fiúk nagykoncertjével szeretnénk ugyanis zárni a filmet, és arra még nem került sor. Szeretem ezt a munkát, mert a szereplők a barátaim, és a forgatás ideje alatt gyakorlatilag együtt élünk. Ettől őszinte a dolog”- vélte.

Felvetettük a nemzetközi klipek témáját is. Indián elmondta, optimista a hazai munkák külföldi megítélését illetően, legalábbis a hazai klipekről írt cikkekben az utóbbi időben pozitív kritikákat olvasott. „Jó véleménnyel vannak külföldön a hazai klipekről, kreativitásban még talán jobbak is vagyunk, mint más országok”- mondta a rendező, aki nemrég az arab világban állítólag híres Amr Moustafa és Pflum Orsi közös dalához forgatott egy fekete-fehér klipet, amelyet a Youtube-on és zenei csatornákon ismert meg a nemzetközi szakma. Elmondta, azóta Svédországból is érkezett megrendelés a stábjának.

Amr Moustafa feat. Pflum Orsi, Law Fe Hayati

Átütő ötlet

„Az arabok érdekesnek találták ezt a másfajta látásmódot, amit képviseltünk abban a klipben. Az arab videókban minden pompás, szép, minden luxus és romantikus. Itt meg szürke az ég, más autók, más épületek vannak” – és barokk stílusú tapéták, felülexponált táncosnők, tesszük hozzá. Indián a magyar zeneipar helyzetére is kitért a klipek megítélése kapcsán.

„Sok pénzből lehet klipet csinálni. Sok olyat láttam nemzetközi vonalon, ami sablonokra épül, de az látszik, hogy meg van varratva az a ruha, ki van bérelve az a ház, és kétszáz táncos le van szerződtetve. Közben pedig semmiféle átütő ötlet nincs benne. Nagyon fontosnak tartom az újító ötleteket itthon. A zenei piac ennél rosszabb állapotban nemigen lesz, ezért a magyar klipeknek annál jobbnak kell lenniük.”