horoszkóp

István Dániel - tévé nélkül nem megy

2008.01.29. 10:25
Kapcsolódó cikkek (1)
Aki nap közben rádiózik és éjszaka tévézik, az már évek óta jól ismerheti István Dánielt, a Sláger Rádió és az RTL Klub műsorvezetőjét. Mi azonban csak most beszéltünk vele először. Ezt már csak azért is igen szégyelljük, mert miközben ő vidéki kisfiúból sapka és napszemüveg alá bújó celeb lett, lelke mélyén mindvégig szorgalmas Velvet-olvasó maradt. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a cikket is kedvtelve tanulmányozgatja majd, hiszen bevallása szerint kedvenc médiaszemélyisége ő maga.

Többször is nyilatkoztad már, hogy kezdettől fogva a médiába készültél. Miben nyilvánult ez meg gyerekkorodban?

Nekem mindig is fontos volt, hogy figyeljenek rám. Mindegy, hogy ki, gyerekek vagy más, csak minimálisan a középpontban legyek. De aztán egyszer majdnem mégis fafaragóiskolába, azaz fával foglalkozó művésziskolába mentem. Ugyanis fafaragó is voltam egy bűntudatos pillanatban hetedik osztályos koromban.

"Bűntudatos"...?

Hát nagy hiba lett volna, nem? Egy ekkora tehetséget...! (nevet) Szóval külkereskedelmi suliba mentem, mert édesanyámék azt sulykolták, hogy legyen valami normális munkám. Persze 14 éves koromban nem volt komoly munkám még, csak szerepelgettem össze-vissza. De ezzel sokan voltunk így, és aztán sokan nem lettek műsorvezetők.

Hogyan teltek az első évek a médiában?

Amikor elkezdtem rádiózni Esztergomban, nagyjából négyezer forintot kaptam havonta. Arra nem is gondoltam, hogy ezzel jól lehet majd keresni, csak hobbi szinten csináltam. De azért az nagyon jó volt, hogy meg tudtam venni 16 éves koromban a tankönyveimet és hogy a kollégiumi díjat ki tudtam fizetni. A szüleim nem voltak nagyon bőkezűek ilyen szempontból - mindig pont annyit adtak, amennyi kellett. Vagy inkább kevesebbet.

Vidéken születtél. Milyen élmény volt felköltözni a fővárosba?

14 évesen kerültem fel Pestre, mert itt kezdtem suliba járni. Szenvedtem, mint a kutya. Bekerültem a kollégiumba, és egy hét után összepakoltam mindent, hogy én most megyek haza. De anyu mondta, hogy nem: ha ezt választottam, akkor fenn kell maradni. Egy évig borzasztóan szenvedtem. De aztán már nagyon jól éreztem magam, mostanában meg heti két órára járok haza Esztergomba.

Azóta odáig jutottál, hogy már rádióban és tévében is dolgozol. Melyiket miért szereted?

A rádió addig volt igazán varázslatos, amíg nem ismerték az arcomat. Azért, mert oda akármiben mehetsz, akárhogy nézhetsz ki. Nekem idősebb a hangom állítólag, mint én magam - mindig azt gondolták, hogy idősebb vagyok. A tévé meg meghozta a sikert, amiért dolgoztam. Hazudik szerintem, aki azt mondja, hogy milyen jó csak rádiósnak lenni. A rádiós ugyanúgy magamutogató, mint egy tévés, csak az a rákfenéje a rádiózásnak, hogy akkora sikert soha nem lehet vele elérni, mint a televízióval, mert nem ismernek meg. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy az a lényeg, hogy megismerjenek az utcán, mert nyilván ez csak egy bizonyos pontig jó dolog, de az mégis jó, hogy közvetlen visszajelzést kap az ember arról, hogy ismerik, nézik, esetleg kedvelik is azt, amit csinál. Egy rádióban ilyet nem lehet megkapni. Még azt is megkockáztatom, hogy a rádió a tévé nélkül, illetve anélkül, hogy ismernének, nem is működik. A Bochkor-Boros páros az egyetlen példa arra, hogy nincsenek a képernyőn és az embereket mégis érdekli, amit csinálnak. Ha igazán sikeres és boldog akarsz lenni a médiában, tévé nélkül az nem megy.

Te túl vagy már az ismertségnek ezen a bizonyos pontján, ahonnan kezdve terhessé válik a hírnév?

Amit én csinálok a tévében, az nem egy olyan közvetlen dolog, mint mondjuk egy telefonos játék, ezért soha nem jönnek oda bratyizni. Figyelgetnek, vagy a hátam mögött összesúgnak, vagy a legbátrabbak odajönnek és azt mondják, hogy helló. Fikázás egyáltalán nem szokott jönni. Azt érzem, hogy inkább szeretik, amit csinálok. Terhesnek nem mondanám. De ha néha mégis úgy érzem, hogy az, akkor ott a sapka, szemüveg...

Műsorod, a Reflektor a hírességek életéről szól. Téged személy szerint érdekelnek a sztárok?

Abszolút. Édesanyám a nagy bulvárhős, ő szokta megvenni a magazinokat, így azelőtt is olvastam ilyeneket, hogy tévéztem volna. A ti oldalatokat is nap mint nap nézem.

Ezt szerettük volna hallani!

A Feljelentőt különösen szeretem, nagyon jókat szoktam nevetni rajta.

Téged is feljelentettek a minap. Állítólag kutyát sétáltattál.

Igen, mindig akkor a legmeghittebb a hangulat, amikor kettesben vagyok a kutyámmal. Egy francia buldogom van - az a csúnya fajta. Nem a mopsz, hanem a másik. Felálló fülei vannak.

Szerinted kell, hogy példakép legyen egy sztár?

Én meg szoktam ijedni, ha valaki azt írja nekem, hogy én vagyok a példaképe. Nem tartom magam másnak, mint a többi normális ember, azon kívül, hogy megvannak az adottságaim ahhoz, hogy tudjak szerepelni: beszédkészség, stb. De én nem szeretnék példakép lenni.

És a legnagyobb megasztárok? Mit szólsz például a Britney-sagához?

Szerintem ha ez ember ennyire jól keres azzal, hogy szerepel, akkor az egy bizonyos magatartásformát is megkövetel. Ha másért nem, legalább azért, mert emberek előtt csinálja és tökéletesen lejáratja magát. Lehet, hogy más is csinál ilyeneket, hogy bugyi nélkül megy vásárolni, csak őket nem mutogatják a tévében. Onnantól fogva, hogy valaki közszereplő, azért minimális szinten viselkedjen! Vagy élje ki otthon ezeket a dolgait.

Mondj egy rossz tulajdonságot, ami szerinted idegesítő benned!

Nagyon megélem a dolgokat. Bolhából elefántot vagyok képes csinálni. Hülyeségeken kattogok állandóan. Mindig az én problémám a legfontosabb. Ha nekem fáj a fogam és másnak levágták a fejét, akkor is az én fogammal kell foglalkozni. Még biztos van egy csomó, de leginkább ez.

A másik oldalt is beszéljük meg: mik a jó tulajdonságaid? Szerinted mi az benned, amitől jó és sikeres vagy abban, amit csinálsz?

Szerintem jól kommunikálok az emberekkel. Tudom, hogy ennek alapdolognak kéne lennie a szakmában, de nem az. A rádióban találkozom a beszélgetések kapcsán emberekkel - nekem megnyílnak. Nem tudom, hogy miért.

Tegyük fel, hogy lehetne egy műsorod a tévében, egyetlen alkalommal, de főműsoridőben, amiről tudod, hogy mindenki néz majd az egész országban, és te mondhatnád meg, hogy mi legyen benne. Miről szólna?

Rólam (rövid hatásszünet, aztán hatalmas nevetés). Egyértelmű!