A Vivás műsorvezető és a Csillag születikben felbukkant lány lett olvasóink szavazatai alapján 2008 legszimpatikusabb celebpárja. Mivel eddig nem öntötte senki képekbe és szavakba megismerkedésüket, a Velvet vállalkozott rá, mert igény mutatkozott rá. Viva Ben és Kovácsovics Fruzsina a patkány évében talált egymásra, majd költözött össze, és ami mellett nem tudunk szó nélkül elmenni: még nagyon szeretik egymást. Ahogy az énekesnő mondaná, az ő kapcsolatuk: olyan szerelem szerelem.

Viva Ben, született Istenes Bence, és Kovácsovics Fruzsina olvasóink szerint a legszimpatikusabb celebpár a 2008-as eresztésből. Tavaly mintegy tizenhat ember talált egymásra, úgy, hogy azt a média is figyelemmel kísérhette. Skrapits Erik és Kiss Orsolya szavazatai csak a második helyre voltak elegek, de sebaj, ők már úgy is forgattak egy filmet az összekapcsolódásukról. Viva Ben és az énekesnő megismerkedését azonban még senki sem dokumentálta, így a Velvet magára vállalta a feladatot.

Nézzen boldog embereket!

„Az egyik műsor felvételen találkoztunk – Felelsz vagy mersz -, ahol minden vendégtől megkérdeztem, hogy milyen típusú fiúk tetszenek nekik. Fruzsi azt mondta, itt én jövök be neki a legjobban, ekkor figyeltem fel rá. Vagány mosolylánynak gondoltam, elkértem a számát is és elkezdtünk randizni. Sétáltunk a Margitszigeten, rengetegszer voltunk moziban, főztem nála, ahol meg is ismertem a szüleit.” A műsorvezető hozzátette, hogy végül a névnapján jöttek össze, azaz augusztus 23-án, és azóta elválaszthatatlanok. „Bemutattam a szüleimnek, elkísér a forgatásokra, én a fellépéseire, és pont két hete össze is költöztünk” – summázta az udvarlás eredményét.

A pár végül egy budai albérletet rendezett be közös otthonnak, amit előtte Viva Ben már jó ideje egyedül bérelt. Istenest mikor arról kérdeztük, hogy miben más mostani partnere, mint az őt megelőzők, kiemelte, hogy túl a vagányságon Kovácsovicsban van egy jó adag pimaszság is, ami szerinte nagyon aranyos és neki igen tetsző. „Egyszer fagyizni kezdtünk, de rögtön szólt, hogy az övé rossz. Odatartotta, hogy kóstoljam meg. Mikor már elég közel voltam, belenyomta az orromba. Ez ilyenekből éreztem, hogy ő nagyon más, mint a többiek.

Olyan szerelem szerelem

„Igazából Benben az fogott meg, tudom, nyálasan hangzik, de akkor is: ahogy rám nézett. Romantikus, elvitt hajókázni este a Dunára, hébe-hóba meg szokott lepni valamivel, például megszerzi azt az apróságot, amire régóta vágyom. És van, hogy egy szál virággal állít be.” Kovácsovics arra is kitért, valóban igaz, hogy külsőre nem a Benhez hasonló fiúk jöttek be neki korábban, hiszen akkor az alternatívabbakat, elvontabbakat favorizálta. A zenei ízlésére is hasonló megjegyzéseket tett, de kiemelte, hogy Istenes Bence világszemlélete és gondolkodásmódja igencsak egyezik az övével.

„Abszolút egy hullámhosszon vagyunk, ugyanazok a dolgok fontosak nekünk, és megért. Mindketten szerepelünk a médiában, ő segít nekem eligazodni ebben a világban. Nagyon örültök neki, hogy együtt vagyunk, már az első pillanattól szimpatikus volt. Jó vele lakni.” A duó arról is beszámolt, hogy feltételezésük szerint azért nyertek aranyat az olvasóktól, mert ők a többi versenyzővel szemben, nem botrányhősök, nem szerepelnek állandóan a címlapon, és alapvetően pozitív emberek.