Jáksó László mintha kényszeresen szerepelne a médiában, vagy csak tényleg őrült - természetesen ez sem kizárt. Most épp ázsiai nőnek akar nyolc gyereket csinálni, de úgy hogy közben Iringóval ropná a Szombat Esti Lázban. Biztos nem ismeri azt a mondást, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert még valóra válik.

Mi ez, hogy most kitaláltad, hogy ázsiai lánnyal tudod csak elképzelni az életed?

Elképzelni az életem? Te nem veszel engem komolyan. Egyébként a lányok általában így vannak ezzel.

Hogy?

Röhögnek rajtam. Tényleg. Szép, kedves lányoknak egészen őszintén udvarolni kezdek, erre megveregetik a vállamat, hogy nagyon kedves, és elmennek. Rendszerint valami hülyéhez, aki rossz az ágyban, rövid úton megcsalja őket és fél év múlva verni is kezdi szegénykéket, pedig nem ezt érdemlik.

Ezt honnan veszed?

Mondjuk inkább csak remélem. Rossz érzés lenne, ha azt kellene gondolnom, hogy nálam jobbat találnak.

Klikk a képre!

Visszatérhetnénk az ázsiai lányhoz?

Mi a baj ezzel? Nekem is tetszenek az ázsiai lányok, csak úgy, mint a férfiak nagyobbik részének. Legfeljebb nekem nem úgy. Mint mondtam, akárminek is látszom szakmám alapján, szerelmes szeretek lenni, lángolni szeretek, bele szeretem mondani a lányok arcába, mit érzek, s ők ettől remekül el is szaladnak.

Aha, és emellett Ázsia-mániás vagy?

Lehet, drága. Az ázsiai lányok többnyire türelmesebbek, alacsonyabb a vérnyomásuk, kedvesek, okosak és valahogyan úgy tűnik, hogy nem röhögnek rajtam.

Biztos?

Kedves kérdés. Nem biztos. Lehet, hogy csak titkolják. Az ázsiai mentalitásnak része az érzelmek visszafojtása, lehet, hogy ők befelé röhögnek, de nekem az is elég, ha nem a pofámba történik a dolog.

Akkor most repülsz?

Thaiföldre? Mint a huzat. Ha jössz velem, szerzünk neked valami helyes ázsiai fiút. Szóval megyek én, ott is lehet szerelmet lelni, oszt legalább ott nem kell magyarázni, hogy ha valakinek azt mondom, hogy remegek azért, hogy leülhessek csak nézni téged, az nem veszi viccre, hanem elhiszi, hogy komolyan mondom.

Galéria!

Rendben. Viszont akkor mi lesz azzal a terveddel, hogy te is indulsz a Szombat Esti Lázban?

Az is érdekel. Minden érdekel. Néztem a műsort, egyébként emailben gratuláltam is a készítőknek, halálosan büszke vagyok a csatornámra, hogy ilyen színvonalú produkciót állított ki. Megtiszteltetés lenne részt venni benne.

Felajánlkoztál már nekik?

Nem, közvetlenül még nem. De talán nem is kell. Tőlem teljesen függetlenül az egyik portál csinált valami szavazást arról, hogy kit látnának szívesen a második részben táncolni, s mit szólsz, meg is nyertem.

Nem lehet, hogy csak röhögni akarnak?

Nem lehet. Biztos. És akkor? A média a szórakoztatásról szól. Akárhogyan is, kifejezetten szeretnék részt venni a műsorban.

Iringóval?

Lehetőleg három darab Iringóval. De te is jöhetsz. A harmadik helyet pedig javaslom, hirdessük meg itt.

Komolyan lehet venni téged?

Miért ne? Tényleg táncolnék. Tényleg remélem, hogy gyakran jutok az eszébe a Szombat Esti Láz szerkesztőinek. Tényleg szerelmes típus vagyok. Tényleg jobban szeretem a nőket, mint az autókat vagy a focit. A legjobb a három kombinációja lenne.

Micsoda?

Egy focista lánnyal szeretkezni egy autón. Az nem lenne rossz.

Reméljük, thaiföldi lesz.

Rövid életrajz
Jáksó László 1968. szeptember 11-én született Szegeden. Itt járt általános iskolába, középiskolába és egyetemre is, a József Attila Tudományegyetem francia szakára. Az egyetemen érdeklődés hiányában csak egy évet sikerült elvégeznie. A katonaság elkerülése végett jelentkezett a 624-es Szakmunkásképző Intézetbe, mert mindig is vonzották a műszaki dolgok. De itt is csak egy évet végzett rádió- és televíziós műszerész szakon. Az egyetemi évei közben már technikusként dolgozott a szegedi városi tévénél. Aztán felkerül Budapestre, ahol külsős technikusként kezd dolgozni a magyar tévénél, mikor felveszik a Színház- és Filmművészeti Főiskola tévés rendező, szerkesztő, műsorvezető szakra, Vitray Tamás szárnyai alá. Szerkeszti egy kicsit a Kossuth rádió Napközben című műsorát, majd a Danubius rádióhoz kerül, ami mellett hűségesen kitart a rádió privatizálása óta is. Tévés pályafutását a Duna Tv Ziccer című ifjúsági magazin műsorával kezdi, 1999-ben veszi át Bochkor Gáboréktól a Kész Átverés Show-t, 2001-ben belép a HetiHetes gárdájába, ahol azóta is ő olvassa fel a híreket. A Nekünk 80 című retro-szerű műsorban Vágó István oldalán parádézott. Mostanában a Cool Tv-n rajzfilmet szinkronizál, mert úgy véli a narrátoroknak, valamint a rikácsoló rajzfilmszereplőknek tudja adni a hangját. Komoly színészi feladatokra nem vállalkozna.