Karsai Zita a fürdőszobai balesetből viszonylag hamar felépülhet. Amíg nem jön teljesen rendbe a térde, addig a másik lábát terheli majd. Havassal pedig nem járnak, csak üzleti kapcsolatban állnak.

A táncoslány kedden csúszott el a fürdőszobájában, amit a bal térdében lévő porc bánt. A ma már rutinműtétnek számító beavatkozás során kivették a levált porcdarabot, de Karsai nem úszta meg ennyivel. Naponta gyógytornászhoz kell járnia, hogy minél hamarabb munkába tudjon állni.

"Nincs messze a lakásomtól, szóval hamar eljutok a rehabilitációra." Karsai természetesen nem a véletlennek tudja be a balesetet, hanem egyszerűen a túlhajszoltságára fogja. "Épp ezért jött ez a jel, hogy pihenjek. Csináltam két darabot, rendezvényeken léptem fel és mindig hívogattak az újságírók. Abban fáradtam el, hogy állandóan interjúkat adok. A tánccal feltöltődöm, ezért biztos vagyok benne, hogy nem az volt a baj, hogy halálra dolgozom magam."

Bár Karsainak minden erejét elveszi a bulvársajtó, mégsem gondolja, hogy hozzáállásán változtasson. "Nincs bajom a sajtóval, ennek valamiért így kellett történnie, de ez is le fog zajlani. Nem vágott földhöz, történetek már rosszabb dolgok is velem."

Karsai Zita - amíg nem képes a megszokott módon terhelni a bal lábát - minden koreográfiát átír úgy, hogy a jobb lábáról indíthassa a kiemeléseket, hogy inkább azt terhelje. "Senki sem fogja észrevenni" - tette hozzá a művésznő.

A Havas-Karsai duó nem szexel, csak üzletel

Feljelentőnk még a baleset előtt futott össze a párral, ami annyira megragadta a fantáziáját, hogy klaviatúrát ragadott. "2007. július 24-én ebéd után a Radnóti utcában sétáltak a Duna felé, Havas Henrik és Karsai Zita. Zizi fekete démonként feszített Havas tanár úr mellett, aki viszont fehér vászoningben és nadrágban volt. Zizi haja göndör volt, bár pont az előző esti sztárműsorban domborított egyenes hajjal és mondta el, hogy újra szerelmes és már kapcsolatban él." Kiskecsap kérdése bennünk is felmerült, de Karsai egyértelműen elzárkózott a viszony szó használatától. "Egy üzleti megbeszélésünk volt" - tisztázta a félreérthető helyzetet a táncoslány.

Azt is megtudtuk a Megatáncostól, hogy hiába húzzák ki a haját, ami majdnem másfél órájába kerül, egy hajmosással azonnal visszaáll a természetes göndörsége. A férfiakról meg csak annyit mondott, hogy nem szokott pasizni és "ez olyan dolog, hogyha jönni kell valakinek, akkor úgyis jönni fog. Nem vagyok magányos, mert rengeteg ember vesz körül."