horoszkóp

Kiss Endinek két agya van

2007.10.11. 09:33
Kiss Endit még mindig dühíti, hogy a Hooliganst azzal vádolták, Szécsi Páltól lopott. A dobossal remekül csapongtunk a témák között, szóba került a kapcsolatán kívül született kislánya, a nőkhöz fűződő viszonya, és az is, hogy tetoválásaival ő fazonális nyugdíjas lesz.

„Konzervatív vagyok. Trapézszárú nadrágot hordok, és csak a nőket szeretem”- mondta Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Herczeg Zoltánnal közös divatbemutatója után. Az utolsó félmondatára rögtön lecsaptunk, arra a két évvel ezelőtti újságcikkre hivatkozva, amelyben arról beszélt, hogy nyitott kapcsolatban él.

Nehéz a véren változtatni

Kiss Endi

„Igaz, nem tagadom meg a nőket”- sóhajtott a zenész, és egy sajátos monológba kezdett. „Hét éve van egy barátnőm, Veronika, aki jóban-rosszban kitartott mellettem eddig. Próbálok normális lenni, csak nehéz az embernek a vérén változtatni. Imádom a női nemet, túl jó nők vagytok és túl sokan, hogy nemet tudjak mondani. Nem szeretnék olyat mondani, ami nem lesz igaz. Vannak, akik beállnak a címlapra a barátnőjükkel, és azt mondják, ezentúl csak vele vagyok. De a férfiak nem így működnek. Az agyunk mellé kaptunk egy másik agyat is, az egyik fent van fejben, a másik lent, és a lenti másképp működik, mint a fönti.”

Hitelt adva a mondatoknak, a lapok arról is beszámoltak, hogy Kiss Endinek a kapcsolatán kívül született egy kislánya, akinek édesanyja az énekesnő Dina. „Próbálok heti két-három alkalommal találkozni a kislányommal, hogy minél jobban az élete része legyek. De nem könnyű nekem így, hogy nem a kapcsolatomból született. Semmi nem működik normálisan az életemben, akkor miért ez működött volna normálisan? Imádom a lányomat. Remélem, az anyja és a barátnőm majd egyszer megbékélnek egymással, és azt is remélem, Verától is lesz majd egyszer egy vagy két nagyon szép gyerekem”- mondta a magát házasságellenesnek valló zenész.

Csapjon oda, vadulhat is

Ezek után rátértünk Kiss Endi pályájára. A szerencsi Hooligans együttes több mint tíz éve alakult, de tagjai még tinédzserkorukban kezdtek együtt zenélni. A dobos úgy tartja, azóta az értékrendje nem változott. „Abban hiszek, hogy mindenki egy egyszerű, talán normális ember. Ha felmegy a színpadra, és művészi tevékenységet folytat, abba adjon bele mindent, csapjon oda, vadulhat is, de ha lejön a színpadról, maradjon ember.” Kijelentésére reagálva a dobost arról kérdeztük, tart-e az újításoktól, vagy a változásoktól az életében, és erre ismét hosszan válaszolt.

„Először is, 18 éves koromban azt hittem, normálisabb leszek, de már 37 vagyok, és nem lettem normálisabb. Persze ez nem a hülyeséget jelenti, mert egy zenekart létrehozni és fenntartani nem egyszerű. Azt jelenti, hogy nem kell az életet annyira komolyan felfogni, amennyire sokan felfogják, de közben pedig igen. Ez egy kettősség.” Ezt nem értettük pontosan, de Kiss Endi kifejtette.

Nyolcvanévesen mindegy a tetoválás

„Nekem édesanyám az istenem. A családot és a barátokat nagyon komolyan veszem, de ez a rock’n’roll életforma sok értelemben könnyed. Azt jelenti, szeressük egymást, semmi közöm a balhékhoz, a háborúkhoz. És mi lesz, ha változunk? Semmi. A tetoválásaimról sokan kérdezik, hogy fognak kinézni, ha nyolcvanéves leszek? Ha megérem a nyolcvanat, nem teljesen mindegy, hogy lesz-e rajtam varrás, vagy nem? Legfeljebb kicsit fazonálisabb leszek. Ha valaki ugyanolyan, mint tíz évvel ezelőtt, az szegénységi bizonyítvány, de nem alapjaiban kell megváltozni.”

A közvéleményt az utóbbi hetekben a – rajongók egyik besorolása alapján funkyrockot játszó - Hooligans kapcsán az foglalkoztatta leginkább, hogy vajon a Félember című dalukhoz az együttes felhasznált-e motívumokat Szécsi Pál Csak egy tánc volt című slágeréből. A dobost nemrég erről szerették volna kérdezni a Cool tévé egyik élő műsorában, aki mielőtt a stúdióba lépett volna, dühösen elhagyta a tévét. Néhány nappal ez eset után Kiss Endit változatlanul dühíti a téma.

Lehet Kiszel Tündivel beszélgetni

„Nem loptunk mi senkitől. Remélem, lesz egy pont ennek a végén nemsokára. A média és az ismert emberek egymásból élnek. Ha nagyon sokszor cseszteti a média az ismertebb embereket, akkor azt fogják azzal elérni, hogy nem megyünk el interjúra. Nem beszélünk egyéjszakás kalandokról, zenéről, komoly dolgokról, és akkor lehet Kiszel Tündivel beszélgetni minden nap. Ha felbőszítenek, akkor nem fogunk tudni egymásból megélni. Keressük meg, leplezzük le, buktassuk meg! Undorító a világ teljesen.”