Kiszel Tünde nem foglalkozik azokkal, akik bántják, mert erre szerinte csak beteg emberek képesek. Mivel a televíziós szeretne a továbbiakban is misztikus maradni, a korát nem árulta el, ez legalább titokzatossá teszi. A legfontosabb: jövőre is lesz naptár.

Nincs is ennél szebb karácsonyi ajándék - mondta Hajdú Péter, mikor egy újabb adag Kiszel-naptárat kapott az Esti Frizbi forgatásán a művésznőtől. Ez adta az ötletet, hogy egy Kiszel Tündével készült interjúval ajándékozzuk meg karácsony napján szeretett olvasóinkat.

A televíziós ingerküszöbe megemelkedett az évek alatt, de kíváncsiak voltunk, mi az, ami a mai napig ki tudja hozni sztoikus nyugalmából. Kiderült, hogy a kommentelőkkel nem foglalkozik, mert szerinte azok mind pszichopaták. „Sajnálom, azok szánalmas, szerencsétlen emberek vagy olyanok, akik szemembe kedvesek, - jönnek, kérik az autogramot, kérik a dedikált naptárt - és az interneten név nélkül hátba támadnak, mert ahhoz nem kell bátorság. Annyi már nincs bennük, hogy a szemembe mondják, tehát ezek gerinctelen, jellemtelen emberek. Régebben nézegettem, de abbahagytam, mikor Puskás Öcsit kezdték el mocskolni. Én eleve úgy vagyok ezzel, hogy halottról jót vagy semmit. Egy halott emberre megjegyzést tenni az ízléstelen és kegyeletsértő."

Miután elsőkézből értesültünk arról, hogy a Kiszel-naptár megjelenését követően platinanaptárrá vált, főszereplőjét megkértük, hogy dicsekedjen az eredménnyel. „Rengetegen keresik, viszik mint a cukrot, nagyon sokan veszik karácsonyi ajándéknak, névnapra, szülinapra. Sokan megkeresnek azért is, hogy név szerint dedikáljam, úgyhogy nagyon sikeres. A jövő évi naptár újításán még nem gondolkodtam, mert örülök, hogy ez így megjelent és tényleg sikeres, de biztos lesz valami változás jövőre."

Klikkeljen Kiszel Tünde képeiért!

Tekintettel az ünnepekre és Kiszel Tündére, megkérdeztük Donatella édesanyját, hogy mit szándékozik tenni a jövőben. „Igazából több időt szeretnék tölteni a családommal, ez a legfontosabb. Viszont a hivatásomat is szeretem, meg a kihívásokat is. Tegnapelőtt a Pető Intézetben jártam, ahol sérült gyerekeknek szerveztünk gyűjtést. Én is adtam gyerekruhákat, játékokat, ezért a kislányom iskoláját én képviselhettem." Ennek az idézetnek az utolsó mondatát kifejezetten a műsorvezető kérésének engedve fogalmaztuk bele a szövegbe, mert ragaszkodott hozzá, a Velvet pedig arra gondolt, hogy végülis karácsony van, miért is ne.

Átkozottul titkos születési dátum

Hogy miért nincs jóban az idővel Kiszel Tünde - hiába erőszakoskodtunk -, nem tudtuk meg, de valamiféle magyarázattal mégis szolgált, amivel nem mentünk semmire. „Misztikus szeretnék maradni. Én mindig azt szoktam mondani, hogy 18 múltam és ez igaz. Egyébként sose mondtam, hogy hány éves vagyok. A családom és barátaim tudják" - hangzott az informatív válasz a celeb szájából. Ennél a pontnál nem állt meg Hunor kedvese és tovább ragozta, direkt a mi kedvünkért. „Egy nőnek mindig érdekesnek kell maradnia. Azt is szokták kérdezni, hogy mivel nem vagyok elégedett magamon. De nem hívom fel rá a figyelmet, mert ezt inkább palástolni, titkolni szokták. Szerintem kell a titokzatosság."

„Nekem nincsenek sztárallűrjeim, de ha kimegyek az utcára, azt gondolom, hogy ki kell valahogy néznem, mert felismernek, és az olyan illúzióromboló, ha látnak a tévében szépen, csinosan és az utcán meg pongyolán. Nem jó az. Egy közszereplő vagyok végülis. Mindenki azt mondja, hogy kellemesen csalódott bennem, mert nem gondolták, hogy ilyen kedves és közvetlen vagyok, mert sajnos a bulvár egy torz képet alakított ki rólam. Az intelligens emberek meg a szakmabeliek tudják, ez azért van, hogy a lapot eladják. De például az egyszerű emberek vidéken elhiszik, mert az újság megírta, a tévé bemondta, és akkor az biztos úgy van."

Bonusz track

Három újságíró is szeretne könyvet írni Kiszel Tündéről, de a tévés személyiség azt gondolta, vár még egy kicsit, de azt nem tudtuk meg, miért. Az újabb sikerek reményében szeretne egy saját talkshow-t, ahol megnyílnak az értékes emberek. „Azt mondják, nincs rá igény, de szeretném, ha lenne. Meg szeretnék egy alapítványt létrehozni a daganatos betegek, gyerekek megsegítésére, mert drága jó szüleim ebben a betegségben mentek el." Ámen.