A Miniszter félrelép féltékeny bokszolójaként a köztudatba csöppent Kamarás fekete karate giben (felső) és nadrágban áll az apró pince öltözőjében, és újonnan szerzett lila övét próbálja magára erősíteni. Rugdosás előtt még kiveszi ezüst fülbevalóit és leveszi nyakláncait, majd felköti a haját egy hirtelenzöld hajgumival, ami állítása szerint a csajáé, aki talán Kapocs Zsóka exszépségkirálynő, talán nem, mert ezt nem lehet biztosan tudni.
A komoly edzés ezen az estén kimarad a színész múlt szombati vizsgáján elszenvedett sérülései miatt, de azért az állapotához képest egész kis összeszedett bemutatót rögtönöz, az úgynevezett kata formagyakorlatot. Ez nagyjából olyasmiből áll, hogy jobb kéz Bruce Lee-sen behúz, bal kéz üt, néha rúg, összességében rendkívül impresszív.
A bemutató után egymásra pakolt tatamikra ülünk, mert Kamarás hisz abban, hogy ez az ideális hely az interjúhoz. Az is lenne, ha nem bömbölne a zene, és ha a Zen Bu Kan lelkes tagjai nem edzenének fülsértő csatakiáltások közepette.
A küzdősportok iránt elkötelezett lelkesedése régről származik?
Két évig shotokanoztam, aztán a főiskola környékén elkezdtem súlyzózni, mert arra jutott csak időm, bár néha lejártam thai-chiizni, kung-fuzni és természetesen ott volt a boksz is, amivel a Miniszter félrelép c. film kapcsán kerültem közelebbi kapcsolatba. Az akkor egy két hónapos, intenzív, dupla edzésekkel teli időszak volt. A bokszot Klein Csabáékkal kezdtem a Fekete Team Taifun klubban, aztán azt abbahagytam, vettem egy zsákot, és autodidakta módon tulajdonképpen visszafejlesztettem magam, mert az ember ilyenkor a rossz beidegződéseket gyakorolja. Amúgy az ezt megelőző időszakban és később is súlyzós erősítő edzéseket végeztem.
Hogy lett a bokszból kempo?
Akkoriban épp egy éven keresztül csak bicikliztem, és a Katona József Színházban, Zsótér Sándor egyik díszletében kialakítottunk egy szakmai-házi bokszklubot, ahová lejött Barabás Béci barátom, a Fresh Fabrik gitárosa. Ő hívott el kempózni öt évvel ezelőtt. Egy idő után átjöttem Kormos Lacihoz, most pedig szabad óráimtól függ többnyire, hogy melyik edzésre jutok el. Mellette lejárok bunyózni, de az erőnléti edzést sokszor egyedül csinálom otthon, vagy a színházban.
Aktívan versenyez is?
Nem, még soha nem indultam versenyen, ide lejárok heti háromszor, ha tudok, de azért nagyon kell figyelnem arra, hogy ne sérüljek le. A versenyen elég csak rosszul rúgni, elszakad egy szalagom, és rögtön gipszbe kerül az ember. Annyira azért nem vonz a versenyzés.
|
De azért egymás ellen szoktak harcolni?
Természetesen vannak küzdelmek, de nem harcolni járok le, hanem edzeni.
Valahol azt írták minden évben szerez egy új övet, ez reális?
Mehetne gyorsabban is, de a tudásnak le kell ülepednie. Lehetne kettővel magasabb övfokozatom, de nem biztos, hogy érett lennék rá lelkileg, vagy akár fizikailag. Minél magasabb szinten tartasz, annál nagyobbak a követelmények. Persze nem az öv a legfontosabb, de az érzés, hogy közeledek a barna felé, elég megnyugtató. Igaz, hogy öt van belőle, tehát a fekete még egy kicsit odébb van.
Akkor elég sűrű a program. Lányok nincsenek?
Nem nagyon jönnek, nem is igazán nekik való. Voltak ketten, de kikoptak. Eleve kevesen tartanak ki. Ezer fehér övesből csak egy megy el a barna övig. Sokan indultunk együtt, de mára már alig vagyunk a kezdő csapatból. Szabó Győzővel és Pindroch Csabival végigcsináltunk egy-egy edzőtábort. Horváth Ákos jár le a Nemzetiből, mostanában Huszár Zsolt az Új Színházból, Pados Gyuszi is évek óta kitartóan, Paczolai Béla barátommal egyetemben. Így mi alkotjuk a "médiakempósok" szűk táborát, persze rövidebb időre megfordultak nálunk más kollégák is, mint például Csányi Sanyi, vagy Szervét Tibi.
Nem versenyez, tehát kempóban nem vágyik díjakra, ám idén Jászai-díjat kapott, egy újabb elismerést a Kritikusok-, Ajtay Andor- és Hegedűs Gyula-díjak mellé.
A Jászai-díj nagy dolog, az elmúlt tíz évért igazolt a szakma. Ez az út, amin járok, egyáltalán nem zökkenőmentes, ráadásul hosszú távra próbálom belőni, és nem rövid gyors eredményekre.
Ez azt jelenti, hogy odafigyel arra, mire mond igent?
Sokszor az élet hozza úgy, hogy nem tudok valamit elvállalni, de nem bánom, mert akkor így kellett lennie. Szeretem a kihívásokat és a nehéz feladatokat, mert a könnyűek nem izgatnak, mi értelme akkor bármit is csinálni?
Hogy fér bele az életébe még az autóversenyzés is a Szalay Dakar Gillette Rally Teammel?
Sajnos nem annyira, amennyire szeretném. A mostani kempóvizsga is régi tervem volt, elég nehezen sikerült összehozni időben, így azt még nem tudom, hogy menni fog-e az autóverseny, mivel a hónap végén Vasvári Emesével mutatunk be a lakásszínházban egy Mishima darabot, Aoi címmel.
És miért pont a rali?
Tavaly a Real Madrid meccsen beszélgettünk Szalay Balázzsal a Dakarról, és arról, hogy én egy sportos ember vagyok - nem tudom, valahogy férfiasnak talált -, meg hogy régóta figyelemmel kísérem a Tour de France-t is, meg minden őrült ember őrült vállalkozását. Felvetette, hogy elindulhatnék velük kamionnal Dakarban, ez sajnos meghiúsult mert a Kék madár vígszínházi bemutatója közbeszólt . Talán majd idén megmérettetjük magunkat néhány itthoni versenyen.
Hogy fog felkészülni rá?
Meglátjuk. Hülyeséget azért nem akarok csinálni, ha nem tudok eleget edzeni, nem indulok. Közösen döntjük el Német Ottó barátommal, aki a csapatkapitányunk, meg persze a Balázzsal.
Sokat motorozik, először azt hittem azzal indul. Az lenne csak az igazi őrült vállalkozás, nem?
Nem, azt nem lehet. Egyedül ott szenvedni a homokban! Egy színészt el sem engednének. Motorral a városban való közlekedés az elsőszámú.
Semmi rali, de nyaralni motorral jár?
Imádok motorozni, a Yamaha Fazerem a világ végére is elrepít. A párom nem igazán rajong a több ezer kilométeres utakért, ami érthető, hiszen hátul nem egy leányálom egy ekkora távú túra. Amúgy szinte csak motorral közlekedtem az elmúlt pár évben, hiszen más közlekedési eszközt lassan már elképzelni sem lehet a fővárosban. Szeretünk túrázni a hegyekben, távol a város forgatagától. Egyre inkább nyugtat a természet. Gyönyörű helyek vannak Magyarországon.
Már van egy lemeze, nem akar újat készíteni?
Időről időre újból szöget üt a fejembe a dolog, épp a minap került szóba megint. Amúgy a Bombajó mellett volt egy kereskedelmi forgalomba nem került kis anyag, aminek levontam a konzekvenciáit. Nem teszek erről le soha.
Miért van az, hogy egy színész soha nem tud csak színész lenni?
Azért mert a színész azt hiszi, hogy mindenhez ért, közben igazán nem ért semmihez. Szeretek töltekezni, az életből meríteni tapasztalatot, élményeket, energiát, hiszen ezekre építve tudok létezni a színpadon.
Amúgy a küzdősport filozófiai háttere megfogta?
"Engedned kell, hogy győzhess!" - ez a mottó. Nagyon sok feszültséget és indulatot adok ki magamból, és ettől megnyugszom. Minél előrébb jutsz az úton, annál közelebb kerülsz az öngyógyításhoz. Az az út, amin elindultam tíz évvel ezelőtt, önmagamhoz vezetett vissza. A vizsgák gyakran a túlélésről szólnak. Hét óra leforgása alatt az ember nagyon sokszor eljut saját teljesítőképessége határához, rájön, hogy minden egyes állomásnak lelki háttere van, nem pedig fizikai. Az ember ilyenkor önmagát szárnyalja túl, soha nem a másikhoz kell viszonyítani. Mindig magaddal állsz szemben.
Az étkezésére is odafigyel?
Nem.
Jöhet bármi?
Ha éhes vagyok igen. Főleg a szárnyasok. Húst, hússal.