Koller Katalin első alkalommal jelentkezett szépségversenyre, de miután megnyerte a Miss Hungary-t, nem tervezi folytatni a szériát. A közgazdász a német és magyar tárgyalási sajátosságokat hasonlította össze, táncol egy mozgásszínházban, és váltig állítja, hogy nem követi Győzike életét.

„Mivel táncos is vagyok, imádom a színpadot. Szépségversenyezni valamivel egyszerűbb, mint táncolni. Vonulgatni kell fel-le és mosolyogni”- foglalta össze a versenyzői tapasztalatait Koller Katalin a Miss Hungary győztese. A 24 éves közgazdász első alkalommal jelentkezett szépségversenyre, mint elmondta, korábban eszébe sem jutott volna, hogy megmérettesse magát.

Nem olyan típusú lány vagyok

Klikk!

„Kaptam egy meghívást a verseny főszervezőjétől, aki látta a képeimet a neten. Először félretettem a mailt, úgy éreztem, nem nekem való a szépségverseny, nem olyan típusú lány vagyok. Később még egyszer előkerült a mail, és akkor már körülnéztem a verseny honlapján, és láttam, hogy a cég más szépségversenyeket is rendez évek óta. Úgy döntöttem, belevágok, az volt a vágyam, hogy az első hatba bekerüljek, akikről a zsűri rózsával dönt.”

Karácsony előtt már biztos voltunk benne, több szépségversenyt nem rendeznek az évben, a népes sorozatot egy budai szórakozóhelyen öt órásra nyújtott Miss Alpok-Adria zárja majd december közepén. De a két ünnep közé még beiktattak egy versenyt, amelyen leginkább a hozzátarozók és a nagy számú zsűri jelentette a közönséget. A Miss Hungary a Fásy Ádám-i hagyományokat ápoló Répás Lajos rendezvénye, amelyen a díjak inkább mennyiségben tűnnek soknak, amíg a Miss World és a Miss Universe Hungary versenyeken az első helyezett autót is kaphat. Ezért is vetődött fel bennünk, hogy vajon Koller Katalint mi motiválta abban, hogy éppen ezen a nemzeti versenyen induljon el.

Mi hajlamosabbak vagyunk sumákolni

A győztes elmondta, noha nagyon örül az első helyezésének, nem szeretne több versenyen elindulni. „Szép emléknek ez az egy is nagyon jó, pláne, hogy elsőre nyertem. Nagyon nehéz év áll mögöttem, így még inkább örülök”- mondta Koller Katalin, aki nemrég diplomázott a magyar és a német tárgyalási sajátosságokból, és Tapmancsosok nevű táncszínházával európai bajnokságon vett részt. Az előbbire térve arról kérdeztük a szépségkirálynőt, hogy milyen példaértékű sajátosságokat tud említeni a magyar üzletemberek tárgyalási módszereiben.

„Nincs igazán példaértékű sajátosság. Nagy különbségeket azért sem fedezhetünk fel, mert a tárgyalás menetének sok formai követelménye van. Inkább a nüansznyi kulturális különbségeket kerestem a magyarok és németek tárgyalási módszere közt, és ehhez kérdőíveket készítettem. Az eredmény megerősítette, amit eddig is tudtunk: a németek nagyon precízek, mi hajlamosabbak vagyunk sumákolni.” Koller Katalin elmondta, noha diplomáciát tanult, nem szeretne diplomata lenni, mert úgy véli, kihalásos alapon lehetne csak bejutni abba a körbe.

Kimaradtam teljesen Győzikéből

„Most sokkal inkább érdekel a kommunikáció, a média. Nem eladási oldalról, szívesen kipróbálnám magam műsorvezetőként, vagy hírbemondóként. Nem tudnám megmondani, milyen műsorra gondolok, nagyon kevésszer nézem a tévét. Hajnalban kelek, és indulok el otthonról, este pedig későn érek haza. Kimaradtam teljesen Győzikéből.”

Ami a mozgásszínházt illeti, a Miss Hungary döntőjén Koller Katalin protekciójával a Tapmancsosok társulata is fellépett a több órásra húzott közjátékban. „Klasszikus balettet nem táncolunk, nagyon vegyes viszont a merítés: hiphop, funky, street jazz. A lehető legtöbb időt igyekszem a csapattal tölteni, mind imádunk táncolni. Az utolsó bajnokságról hazahoztunk kisaranyat, nagyaranyat, kisezüstöt, nagyezüstöt, egy rakás mindent.”

Koller Katalin elmondta, a verseny után jó ideig pihenni szeretne, és bulizni. „Nem vágyom másra, csak egy pezsgőfürdőre.”