horoszkóp

Kontor leverné a bébije után szaglászókat

dns
2006.12.18. 09:07
Kontor Tamás nem engedi, hogy illetéktelenek férkőzzenek Szabó Eszter közelébe a szülészeten, és mint elmondta, alig várja, hogy az apaság felelősségét átélje. Az énekes megjelentette első önálló lemezét, és elmondta, elmúltak azok az idők, amikor a vendégekért küzdött a pubban.

„Furcsa dolgok történnek mostanában az újságírók és fotósok jóvoltából” – kezdte Kontor Tamás a rá váró apaság témájának említésekor, és elmesélt egy történetet. „Számkijelzés nélkül felhív valaki éjjel, majd felhívja Esztit. Egyikünk sem veszi fel a telefont. Eltelik egy kis idő, és csöngetnek a kapun. Nem érdekes?” – kérdez vissza az énekes, de nálunk ekkor még nem állt össze a történet.

Kertben paparazzi

„Azt akarta tudni az illető, aki csöngetett, hogy melyik ablakban gyúlik fény. Én ezt a módszert nem tartom korrektnek. Sem azt, hogy bejön a kertbe egy fotós, és ránk vár. A fotósok testi épségének védelmében nem szeretnék részleteket elmondani a szülés körülményeiről” – mondta Kontor Tamás.

Az énekes elmondta, nem szeretné, ha a szülészetre követnék a bulvárújságírók, de máskülönben szívesen beszél erről a témáról is.

Az apaság élménye

Klikk!

„Úgy tervezem, hogy végig ott leszek a szülésnél. Habár a szülészet zárt, ne történhessen meg az, hogy illetéktelenek azzal tudjanak beférkőzni, hogy azt állítják magukról, a rokonaink közé tartoznak” – mondta Kontor Tamás. „Mindez egyáltalán nem befolyásolja majd apaság élményét, sőt számomra még inkább erősíti a felelősség érzését, és ennek örülök” – mondta az énekes.

Kontor Tamás nemrég adta ki első önálló lemezét Rengeteg év címmel - amelynek harmadik dalát egyébként a sajtó zaklatása ihlette, mint arról az énekes beszámolt – az eddigi pályáját összefoglalandó. „Az elmúlt tizenkét évem ihlette az albumot. Nagyon szerettem a kocsmazenélés korszakát. Ezt a kifejezést nem degradáló értelemben használom, nálam ez egy gyűjtőnév. Izgalmas volt, ha a pubba új vendég jött, amíg zenéltem, és úgy éreztem, meg kell küzdenem azért, hogy újra visszajöjjön majd, vagy legalábbis ne kérje azonnal a számlát ” – nevetett Kontor Tamás.

Küzdeni a vendégekért

„Azóta már nem kell küzdenem a vendégekért, az országos ismertség megváltoztatta ezt a helyzetet, de természetesen nem bánom, nem véletlenül indultam a Megasztárban” – tette hozzá az énekes. „Az első klipemben is egy kocsmában zenélünk, és azok az arcok szerepelnek, akiket jól ismerek” – utalt régi zenésztársaira, Royra és Ádámra az énekes, akik mellett Ganxsta Zolee és négy playmate is feltűnik a klipben különböző, a kocsmához kötődő szerepekben. „Ez több mint egy évtized nagyon fontos időszaka az életemnek, nagyon sokat tanultam, és ez alatt lettem profi zenész” – mondta Kontor Tamás.