A Kordáék a Föld körül című induló utazó reality sajtótájékoztatóján úgy beszélt a műsor forgatásáról, mintha egyfajta önismereti út lett volna az ön számára. Mit tudott meg sajátmagáról az utazások és a forgatások során?
Azt hittem, ez egy könnyed kirándulás lesz, ahol elcsevegünk, szórakozunk. Közben rájöttem, hogy ez egy munka, és a legvégén, amikor itthon leülepedtek az élmények, akkor pont ez a szó jutott eszembe: önismeret. Azt mondja az angol: I’ve changed my mind. Az út során megváltozott a hozzáállásom a világról, az életről.
Éppen erre lennék kiváncsi.
A sok közös aggódás, élmény, és a feleségem megnyilvánulásai rádöbbentetek arra, hogy nekem a legfontosabb dolog az egészségen kívül a feleségem, aki olyan őszinte szerettetel vesz körül, amit huszonnyolc év alatt sem vettem ennyire észre. Másrészt ahogy egyre több helyen jártunk, megérett bennem a felfedezés; hogy lehet másképp is élni, mint ahogy mi élünk, és az is szép, tartalmas élet.
Vegyünk sorban néhány helyszínt. Kubában milyen a tartalmas élet?
Kubában azt tanultam meg, hogy nem feltétlenül a gazdagság, a brilliáns csillogás a lényeg, ha a boldogságról van szó. Nincs olyan, hogy na most megmutatom a házam, a villám, hanem úgy gondolkoznak, hogy fogadom a vendéget. Olyan összetartó, baráti szeretetet éreztem a kubaiakban, még az idegenekkel szemben is, amit azelőtt nem is ismertem. A közös örömök nagyon fontosak nekik, ez az élmény változtatott a gondolkodásomon.
Az egyiptomi út is változtatott a gondolkodásán?
Igen, mert Egyiptomban hasonlót láttam. A nép, a plebsz között olyan nagy összetartó erő van, amit itthon nem éreztem. A körükben felsőfokon éreztem, bárhol is jártunk. Megfigyeltem azt is, hogy az öltözködés terén sem az egyén kiemelése, a pompadarabok a lényegesek, hanem a közösség. Rengeteget mulatnak együtt.
Mit tapasztalt Oroszországban?
Szentpétervár látványán nagyon meglepődtem. Kevés olyan ország van a világon, amelyik ennyit fejlődött. Jól emlékszem a régi városra, 1964-től ‘72-ig sokat léptem ott fel. Kapcsolatba kerültem egy orosz hölggyel, aki elvitt a lakására. Nagyon szerény kis hajléka volt, és látta rajtam, hogy ezen megdöbbentem. Azt mondta: azért vagyunk szegények, mert nektek, magyaroknak adjuk állandóan a kölcsönt. Bárhogy is, a szegénységnek már vége. Olyan pompás üzleteket és autókat még New Yorkban sem látni, mint Szentpéterváron.
Az Egyesült Államokhoz milyen önismereti élményei kötődnek?
Amerika csalódás volt. Feltétel nélkül hittem a rendszerükben, az eszméikben, de rádöbbentem, ott azt hiszik az emberek, hogy egy külföldivel szemben nekik mindent szabad. Ez számomra az egész országról rossz képet festett.
Az egyiptomi élményei közt említette a ruházkodást. Mielőtt tavaly fellépett volna a Sziget Fesztiválon, a Velvetnek a fellépőruháiról beszélt. Eszerint az ön számára nemcsak az a fontos, hogy a ruhája márkás legyen, de látszódnia is kell, hogy márkás. Az élményei hatására lazított ezen a szabályon?
Nem, a sznobságom megmaradt, szeretek elegénsan öltözködni, de már tudom, a ruha nem minden. Korábban azt hittem, hogy az elegáns ruha fennsőbbséges dolog, valamiféle pluszt ad az embernek. Nem mintha valamikor is felvágtam volna a ruháimmal. Még csak azt sem mondom, hogy a színpadi lényemből fakad a vonzódásom a finom holmik iránt. Kisujjgyűrűt például tizennyolc éves korom óta hordok (a gyűrűjére mutat). Az első gyűrűm persze nem volt ilyen szép, mint amit most hordok, csak egy kis aranyékszer volt, de ezen is lemérhető, hogy konzekvens vagyok. Látja, ez a sznobságom.
Tehát az öltözködési szokásaihoz ragaszkodik. Mi az, amin változtatott az élményei hatására?
Az ember magában elrendezi az élményeket. Megtapasztaltam, másképp is lehet élni, és nagyon nagy önbizalommal, és erővel tölt el a tudat, hogy tudnék szerényen élni. Már egyszer ki is próbáltam, megmutattam a feleségemnek, hogy háromszázötven forintból kijövök naponta az élelmemmel. Ha kell, meg tudom valósítani az egyszerű életet, és ez szabadság.
Örömmel és önként le tudna mondani mindarról, amit összegyűjtött az elmúlt évtizedek alatt?
Önként nem, örömmel sem, de ha történetesen a feleségemnek erre lenne szüksége, akkor szívfájdalom nélkül lemondanék mindenről. Nagyobb fájdalom lenne kiszórni a macskáinkat: Kispetit, Nagypetit, Arankát, Lilit és Hógolyót.
Érdekes, amit a feleségéről mondott a beszélgetés elején. A közös munkájuk kezdetétől fogva azt a képet alakították ki magukról, hogy harmonikus házasságban élnek. Hogyhogy mégis most jött rá, mennyire szereti Balázs Klárit?
Úgy elszaladt az a huszonnyolc év, amióta együtt vagyunk, hogy nem is volt időm gondolkozni ezen. Most tudatosodott. Rájöttem, hogy ez a nő szeret engem. Ettől olyan melegség járt át, hogy a minap, amikor hazamentem a kártyából éjjel egykor, négyig hallgattam a feleségem hortyogását. A szemem könnybe lábadt, olyan édes zene volt nekem a szuszogása. Ez fontos dolog. Egyszer egy nőtől azért váltam el, mert amikor vacsoráztunk, a kése meg a villája összecsikorgott a tányéron. A hajam szála az égnek állt, soha többet nem találkoztam vele.
Visszatérve az önismeretre, pont arra jöttem rá az út során, hogy a világról semmit sem tudok. Nem voltam még Tibetben, ahol tanulhatnék csodákat. Nem voltam még Indiában, ahol szintén csodákat tanulhatnék állítólag. Hol is mondanak még csodákat?
Bárhol, akár a Moszkva téren is.
Igen, a Moszkva tér egy különleges varázslat (nevet). Vágyom az élet csodáinak megismerésére, a bölcs, mély csodákra. Közben pedig tele vagyok világi hívságokkal. Szeretem az élet gyönyöreit, a hétköznapi csodákat.