horoszkóp

Korda György már harminc éve plasztikáztatott

2006.02.05. 02:10
Az énekes karrierje elején még sasorra miatt titkolta profilját, később pedig pepivel fedte el kopaszodó feje búbját. Ma már egyiket sem szégyelli: nem mintha megbékélt volna önmagával, egyszerűen megcsináltatta.

Közismerten hiú külsejére, és ezt egy percig sem szégyelli - ismerte el Korda György, a Sziget Táncdalfesztivál-sátrának egyik legnagyobb kambekkelője a Szulák-show egyik adásában. Az énekes 1958-ban kezdte karrierét, és ekkoriban még sokat szenvedett hosszú, vékony orrától. Saját bevallása szerint ez olyan gátlásossá tette, hogy a tévéfelvételeken azt se engedte, hogy oldalról vegyék a kamerák. Orrsövény-ferdülésének műtétjekor azonban megkérte orvosait, ugyan igazítanák meg a szerinte túlzott orrot, és mivel 32 évvel ezelőtt ilyen beavatkozásokat itthon még nem nagyon végeztek, ezzel a magyar plasztikai sebészet egyik legelső alanyává vált - írja a Story.

Magyar szépség

A fitossá tett orrával boldog énekesre azonban nemsokára újabb megpróbáltatásokat rótt az élet: a haja kezdett ritkulni. Ez megintcsak nagyon zavarta, annyira, hogy a tévéfelvételeken csak a feje búbjára ragasztott parókával volt hajlandó fellépni - bár legalább ekkor már profilból is mutathatták. Gátlásossága végül 1984-ben, egy kanadai vendégszereplése alkalmával oldódott fel, amikor Frank Sinatra és Paul Anka plasztikai sebészével ültettetett be hajhagymákat magának. Állítása szerint ezen kívül nem volt más beavatkozása, bár merev mosolya miatt lebénított mimikai izmokat is el tudnánk róla képzelni. Ez azonban jól jöhet kedvenc kártyajátékához, ahol sok múlhat egy meggyőző pókerarcon.

Az énekes maga is szenvedélyes játékos - meg a retrohullám okán ismét divatos is -, ezért döntött úgy a Sport1 csatorna, hogy felkéri őt pókerjátszmák közvetítésére. Az énekes ennek gyermeki örömmel tett eleget, gyakran hallani őt, amint sportriporterektől szokatlan átéléssel közvetít. Kedvenc játékosai Manfredi és Ördöghal, utóbbi azért, mert - amellett, hogy remek játékos -, szép ékszereket is hord.

Vadmacska és laptop egy személyben

A technikai újdonságok iránt kevéssé fogékony énekes a Színes Bulvár Lapnak régebben elmondta: utál számítógépes szerkezetekkel vesződni, az ő computerja felesége, Balázs Klári, mert ő kiválóan tud levelet küldeni és fogadni, valamint faxolni is szükség esetén. Klárikáról azt is elárulta, hogy valóságos tigris az ágyban, és többek közt ez is hosszú ideje tartó házasságuk titka. Ennek jegyében gyakran csókolóznak, és ha elkapja őket a lendület, bárhol is legyenek, "összebújnak".

A tigris típusú nej, Balázs Klári - férjével ellentétben - nem híve a szépészeti műtéteknek. Az eredeti szakmája szerint kozmetikus Klárika az ápoltságra esküszik, és azt állítja, ha nem találkozott volna Gyurijával, ma már valószínűleg kozmetikai szalonja lenne, de nem bánja, hogy mégse így történt.