horoszkóp

Laár nem társadalmi folyamatokban gondolkodik

2006.05.16. 17:47
Laár András egy erdő szélén lakik feleségével és hatéves kisfiával. Naponta meditál, nagyon szeret gyertyaállásban állni, és nem átall hajnali kettőkor kiülni a kertbe furulyázni, ha éppen ahhoz van kedve. Sokat foglalkozik a buddhista és a hindu tanokkal, de ugyanannyit a keresztény gyökereivel, mert élete célja, hogy beállítsa a szintézist. Szerinte jó úton halad efelé. Laár András vegetáriánus, de gyerekére nem akarja ráerőltetni, mindig akad számára valamennyi hús a hűtőben. A KFT tagjaként nemrég kapott köztársasági lovagkeresztet, és két új könyve is megjelent a piacon. Fedezzék fel a Velvettel ezt a rendkívül sokrétű embert, Laár Andrást.

Laár Andrást klastrompusztai házában látogattuk meg. Feleségével, Györgyivel az ajtóban egymást átölelve vártak minket, mosolyogtak, olyan érzés volt, mintha rokonlátogatásra mentünk volna. Kis házuk a Pilisben a legnagyszerűbb hely visszavonulásra, még egy ülő buddhás szentélyük is van a ház oldalában. Laár elmesélte, hogy most elég nagy rendetlenség van a szentélyben, mert nemrég rejtélyes fekete korom lepte el a házukat, és oda pakoltak be dolgokat. A szentélyt emiatt hanyagoltuk, és kiültünk a napra egy jót beszélgetni arról, amit Laár Andrásnak, immár köztársasági lovagkereszt tulajdonosaként eddig sikerült leszűrnie az élet nagy dolgairól.

Mikor költözött ide, és miért?

Hét éve. Úgy éreztem, szükségem van erre a szabadságra. Szerettem volna olyan helyen lakni, ahol a környezet spirituális erővel töltött. Fontos nekem, hogy napi rendszerességgel meditáljak, és belső életemet rendezetten tartsam. Ráadásul itt bármikor zenélhetek, ha eszembe jut. Nem vagyok egy nagyon hangos valaki, de előfordul, hogy éjjel kettőkor kiülök, tüzet rakok és furulyázom.

Gyakran jár be Budapestre?

Klikk a képre!

Hetente átlag két-három napot. Mindig vannak elintézni valók, egy csomó dolog Sok minden, ami az életemben fontos, Budapesten zajlik. A fellépünk a L'art pour l'art Társulattal, vagy próbálunk a KFT-vel, vagy másik zenekarommal, a Tantra Magyar-ral. A többi napon végig itthon vagyok.

Hogyan telnek itthon a napok?

A nap jógagyakorlattal és meditációval indul. De nem olyan misztikus dolog ez. Minden ember tölt valamennyi időt magában a dolgain elmélkedve. Ez világi szinten is felfogható. Ugyanakkor ehhez nálam kapcsolódik egy belső gyakorlat, ami - úgy tapasztalom - az életem rendezésében nagyon sokat segít.

Hol tanulta ezt a belső gyakorlatot?

1985-ben megismerkedtem a magyarországi buddhistákkal, és részt vettem az akkori buddhista képzésben, a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhista papképző szemináriumába jártam. Mire elvégeztem, ez az intézmény megszűnt, és megalakult a Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola. Ezek egyik alapító tagja vagyok, és három évig tanítottam is itt. Tehát tradicionális buddhista meditációkba kaptam beavatást. Buddhista előéletem után pedig, ezelőtt négy évvel, találkoztam a jógamesteremmel, Swami Mahesvarananda guruval. Ő egy hindu mester. Azóta a praxisom inkább hindu elemekre épül, ami jelenti a jóga-ászanák gyakorlását, a légzőgyakorlatokat, a mantrameditációt és hindu szent énekek éneklését.

Hány percet tölt naponta gyertyában?

Egy jól sikerült jógagyakorlás, ami már kielégítőnek mondható, legalább egy óra. Ezen belül gyertyában, és a többi "fordított testhelyzetben" viszonylag sokat szeretek tartózkodni, mert ez nagyon áldásos. Egyébként váltogatni szoktam ezeket az ekeállással.

Válthatunk egy meredeket? Elmesélné, mi pörgött le a fejében, amikor megtudta, hogy a KFT tagjai lovagkeresztet kapnak?

Vissza tudom idézni. Levélben érkezett egy értesítés, melyben meghívnak valami díjátadásra. Volt egy külön kis cetli, hogy a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Lassan összeállt a kép. Felhívtam Márton Andrist (a KFT dobosa és "ügyvezető igazgatója"), mi a véleménye erről, és mit tud arról, hogy lovagkereszt. Én nem voltam katona. És a lovag szó nekem elsőre behozott egy ilyen militáris ízű valamit, amit nem értetettem, hogy jön össze velem. De aztán megtudtam, hogy ez olyan kulturális dolog. És akkor felsejlett, ez valahol nagyon jópofa. Hogy én lovag vagyok, ez tetszett nekem. A Mártonnal jót röhögtünk. Kérdeztem, nincs-e ennek valami politikai éle. Azt mondta, szerinte nincs. Oda van írva, hogy a KFT 25 éves, sajátos egyéni szöveg- és hangzásvilágú munkásságát jutalmazzák. Ezt elfogadom, ez így van: szerintem is egyéni és jó. Persze lehetne azon gondolkodni, hogy az ember visszaküldi. De miért? Mi ellen lehetne ezzel tiltakozni?

Gondolom, nem kíséri nagyon figyelemmel a politikát.

Annyira figyelek rá, csak amennyire szükséges. Nem lehetek 100 százalékosan tájékozatlan, de mondjuk 70 százalékosan már lehetek. Tehát körülbelül olyan 30 százaléknyit foglalkozom vele, mert az arcomba bejön. De én nem akarok ebben a játszmában ítélkezni. Amennyire én látom, NEM a politika boldogítja az embert. Bármelyik oldal kerül is hatalomra, mindenkiről kiderül, hogy főleg, és első sorban, a saját zsebe érdekli, bármilyen elvekkel kerül is a tűz köré.

Azon szokott gondolkodni, mi lenne a megoldás?

Van erre egy mód, és ez pedig az "egyéni belső megvilágosodás". Ha az emberek mindegyikében létrejönne egy belső változás, és onnantól kezdve mindenki egy rendezett belső világot képviselne kifelé, akkor automatikusan jobb lenne az egész.

Valahogy el kellene érni, hogy a politikusok megvilágosodjanak vagy kezdjenek el jógázni?

Igen.

És mi lenne akkor a fennálló rendszerrel?

Figyu! Én nem társadalmi folyamatokban gondolkodom. Vannak emberi eszközök, amelyeket ha használnának az emberek, jobb lenne az élet. És szerintem belülről indul ez a folyamat. Kívülről a globalizáció, a tömegtermelés meg fogyasztói társadalom jön. Ezekkel nem lehet mit kezdeni. Nem lehet az összes pénzember mögé betenni még egy hatalmat, amelyik rábeszéli őket arra, hogy ne ezt, és ne így csinálják. Az egyetlen járható út, hogy én mint alany kiszököm az alól a tudati béklyó alól, amely beleköt a "fogyasztói bambulás világába", ha önálló szellemi úton járok, és nem vagyok hajlandó magamra venni a médiák által sugalmazott elveket.

Reménykedhetek abban, hogy a környezetemhez hozzáteszek valami kis jót, de abban nehezen tudnék hinni, hogy az emberek tömegesen így fognak cselekedni.

Nem azt mondom, hogy fognak, hanem azt, hogy ez lenne a megoldás.

Csak éppen az utat nem ismerjük.

Na jó, de hát akkor mondjuk azt, hogy akasszuk föl magunkat ide? Ez hülyeség. Szóval gyakorlatilag mégis csak a belső útban kell bízni.

Elkezdtem gyűjtőmunkát végezni, de aztán arra jutottam, inkább megkérdezem: mik az Ön intellektuális világának főbb részei?

Nagyon fontosak számomra a magyar szellemi hagyomány, a magyar ősvallás ma gyakorolható elemei. Például a Naptisztelet. Nem kell ezt túlmisztifikálni, de jó, ha az ember tudja, hogy amikor a Napra néz, egy nagyon magas intelligenciával áll kapcsolatban. Ezt az élményt élővé lehet tenni. Az ősi magyar világkép így állt a dolgokhoz, isteni erőt látott a körülöttünk lévő természeti dolgokban. Krisztus, és Mária alakja is nagyon inspiráló számomra. És persze alapvetően fontos a buddhista szemlélet és a hindu védikus hagyomány. A hinduizmus és a buddhizmus között egyébként nincsen semmiféle antagonizmus. Egyik a másikat tökéletesen tudja kezelni a maga szemszögéből, a buddhista magyarázni tudja a hindut buddhista szempontból elfogadhatónak, és fordítva.

Gondolom, hisz a reinkarnációban.

Igen, de több mint hiszek. Vannak emlékeim is régebbi életekből. Maga a Dalai láma egyébként azt mondta egy előadásában, hogy a reinkarnáció tana nem sarkalatos pont, amit mindenkinek el kellene fogadnia. Mert ha nincs róla tapasztalás, akkor nincs mire menni vele, nincs értelme azon teóriázni, hogy ki kicsoda volt előző életében. Ez nem vezetne sehova. Ugyanakkor annak, aki emlékszik, a reinkarnáció tana segítséget nyújthat.

Van ilyen emléke?

Van néhány.

Hogyan jönnek elő?

Meditációban elő tudnak jönni. De külső hatásokra is. Például ha az ember találkozik valakivel, akinél egyszerűen érzékeli, hogy mélyebb az ismeretség, mint amire racionális magyarázat van. Györgyikével, feleségemmel, többször felfedeztünk közös emlékeket magunkban. Volt olyan, amikor mindketten fiúk voltunk, ő a barátom volt, csak én akkor is kicsit idősebb voltam nála. Mindkettőnknek megvan ez az emléke.

A fiának átad valamit ezekből a dolgokból?

Galéria!

Nem akarunk semmit erőszakosan végigvinni nála. Azt szeretnénk, ha a saját feje szerint értelmezné a dolgokat, ugyanakkor elé kell tárni, amit értelmezhet. A legjobb a személyes példa. Annál jobbat nem tudunk tenni, mint hogy magunkat képviseljük, és próbálunk itthon olyan életet élni, ami tükrözi a mi szellemi felfogásunkat. Ennek jegyében elég szabad hangulat van. Nem csinálunk belőle olyan gyereket, aki szemben áll a folyamatokkal. A gyerekek nevelik egymást, ez ellen nem lehet mit tenni. Nem kell szertartásokra járnia, részt vennie itthoni gyakorlatainkban, de azt elvárjuk, hogy ezeket tiszteletben tartsa. Nem kényszerítjük arra, hogy vegetárius legyen, de elmondjuk neki, hogy mi miért vagyunk azok, és talán lesz az ő életében is egy olyan pillanat, amikor belátja a "hús nem-evés" igazságát, és érvényesnek fogja tartani önmagára.

Sokaknak Besenyő Pista bácsi ugrik be Önről. Hogyan született ez az alak?

Az életből ellesett figurák szűrlete. Egy ilyen nagydumájú, oktondi-okos, önmagát minden fölé helyező, butu bácsi. Mostanában is megjelenik egy időre a Bábszínházban, ahol megy Társulat új estje, a "Hófehérke és a svéd törpe."

Az abszurd humor és a zen hogyan kapcsolódik?

A zen az az alapállás, ahonnan megérthető az abszurd humor szakrális jellege, ha akarunk egyáltalán bármi szellemit belelátni. Pontosabban, a zen használ abszurd dolgokat, az abszurd humor meg meglovagolja ilyen-olyan módon ugyanazt.

Tavaly jelent meg a Csőevő duhajka meséi című könyve.

Régi adósságom önmagammal szemben, hogy amit 17-18 éves koromban kiagyaltam, abból írjak egy meseregényt. Ilyen kis képtelen állatkák szerepelnek benne, mint Puttonyfaló Minyóka, Szemlakó Rátkony, Csipaleső Pöhötmény.

Eléggé kibontotta már magát, vagy van még adóssága?

A legnagyobb adósságom a szintézis-beállítás. Szeretném az egészet egy pontban összefogni. Szeretném a magam számára a saját életemben és ilyen értelemben a körülöttem lévő világban is látni azt a legfontosabb pontot, amire támaszkodva az Egész látszik. És egyre inkább sikerül is, tehát összegződik, összegződik, de még valami hiányzik. Úgy érzem, még nem teljesítettem be az élet-feladatomat.