horoszkóp

Nem szerepelnék a Balázs show-ban

2006.03.07. 08:17
Fiáth Titanilla, a Ludditák énekese egy börtönben dolgozik pszichológusként, de legszívesebben antropológus lenne. Mióta munkásnő lett nem sokat jár bulizni, éjszakánkét a kézremegésről és a hangulatzavarról olvas, és írja a harmadik lemezt. A Ráday utcában futottunk össze egy reggelire, amit Fiáth Titanilla egy elegáns dobozból előszedett szivarral indított.

Szivarozol?

Most éppen igen, mert így próbálok leszokni a cigiről. Két hete nem gyújtottam rá, de nagyon nehezen bírom, főleg ha dolgozom. A szivart pedig nem kell letüdőzni, és úgy gondolom, ezzel be tudom csapni magam.

Jól látom, hogy mostanában nem szerepeltetek túl sokat?

Amikor megjelent az új lemez, a Porcogó tavaly júniusban, akkor sokat mozogtunk, interjúkat adtunk, de az utóbbi időben lemondtunk mindent. Terveztünk ugyanis egy nagyszabású koncertet februárra, ami végül sajnos nem jött össze, de ennek ellenére márciustól minden hétvégén fellépünk. Már a nyári fesztiválokat is szervezzük, és egyáltalán nem akarunk a háttérben maradni, szeretnénk minél több helyen koncertezni.

Ezek szerint nem hagytok fel a zenéléssel.

#alt#

Nagyon fontos a zene. A cigiről is ezért kellene leszoknunk, mert nem bírjuk már tüdővel a koncerteket. Mindenképpen szeretnénk harmadik lemezt, ez már készül is. Egyébként tényleg vannak olyan szereplések, amiket lemondunk, főleg a tévében, de ez teljesen tudatos. Például a Balázs show-t és az olyan műsorokat, ahol nem tudod kontrollálni az imidzsedet. A legtöbb tévéműsorban ugyanis nagyon erős a nyomás, hogy elvigyenek olyan irányba, amibe te nem akarod. A tipikus hiphopper-csajt szeretnék többnyire látni, ezért inkább el sem vállaljuk a szereplést, mert tudjuk, hogy ezt nem vagyunk képesek kivédeni. Egyedül Till Attilának vállaltuk a Propagandát, azt hiszem az belefér.

Rólatok a legtöbb helyen csak jót hallok. Szinte sehol sem kritizáltak titeket, ami nekem meglehetősen furcsának tűnt.

Igen, ezt én is észrevettem, jól fogadták az új lemezt is, de azért volt, aki beszólt. Sokan mondták, hogy megváltoztunk, hogy ez már nem az a zene, mint régen. Én nem tartom jobbnak az első albumot, de tisztában vagyok vele, hogy sok olyan ember nem hallgat már Ludditákat, aki régen hallgatott. Amikor egy zenét még kevesen ismernek, akkor hallgatóként úgy érzed, hogy csak a tiéd. Aztán amikor kezdik többen megismerni, akkor sokan keresnek valami mást, olyan zenét, amit nem ismernek a többiek. Így volt ez velünk is, így sok régi hallgatót elvesztettünk, de tény, hogy nyertünk újakat is, azt hiszem, főleg a Nyócker kapcsán.

És az állandó pozitív visszajelzésnek van köze ahhoz, hogy lányok vagytok?

Szerintem biztosan, hiszen jobban észrevesznek minket, mintha fiúk lennénk, az már megszokott, hogy fiúk reppelnek. Egyébként az Éjszakai állatkert című - női szerzők szexről szóló novelláit összegyűjtő - antológiát, amelybe én is írtam, érték kritikák, hogy ez nem is olyan kemény, vagy nem olyan durva. Azt hiszem, van egyféle elvárás az úgynevezett női írással szemben, az emberek mást várnak, mint a férfiaktól. Ha egy nőnek, mint például nekünk a Ludditák-szövegek kapcsán azt mondják, hogy hú, ez nagyon kemény, akkor az biztos, hogy negyed olyan kemény sincs, mint mondjuk az első Belga-lemez. Mi azt nem engedhetnénk meg magunknak, de azt hiszem, nem is hangzana hitelesen a szánkból.

Az Éjszakai állatkert hogy jött?

Forgács Zsuzsa kért meg, hogy írjak valamit, és elküldtem neki az egyik dalszöveget, amit már régebben írtam. Arra kért, hogy ne versformában legyen, illetve én is kicsit prózába akartam rázni, hogy legyen valami narratívája, mert ez egy novelláskötet. Szóval átalakítottam ezt a dalszöveget, ami így már nem is olyan, mint az eredeti, hiszen nem tudnám elreppelni megadott ütemre, nem kötött a ritmikája, sokkal szövegszerűbb lett. Emelllett teletűzdeltem csupa olyan mondattal, idézettel, ami reppelve bénán nézne ki. Egy Rilkét például sosem reppelnék, de így leírva egész jól passzol a többi sorhoz.

Nem gondolkodtál azon, hogy nekiállsz írni?

Nem nagyon. Egyrészt én versekkel nem próbálkozom, de a novellához sincs elég bátorságom. Az Éjszakai állatkertnek lesz folytatása, már megvan az új téma, és gondolkodtam azon, hogy ezt már rendes szövegformában írom meg, de azt hiszem még gyáva vagyok. Rapszöveget írni tulajdonképpen könnyebb, mert a forma, a rím, elviszi a szöveget, míg egy novellánál nem takarózhatsz azzal, hogy "ez most így jött ki".

Antropológusként végeztél, ha jól tudom már egy könyvetek is megjelent Antos Balázzsal a nyugat-magyarországi kutatásotokról, Határsávok címmel. Ezt folytatod?

Az antropológia egy olyan szemlélet, amit nem lehet abbahagyni, ha valaki egyszer már be van oltva, nem tudja elhagyni, ami azért jó, mert akkor már szinte soha nem unatkozol, és bárhol gyakorolhatod, még a boltban, sorban állás közben is. Legszívesebben antropológus lennék, ha valaki tud valamit, akkor szóljon!

Most viszont pszichológusként dolgozol egy börtönben.

Igen, ezt tulajdonképpen én találtam ki magamnak, mindig is érdekelt, és elkezdtem felhívogatni a börtönöket, hogy hova kell pszichológus. Nem mondhatnám, hogy könnyű munka, minden reggel fél ötkor kelek, ez a legnehezebb benne. Hétkor kezdek, de napi nyolc óra is nagyon kevés erre a munkára. A legtöbb ott lévő ember civilben egyáltalán nem foglalkozott a problémáival. Azt hiszem, nem csupán arról van szó, hogy unatkoznak a börtönben, vagy hogy jó egy kicsit civilekkel beszélgetni, hanem arról is, hogy a pszichológushoz járás Magyarországon nem igazán része még a hétköznapi életnek. A börtönben viszont könnyebben elérhető a pszichológus, és ilyenkor kezdenek el foglalkozni az évek óta hurcolt problémákkal, pániktünetekkel, szorongással, hangulatzavarokkal, kézremegéssel. Ezeknek mind magam olvasok utána éjszakánként.

A kezelés során gyakran kettesben vagy a fogva tartottakkal. Nem félsz, hogy esetleg neked esik a páciensed?

Igen, többnyire csak ketten vagyunk, vagy csoportban, például a drogprevenciós zárka esetében, de sosem volt még probléma ebből.

Volt már olyan, hogy egy rab nőként nézett rád, nem pszichológusként?

#alt#

Előfordult ilyen is, de nem ez a gyakori. Tény, hogy nagyon sok új helyzettel találkozom, de talán a legnehezebb, hogy pszichológusként tabula rasának kell lennem. Nem célszerű, ha tudják, milyen vagyok, és ezért nem is jó, ha sokat szerepelek, mert akkor teljesen más képük lesz rólam. A Propagandát például elég sokan látták a fogvatartottak közül, de szerencsére nem törődtek vele túl sokáig. Tulajdonképpen ezért szeretem jobban az antropológiát. Egy terepmunkán semmit sem tudsz meg a másikról, ha nem adod ki magad te is egy kicsit. Sokszor csak úgy tudsz kapcsolatot teremteni, ha magadról beszélsz, egy pszichológus azonban szinte semmit nem mondhat magáról, ez egy teljesen más jellegű kapcsolat. Szóval tényleg kemény munka, de nagyon megmozgat, lelkileg is. Meg ihletet is lehet belőle meríteni.

És ebből élsz?

Ebből. A zenéből egyáltalán nem lehet megélni, abba többet teszünk bele, mint ami visszajön. Mind a két lemezt felraktuk az internetre, mert úgyis felkerül, akkor miért ne mi tegyük fel? Magamról tudom, hogy amikor egyetemista voltam, rengeteg zenét nem vettem meg, mert nem volt pénzem, és ennek az az eredménye, legalábbis nálam, hogy az ember nem hallgat zenét. A fellépésekből sem keresünk sokat, sokszor 10-20 ezer forintot kapunk egy estéért, ami el is megy piára meg a jelmezkölcsönzésre. Szóval ebből sincs bevétel. Egyébként én nagyon jó ötletnek tartom ezt az új felvetést, hogy ne a zenekarokat támogassák, hanem a klubokat. Hogy meg tudják normálisan fizetni a fellépőket.

Az éjszakában vagy a tudományos életben ismerkedsz?

Nem nagyon ismerkedem, már hat éve van egy komoly pasim. Még nem is volt Ludditák, amikor összejöttünk.

Hát ezt nem tudtuk rólad.

Te vagy az első, aki megkérdezi. Tulajdonképpen nem látni minket sokat együtt, ő teljesen más típusú ember, mint én. Eleinte sok fejtörést okozott nekem, hogy összeillünk-e egyáltalán, de úgy érzem, hogy a természetünk nagyon passzol annak ellenére, hogy ő otthon ülős, én meg mászkálós vagyok. Legtöbbször azonban kénytelen vagyok egyedül menni, bár Ludditák-koncertekre most már azért eljön velem. De teljesen más életet él, pszichológus ő is, leginkább kutatásokban vesz részt. Sokszor amikor felkelek hajnali fél ötkor, ő még ül a laptopja előtt. Szóval én nem nagyon szoktam a pasimmal bulizni, amit néha fájlalok, de már megszoktam. Meg mostanában én sem vagyok már a régi, ettől a korai keléstől nagyon elfáradok estére, és legkésőbb tizenegykor le kell feküdnöm hétköznapokon, hogy bírjam a másnapot.

Szerinted a rap még meddig lesz divat?

Én magam is csodálkozom, hogy ilyen sokáig tartja magát, végül is a hetvenes évek vége óta töretlen a sikere. Igaz, sokat változott a hip-hop, de változatlanul nagyon népszerű, talán mert képes mindig új elemekkel gazdagodni, felszívni és átalakítani az újdonságokat. Szóval remélem még egy darabig nem megy ki a divatból, a harmadik lemezt még szeretnénk megcsinálni.

Fiáth Titanilla

Fiáth Titanilla Bátaszékről származik, dalaiban most is sokszor megemlékezik a városról. Még gimnáziumban eldöntötték, hogy ha egyszer lesz egy együttesük, azt Ludditák névre fog hallgatni. Húgával, Fiáth Mariannával alakították meg a Ludditákat, miközben egyetemre jártak, eddig két lemezük jelent meg, egyik cím nélkül 2003-ban, a másik Porcogó címmel 2005-ben. Fitáh Titanilla magyar, kulturális antropológia és pszichológiai szakokon végzett az ELTE-n.