A munkái alapján úgy tűnik, az utóbbi időben a női létezés a legfontosabb témája.
Így van. A saját gondolataimat, frusztrációimat, a világról alkotott elképzeléseimet jelenítem meg. Küzdök önmagammal, képekben dolgozom fel, amik foglalkoztatnak és gyötörnek. A következő kiállításom mérföldkő lesz. Mint tudjuk, 2007 az esély éve az Unióban, és a téma köré jó néhány rendezvényt szerveznek. Az egyik hazai rendezvény a törökfürdő alapítvány szervezésében március 1-én és 2-án lesz Az A38-as hajón; kétnapos, alapos és izgalmas, provokatív körüljárása a „Nő”-nek. Ennek a megnyitóára készítek egy fotósorozatot „KitűNő – jelenetek a dologházból” címmel.
Fotó: Rákossy Péter
Hogyan kapcsolódik össze az esély, és a korai kapitalizmusnak ez az intézménye?
A dologház itt azt a helyet jelenti, ahol élünk. Az a felvetés, hogy a nő az életben teljesít, karriert csinál, ugyanakkor, ha hazatér, az egész háztartás terhe is rászakad. Ezek mellett olvassuk a divatos magazinokban, hogy egy nőnek minimum 12 orgazmusa kell, hogy legyen. Legalább három szorításban él egy nő, gyötrelmes, elkeserítő feladat, hogy minden téren helyt kell álljunk. Ismert nőket, médiaszemélyiségeket, személyiségeket szeretnék felkérni arra, hogy az általuk legjobban rühellt házimunkát jelenítsék meg. Felkértem többek közt Terry Blacket, aki nem nő, de takarít, és például Matatek Juditot.
Melyiket találja a legnehezebbnek a hármas szorításból?
A házimunkát. Ami a fotózást illeti, egy éve kezdtem komolyabban, koncepciókat fotózni. Vén róka vagyok, húsz éve elméletileg fotózom, de hogy most radikálisabban foglalkozom ezzel, abban nagy érdeme van a férjemnek is, aki segít a terveket megfelelő formába önteni. Olyan témákat szeretnék fotózni, amelyeknek jelentőségük van, tartalommal bírnak.
A médiaszemélyek a bulvárérdeklődés miatt fontosak?
Ők azért fontosak, mert általuk lesz figyelemfelkeltő, és közérthető a kép. Ha Juci nénit kérem a meg a szomszédból, nem biztos, hogy arra Klári néni a békásmegyeri lakótelepen felkapja a fejét, pedig a kép neki is szól. De ha Jakupcsek Gabit kérem meg egy ablakpucolásra, akkor lehet, hogy Jucikának sem lesz olyan nehéz megkérdezni Józsit, a férjét, hogy te, nem akarsz ablakot pucolni? Ez nem feminista lázadás, csak úgy gondolom, a férfiagyba kellene vésni, hogy nem feltétlenül a nők kötelessége a házimunka. A kislányoknak korán megtanítják, legyél rendes, pakolj el. A fiúknak megbocsátjuk, ha rendetlenek.
A sorozata hatására reméli, a férfiak végiggondolják, vajon egyenlő részt vállalnak-e a mindennapokban?
Kizártnak tartom, hogy egy férfi a fotósorozatom hatására porrongyot ragad, de legalább az lenne jó, ha amikor a szerencsétlen felesége dolgozik, megkérdezi; drágám, ne főzzek egy teát? A probléma, amit felvetek, többrétű. A társadalomnak nagyon sok elvárása van a nőkkel szemben, de a férfiaknak sem könnyű. Ha egy nő úgy dönt, a karrierjére koncentrál, akkor a férfi frusztrálva érezheti magát, pedig együtt megoldatnának mindent. Az én egyik fájó pontom az ásványvízcipelés. Lesz is egy ilyen kép. A nő munka után talpig businessbe öltözve kétségbeesetten áll az előszobában kiborult ásványvizes palackok kötött.
Gyerekkorában azt a mintát látta, hogy az édesanyja vállalta a legfőbb feladatokat a családban?
Édesapám fiatalon, tragikus körülmények között hunyt el, édesanyámmal és a nagymamámmal éltem. Apám valószínűleg nem volt olyan kitűnő férj és apa. Édesanyám 28 éves korában úgy döntött, szakít a férfitársadalommal, és azontúl egyénileg boldogul, senkire nincs szüksége, semmiben nem szenved hiányt. Nem is érti a mai napig, mi fenéért mentem én férjhez, miért kell egy plusz terhet a vállamra vennem? Én ezt nem így látom.
Sokszor említette már a feminizmust. Az ön fogalmai szerint mit jelent, és mit jelent a férje fogalmai szerint?
A férjem szerint elítélendő dolog. Én úgy gondolom, minden radikális mozgalommal csínján kell bánni, ami radikális, nem vezet eredményre. A feministák megijesztik a férfiakat, akik bizonyára egy csomó helyen éreznek szorítást a nőktől. Én nem támadom a férfiakat, senkinek a rovására nem szeretnék teret nyerni. Egyszerűen annyit szeretnék, hogy közös célokért közösen tegyünk. Az előző, Káder című kiállításomban a nőiség úgy jelenik meg, hogy arról van szó, milyen típusú klisékbe szorítja a társadalom a nőt. Van az agyatlan fétisbaba, van a soha fel nem növő Barbie, van a húsleves.
Azon a képen Karafiáth Orsolya, mint főtt hús fekszik egy kád levesben.
Az én értelmezésemben ez azt jelenti, meg kell felelnem az anyósom levesének, anyám levesének, mindenki levesének.
Ezt lehet divatfotónak nevezni?
Nem tudom. Engem a divat nem érdekel, csak olyan szinten, ha árleszállítás van. Divatos fotós lehetek, úgy néz ki, felkapták a mostani képeimet. A célom azonban, hogy egy szűkebb réteghez, a gondolkodó emberekhez szóljak.
A Káder című sorozatnak volt olyan értelmezése, amelyik nagyon távol állt a sajátjától?
Talán csak egy; Karafiáth Orsinak volt egy üldözője, egy művészetbarát szatírja, aki meg akarta őt főzni. A mi értelmezésünkben arról is szól a sorozat, mi mindent képesek vagyunk megtenni a szépségért. A befóliázós kép is az elkeseredett szépülni vágyásról szól. Láttam egy szalonban, százezer forintért befóliáznak, és betesznek egy gépbe, és fogalmad sincs, hogy használ-e. Egy csomó nő rengeteget képes fizetni ezekért ahelyett, hogy elmenne, és futna egy kört a Normafánál.
Fontos önnek, hogy a modelljei szépnek lássák magukat ezeken a különös képeken?
Igen. Nekem van egy elgondolt tervem, milyennek szeretném őket látni, de fontos, hogy szépnek lássák magukat. Lelkiismeretes vagyok, sokat vívódom. Néha azt mondják, én veszek rá embereket mindenféle butaságra. Ez nem igaz. Azt veszem csak rá, aki akarja.
Régen bűnügyi illusztrációkat fotózott kisregényekhez. Arra is könnyen rábeszélte az ismerőseit, hogy alakítsák az áldozatot a képeken?
Igen, mindenki nagyon élvezte. Baráti köröm segített létrehozni a fotókat, és akinek amilyen kedve volt aznap, annak megfelelően vállalta, hogy gyilkos, vagy áldozat lesz-e. Szendrey Zsolti például – aki a Sex Actionben játszik - egy tüneményes, kedves ember, volt a kedvemért taxisgyilkos, és áldozat is. A legelvetemültebb ölteket is megvalósítottuk. A krimi-irodalom talán azért a világon a legolvasottabb, mert ezeket a szerepeket mindenki kipróbálná.
15 évvel ezelőtt fotóztam egy a képet, amelyikhez egy lányt ki kellett kötözni az erkélyre. Nem volt viszont művérünk, mert szegények voltuk, mint a templom egere. A ketchup besűrűsödött, de találtunk málnaszörpöt, azzal is bekentük. Közben ottfelejtettük a lányt az erkélyen, mert bementünk iszogatni a konyhába. Egyszer csak óriási üvöltést hallottunk. A kechupos-szörpös lányt megtámadták a méhek. Mit csinál ilyenkor egy fotós? Lefotózza, és nagyon jó kép lett. Legközelebb is jött fotózásra.