Maya Gold szereti a csigákat, a csokit, ha az a sorsról szól és az örökké tartó párkapcsolatot. És erről könyvet is írt.

Maya Gold pornószínésznő két év filmezés, díjak, hírnév, utazások és kalandok után 2004-ben visszavonult a pornó világából. A huszonöt éves lány közel kétszáz filmben szerepelt, a pornóban kevésbé otthonosan mozgó olvasó a Való Világ villájából ismerheti. Az egyhetes villalakás után Mayáról sok mindent olvashattunk, hallhattunk. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem fél a pókoktól, hogy afrikai óriás csigákat tart, hogy remekül készíti a tárkonyos pulykaragulevest, hogy nem tud haragot tartani, viszont bosszantják a részegek és fél a forró olajtól.

A csoki, a sors és a bungee jumping

" Jó ez az élet, csak tudni kell édesíteni. A cukrosdoboz kulcsát a zsebedben találod. Úgy érzem kezdek komolyodni, mert egyre kevesebb csokit eszem, persze ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném jobban az édességet, mint eddig!" Ezzel az idézettel fogadja a látogatókat Maya Gold honlapján. Hogyan született ez az néhány sor? "Sokéves gyötrelem után fogalmazódott meg bennem, amikor rá kellett jönnöm, nemcsak keserűségről szól az élet, hanem az édességről is." - meséli a lány. A szavak azt jelképezik, hogy magad alakítod a sorsodat. Ahhoz, hogy az ember kezébe vegye az irányítást, célokra is szüksége van. "Vannak dolgok, amiket mindenképpen szeretnék végrehajtani. Van egyhónapos, egyéves, ötéves és tizenötéves célkitűzésem is. De úgy vagyok vele, hogy amit ma megtehetek, azt nem halasztom holnapra." Legyen az a bungee jumping, vagy a búvárkodás. Hogy mik a hosszútávú célok? Gyerekek és egy ház.

Krumpliföld és reflektorfény

Maya önéletrajzi könyvében őszintén beszél gyerekkoráról, szerelmeiről, pornókarrierjéről. Hogy fontosnak tartje-e, hogy mit gondolnak róla mások? "Bizonyos szempontból igen, bár ez emberfüggő. Megvannak azok az emberek, akiknek adok a véményére." A titkokat megtartott, részleges önfeltárás, arról szól, hogy az emberek betekintést nyerhessenek a színfalak mögé, hogy lássák, megismerjék milyen ember valójában Maya Gold.

Képek

"Nem volt gyerekkorom, legalábbis semmiképpen sem olyan, mint a többi gyereknek. Nem szerettem gyereknek lenni." Maya szegény családban nőtt fel, ahol kisgyerek korától kezdve ki volt téve a kemény fizikai munkának. Dolgozott a ház körül, dolgozott a krumpliföldön, dolgozott a piacon. "Örülök hogy így alakult. Ettől válhattam azzá, ami vagyok. Kialakítottam az értékeimet, amelyekben nem a pénz dominál. Jó, hogy ilyen nevelést kaptam, bár lehetett volna kicsit lazább."

A pornóiparba egy újsághirdetés nyomán csöppent bele. Úgy ment el az első forgatására, hogy sohasem látott még pornófilmet. Hogy miért? "Nem voltam kíváncsi a pornófilmekre, a mai napig nem érdekelnek." A színésznő ugyan néhány saját filmjét látta, de "nem tetszettek. Ami tetszett, az is olyan amikor lánnyal voltam." Filmjeit látva Maya saját magát elemezte: a sminkjét, a testtartását, a gesztusait. A pornózás során két emberrel alakított ki mélyebb kapcsolatot: Choky Ice pornószínésszel, akivel először barátkozott össze a szakmán belül, aki segítette, hogy jobban beilleszkedjen új közegébe, és aki egy ideig a szeretője is volt. A másik meghatározó személy Maya pornókarrierrje során pedig Michell Wild lett.

Hogy nehéz volt-e lelkileg feldolgozni az első pornóforgatást? Nem igazán, hiszen Maya erős lelkületű lány. A villában eltöltött egy hét után következő időszak azonban nehezebb volt számára. A 20 éves lánynak meg kellett birkóznia azzal, hogy híres lett, hogy felismerik, ráadásul az interjúk és a reflektorfény ellenére az egyetlen, aki megkérdezte, mi van vele és hogy érzi magát, az az édesanyja volt.

"Nincs olyan dolog, amit konkrétan nagyon megbántam volna az életemben." Persze apróságokat talán. "Például azt, hogy milyen hagymából főzöm a pörköltet, de a nagy dolgokban valahogy mindig sikerült az érzelmeim mentén jó döntéseket hoznom."

Afrodiziákumok és az örök szerelem

Maya könyvében nemcsak életéről, de az afrodiziákumokról, a romantikáról, a jó szexről is mesél. "Úgy érzem, hogy nagyon elfelejtettük azokat az alapvető dolgokat, mint amilyen például kézen fogva sétálni az utcán. Nem a szerelmesekről beszélek, hanem azokról a párokról, akik már több éve együtt vannak. Akik hosszabb kapcsolatban élnek, sokszor kevesebbet csókolóznak, nem simogatják egymást, nem törődnek annyit egymással, mint a kapcsolat elején. Ez persze valahol természetes, de a stressz és a rohanó élet elfeledteti az emberrel a másik szeretetét." Ez pedig a kapcsolatok felesleges széthullásához vezethet. "Ezen lehet azzal segíteni, ha a szexuális élet jól működik." Maya hisz abban, hogy az ember boldog lehet egy társsal élete végéig. Mivel szülei elváltak előtte nem volt ilyen példa, amíg meg nem ismerte párja családját. Most belőlük meríti az erőt.

Maya egyébként eddig nem volt szerencsés a párválasztásban. Sokszor megcsalták, vagy olyan kapcsolatban élt, amit valamelyik fél nem tudott felvállalni. Most azonban boldog. Palival négy éve vannak együtt, és bár az első év során rengeteget veszekedtek, mikor abbahagyta a filmezést a gondoknak is vége szakadt. "Az utolsó 3 évben nem vitatkoztunk annyit, mint az első időszak első két napjában." Pali persze féltékeny, de csak egészséges szinten. "Tudja, hogy az övé vagyok." Hogy lesz-e házasság? "Feleslegesnek tartom a házasságot." A hófehér ruha persze vonzó, de "minden hétvégén dolgozom és hogy nézne ki hétköznap egy házasság?"- mondta mosolyogva.

Hogy mivel tölti Maya a mindennapjait? Kezébe vette az életét, és próbálja menedzselni önmagát. Erotika kiállításokra jár fellépni és háziasszonykodik a rendezvényeken. Mindeközben boldog és vidám. "Meg kell találni a boldogságot az életben, meg kell találni benne a szépet."