horoszkóp

Merlini és a Hegylakó együtt állt fejre

2008.01.06. 11:30
Adrian Paul és a szabadulóművész, aki új mutatványra készül, pár évvel ezelőtt a színész születésnapján ismerkedett össze. Azóta is jóban vannak, például együtt edzenek. Sőt, az óévet is közösen búcsúztatták.

Egyik kedves feljelentőnk nemrég rajtakapta David Merlinit és Adrian Pault edzés közben. „Pénteken a Récsei Centerben lévő fitnessben láttam őket kondizgatni. A legeldugottabb sarokban fejen álltak, majd kungfu-szerű mozdulatokat végeztek. A súlyokhoz nem is nyúltak. Merlinin kopott Puma cipő, míg a Hegylakó valami kínai konverzben volt. Olaszul beszéltek, meg angolul is" - izzadt a szomszédban Ricsi Land.

Adrian Paul feleségével

Természetesen felhívtuk az egyik érintett felet, Merlinit, aki elmondta, hogy régóta ismeri a színészt, és gyakran járnak el együtt edzeni. Sőt, most éppen Adrian Paul az alkalmi trénere. „Ő is mellőzi a súlyokat, és én is. Általában azok a gyakorlatok, melyeket az ember saját teste súlyával végez, szintén nagyon hatásosak. Ha egy lábon guggolsz, az ugyanúgy megmozgatja a vádlit, mintha gépet használnál” – nyilatkozta a Velvetnek a szabadulóművész, aki elárulta, egy-egy komolyabb mutatványhoz elengedhetetlen a megfelelő fizikai és mentális erőnlét.

Merlini beismerte, valóban elvonultak egy kicsit a többi vendég elől, és azért álltak fejen, mert így próbálja hozzászoktatni magát ahhoz, hogy milyen az, ha vér az ember fejébe tódul. „Kézzel tartottuk magunkat, lehet, hogy emiatt keltettünk egy kis feltűnést” – tette hozzá Merlini, aki éppen egy újabb mutatványra készül szorgalmasan. Erről egyelőre azonban nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit árult el, hogy már folyik a megállapodások aláírása a külföldi produkcióval kapcsolatban. „Babonás vagyok ilyen szempontból” – tette hozzá.

Bár december elején mindketten részt vettek World Top Model 2007 versenyen – Adrian Paul mint zsűritag, David Merlini, pedig mint a győztest megillető korona szállítója - megtudtuk, hogy barátságuk jóval régebbről ered. Pár évvel ezelőtt, a színész születésnapján ismerkedtek össze, a szabadulóművész emlékei szerint Adrian Paul magyar kedvese, Tonelli Alexandra révén. „Nagyon kedves ember és pont ugyanazokon a nyelveken beszélünk. Általában az olasz, az angol és magyar nyelv keverékét használjuk. Ráadásul pont ugyanabból az olaszországi tartományból származunk.” David Merlini azt is elárulta, Adrian Paul volt olyan kedves és kölcsönadta hollywoodi házát, amikor pár hónappal ezelőtt az Egyesült Államokban járt. Sőt, a két celeb szilvesztert is együtt töltötte.