Mészáros Antónia: Nem akarok törzsőrmester lenni

2008. október 25., szombat 08:14
Mészáros Antónia jelenleg az Este című műsort vezeti az MTV-n, de tudja, bármikor visszamehet Angliába a BBC-s karrierjét folytatni. A műsorvezető példaképe Jeremy Paxman, de annyira azért nem akar kemény lenni, mint ő, mert szerinte ez a nőknek kevésbé áll jól. Pedig tőle sem áll távol a rámenősség, Zimbabwében például titokban forgatott, majd menekülnie kellett a titkosrendőrök elől. Mészáros munkájába nem szólnak bele, és elég időt adnak neki, hogy felkészüljön egy adásra.

Miért jött el a BBC-től?

Mert hívtak. Eszem ágában sem volt eljönni. Konkrétan azzal kerestek meg, hogy legyek az Este műsorvezetője. Ha ez nem egy ennyire csábító ajánlat, akkor nem jöttem volna. Viszont így végiggondoltam, hogy mi van, ha nemet mondok, maradok Londonban még néhány évtizedet, csinálok egy közepesen izgalmas, átlag BBC-karriert, néhány jó dokumentumfilmet, majd nyugdíjba megyek és valahogy mégis marad bennem egy kérdőjel: vajon hogy alakult volna az életem, ha hazamegyek? Sose tudnám meg. Úgy éreztem még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy kockáztassak, és kalandvágyból hazajöjjek. Így is tettem. Vissza tudok menekülni Angliába, ha ez a dolog nem működik. Egy-két év kiesés most nem számít annyit, a BBC éppen nehéz szakaszban van, szűkítik a költségvetést, elbocsátják az embereket. Velünk is közölték, hogy két évig nem fognak senkit előléptetni. Bizonyos szempontból az ínséges idők alatt jöttem el. Azt, hogy ez a hazaköltözés egy kaland lesz, amit majd egyszer lezárok, vagy sem, még nem döntöttem el. 

Azt állítja, hogy egy nő nem tehet meg annyi mindent a médiában, mint egy férfi. Itt mire gondolt pontosan?

Egy nőnek csomó minden rosszabbul áll, mint egy férfinek. Vannak külföldi példaképeim, akiket nagyon tisztelek, az egyik közülük az angol Jeremy Paxman, aki remek kérdező, mindig rátapint a lényegre és nem fél a kényes kérdésektől. Sokak számára talán túl agresszív és durva, különösen magyar szemmel. Itt ugyanis kevésbé vagyunk ehhez a kérlelhetetlen riporteri stílushoz szokva. Kint ma már tanítják azt, ahogy Paxman nem engedi, hogy mellébeszéljenek az alanyai. De egy nő ilyen értelemben mindenhol sokkal kevesebbet engedhet meg magának, finomabban kell egyensúlyoznia, mert könnyen áteshet a határon, ahol már törzsőrmesternek látszik és elveszíti a néző szimpátiáját. Egy férfinek a keménység messzemenőkig jól tud állni, egy nőnél ezek a dolgok könnyebben visszaütnek. Nekem azt kell eltalálnom, hogy vagyok úgy kemény, hogy nem válok antipatikussá, vagy nem mondja azt a néző, hogy ez a nő már olyan, mint egy férfi.  

Kint milyen stílusa volt?

Épp azt szerettem, különösen a dokumentumfilmezésnél, hogy stílusában az alkotás mindig ahhoz alkalmazkodik, ami a témája. Mivel soha nem egyedül dolgoztam, rendezői értelemben sem - csak a legutolsó BBC-filmnél, amit magyar témában forgattam - nincs értelme egyéni hangvételről beszélni. Sokféle műfajban kipróbálhattam magam. A BBC-nél az ember inkább egyfajta alázatot és rugalmasságot tanul meg. És persze a szakmát. Angliában a tévék tartják el a dokumentumfilmeseket, és nem arról szólnak ezek a dolgok, hogy én, én, én, hanem arról, hogy mi a megrendelés. Felkérnek egy feladatra, gyakran pályázni kell, és azt hogy milyen stílus illik az alkalomhoz a megrendelő főszerkesztővel beszéljük meg. A film pedig csapatmunkában készül. Ha valaki megnézi az eddigi munkáimat, nem fogja azt mondani, hogy látszik: ez vagy az egy eredeti Mészáros.  

Női vagy férfi szemlélettel tekint a dokumentumfilmre, mint műfajra?

Valahol a kettő között vagyok. Nem mondhatom, hogy kifejezett női szemléletű filmeket készítek, de talán próbálok lágyabb és empatikusabb lenni, mint a hagyományos férfi megközelítés. Sokat forgattam hadi területen, veszélyes zónákban, ami elég férfias közeg és férfiasak a témák is. De persze, ha  az ember katonákkal forgat, ahhoz is akarva-akaratlanul használja a női eszköztárat, hogy megkapja a segítséget.

Mészáros Antónia kérlelhetetlen

Hogy képzeljük el, mikor inkognitóban dolgozott?

Többször volt ilyen, a legérdekesebb talán Zimbabwében. Arról készítettünk dokumentumfilmet, hogy Robert Mugabe a zimbabwei diktátor „nemzeti ifjúsági program" címen átnevelő kényszer-táborok hálózatát működteti. A forgatásnak volt egy része, amihez be kellett menni Zimbabwébe, de ezt az angolok nem szívesen vállalták, mert a külföldi újságírók - különösen a BBC - ki vannak tiltva onnan és két év börtön jár annak, akit rajtakapnak. A britek pedig eleve gyanúsabbak...Végül én és egy dél-afrikai kolléganőm mentünk be, turistának álcázva magunkat. Forgattam zsiráfokat, meg szafarit is, hogy ha elkapnak a titkosszolgálat emberei, akkor tudjam bizonyítani, hogy hiszen én csak egy magyar turista vagyok. De ez az egész inkognitós dolog mindössze tíz napig tartott, aztán lebuktunk, elkezdett üldözni a titkosrendőrség. Menekülni kellett, bujkáltunk is pár napig és végül elég kalandosan jutottunk át a zambiai határon. 

Soha nem akart nyugodt polgári életet élni?

Inkább az fogalmazódott meg bennem Zimbabwe után, hogy amit csinálok, az számomra hihetetlenül érdekes és talán abszolút értelemben is fontos. Csak arra tudtam gondolni, milyen elképesztő, hogy ezért még fizetnek is, mert ingyen is boldogan csinálnám. Biztos, hogy kell ehhez egyfajta fejlövés, de engem ezek a helyzetek mindig inkább felvillanyoztak. A mai napig hiányoznak ezek a kalandok.

Nem tartott attól, hogy érzéketlenné válik?

Nem töltöttem még annyi évet ilyen közegekben, hogy ez megtörténjen. Megérintettek ezek a történetek, de annyira fontosnak éreztem azt, hogy nyilvánosságra kerüljön, amin csak úgy lehet változtatni, hogy inkább ez a gondolat dominált. Bennem még friss volt a lelkesedés, a rácsodálkozás, de az idősebb kollégáknál  valóban láttam, hogy van, aki kiég egy idő után - vagy ahogy Ön mondja, egy picit érzéketlen lesz. Nem biztos, hogy ettől rossz újságíró lesz, csak telítődik.  

Tudna átlagos életet élni?

Néha bennem is megfogalmazódott már az a vágy, hogy jó lenne olyasmivel foglalkozni, hogy úgy mehetek be reggel a munkahelyemre, és haza a nap végén, hogy a kettő között nincs semmi komolyabb stressz. Ahogy tét sem. De hosszútávon nem tudom, hogy tudnék-e ilyen nyugodt életet élni. Késztetés olykor van bennem, különösen, ha fáradt vagyok, de a monotóniát nem tudnám elviselni egy életen keresztül. Persze az is igaz, hogy én valahogy mindig ott érzem magam jól, ahol éppen vagyok. Ha Irakban, akkor ott, ha Londonban, ott - most éppen Budapesten, műsorvezetőként. De annyiféle életet lehetne még szépen élni. Szeretem megragadni a helyzetet, a pillanatot, az élményt és abban jól érezni magam, ami éppen adatott. Nem szoktam azon siránkozni, hogy de rossz.  

Milyen műsorvezető szeretne lenni?

Amit hallani szoktam magamról, az az, hogy kemény, rámenős vagyok, aminek örülök, mert olyan is szeretnék lenni. De nem „keménykedős". Azt gondolom, hogy tudok határozottan kérdezni, amikor arra szükség van. De szerintem az nem jó, amikor a riporter már-már színészi eszközökkel eljátssza, hogy mennyire keményet kérdez, miközben maga a kérdés, ha a tartalmát nézzük, lehet, hogy nem is különösebben fogós. Kellemes stílusban is lehet valamit úgy odatenni, hogy hasson.

Kereskedelmi tévénél dolgozna?

Haza valószínűleg nem jöttem volna „kertévéért„. De soha ne mond, hogy soha.  

Az elvárásainak meg tud felelni a MTV?

Ami a saját munkámat illeti, ez viszonylag egyéni műfaj. Ezt úgy értem, hogy elég hülyén venné ki magát, ha valamelyik este netán valami ostobaságot kérdezek a műsorban, és utána azt mondanám: erről nem én tehetek, hanem a szerkesztő, a riporter vagy maga az MTV. Ülök egy stúdióban és beszélgetek - hogy ott mi hangzik el, az azon múlik, hogy mennyire készültem fel. Ebből a szempontból szerencsém van: megkapom az időt, és senki nem próbált meg - egyszer sem - beleszólni, hogy mit kérdezhetek. Pedig tartottam tőle, hogy lesz ilyen és konfliktusba kerülhetek miatta. Egy nagyon jó szerkesztőségben dolgozom, ahol a kollégáim egyéni kvalitása sokszor felülmúlja a BBC-nél tapasztaltakat - viszont persze sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak, sokkal kevesebben, sokkal többet, sokkal rövidebb határidőkkel, sokkal kevesebb pénzzel, paripával és fegyverrel. 

A kollégái szokták kritizálni?

A leggyakrabban azt jegyzik meg, ha túl hosszú egy-egy kérdésem.

„Ma minden adózó állampolgár évi 44 ezer forinttal támogatja egy-egy felsőoktatásban tanuló gyerek képzését. Miért tegyük ezt mindannyian, mondjuk egy olyan budai bukdácsoló úrifiú esetében, akinek a szülei ki tudnák fizetni a tandíjat?" Ezért sem kapott más kritikai észrevételt?

Nem kaptam. Ez egy szándékosan provokatív kérdés volt. De emlékszem erre, mert utólag én magam valóban elgondolkoztam rajta, hogy a bukdácsoló úrifiú talán nem volt szerencsés kifejezés. Csak viszonylag röviden és érzékletesen akartam kifejezni, amiről a vita szólt. Hogy a tandíj nemléte valóban annyira demokratikus-e.

Volt olyan beszélgetése, amivel meg van elégedve, ami jól sikerült, vagy azért emlékezetes, mert igen rosszul jött ki belőle?

Ezen sosem gondolkodtam. De ha egészen őszinte akarok lenni mindig egy kicsit elégedetlenül, és mindig hiányérzettel állok fel egy beszélgetés után. Alapvetően az idő rövidsége miatt: pár percben semmit sem lehet igazán maradéktalanul kivesézni, mindig úgy érzem, hogy bennem ragadtak még fontos kérdések. 

Leginkább minek tartja magát: újságírónak, műsorvezető, rendezőnek, operatőrnek vagy szerkesztőnek?

Alapvetően újságírónak tartom magam. 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Soproni hétvége
    Soproni hétvége Wellness, családi programok, kikapcsolódás várja. 4500 Ft / fő / éjtől
  • Egyiptom - akciók
    Egyiptom - akciók Repülős utak félpanziós vagy all inclusive ellátással. 83900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Utazzon Szép-kártyával!
    Utazzon Szép-kártyával! Belföldi kiruccanás - egy kis lazítás Önnek is jár! Foglaljon 4500 Ft / fő / éjtől.

Hirdetés