Akárhonnan is nézzük, ha az ember teljesen meztelen, nincs rajta több ruha – mondta Ortó Vyvien, a 2008-as év ultracelebje, aki a Velvet olvasóinak szavazatai alapján született. A cyberceleb a napokban tűnt fel először a magyar média palettáján és ezzel a gőzerővel robbant be a férfi köztudatba. A kifutókat ugyan még nem hódította meg modell létére, de a férfimagazinokat annál inkább. Elmondása szerint nem szereti, ha valami lapos, a panelházakért különösen nem rajong, viszont „remegő térdekkel” készül nászútjára, a Cool Endögen formáció fronténekesével, Franky Sebastiannal.

Kifejezetten igényes alakod van. Keveset eszel, vagy sokat hánysz?

Is-is.

Mikor fordult meg legelőször a fejedben, hogy modell legyél? Hogy jött az ötlet?

Az általános iskola negyedik osztályában még nem voltam „annyira” szép, de amikor betöltöttem a tizennyolcat és elkezdtem a gimnáziumot, már jóval igen. Egy tesióra alatt a tükör elé álltam, a hátam mögött pedig a tornatársaim egyszer csak így sóhajtottak fel: „Nem hisszük el teljes egészében, hogy ez a test te vagy” pedig én voltam, az utolsó szögig. A fiúk tűkön ülve álltak az öltözőnél és várták, hogy megszólíthassanak egy fagyira.

Nono, fagyival ilyen alakot összehozni?

Hát nem is a legyek hordták össze. Kemény, és lemondással teli élet áll mögötte. Szerintem a legtöbb mai lány, vagy nő – esetleg mindkettő – egyáltalán nem gondol ebbe komolyan bele. A test, mi szépség és esztétika ingere.

Annál is inkább, mert téged sokan tartanak ultracelebnek…

Nem igaz! Miért változott volna meg az életem, csak mert a szépség, mint önnön vonzalékom, adott? Ugyanolyan vagyok, sőt semmiben sem különbözöm a hétköznapi emberektől, max annyiban, hogy én szeretem a nem szürke ruhákat, viszont nem szeretem, ha valami lapos. Ja, és a panelházakat sem szeretem. De hogy a szakmánál maradjunk, elmondhatatlanul sokat tanultam a mai kortárs playmate-lányoktól, akik mint példakép lógnak előttem. Neveket azt nem akarok említeni.

Mi kell ahhoz, hogy a hírességvilágból valaki a példaképedre váljék?

Azt szeretem, ha valaki hiteles, ez a legfontosabb a hírességvilágban. Sokszor kifejezetten előfordul, hogy lefotóznak valakit valahova, szépnek szép, aztán amikor megjelenik, rögtön ott van a mellén egy csomó Photoshop. Férjemmel beszéltük, hogy kéne indítani egy mozgalmat a fotósok közt, hogy ezentúl ne számítógéppel, hanem újból kézzel hívják elő a fényképeket, mert úgy sokkal igen kijön a természetes szépség.

A fotózásról jut eszembe, a modellkedés olyan szakma, amelynek tagjai a kifutón is fel szoktak lépni. Téged azonban eddig csak, már ne is haragudj a kifejezésért, de ruha nélkül láthattunk. Tervezel felöltözni? Akár valamely divattervezőnek a kreatúrájába?

Ez egy hosszú kérdés, mert alighanem nem tudom. Több oka is van ennek, amire most nem szeretnék kitérni.

Májusban mentél férjhez a Cool Endögen frontemberéhez, Franky Sebastianhoz. A lányok egy része odáig gondolkozik, hogy férjhez megy. De neked mik a terveid ezután?

Az esküvő végett egyre boldogabb vagyok. Viszont egy valami kimaradt az életemből, és ez a nászút. Már kislánykoromban is arról álmodoztam, mint a Pretty Womanből a kurva, hogy egyszer eljön érte a herceg. És ez a mese immár valóra vált, mert éppen eljött. Magam részéről a Kammerer Zoltán-féle erős férfiak vonzanak, és fontos, hogy feltűnően kultúrált legyen, és saját szavaival, de mások szerint is jóképűnek mondott, adonisi méretekkel. Azért örülök, hogy Franky pont ilyen, ilyet kértem az Univerzumtól. Los Lobosra fogunk utazni. Ez egy kis sziget a Karib tenger mellett. Már kibéreltünk egy bungalót katalógusból, és állítólag helyi lakosok várnak minket majd a strandon törülközővel. Szeretem, ha egy férfi fekete.

Ortó Vyvien a cyberceleb

Ortó Vyvien a magyar ultraceleb a Velvet olvasóinak a szavazatai alapján született. Mint az látható is, Ortó Vyvien nem természetes személy. A férfiak által leginkább preferált női testrészek kategóriájában hirdettük meg előzetesen a szavazásainkat, amelyek az alábbi eredményekkel zárultak: a magyar celebvilágban a Legszebb mell címét Konta Barbara nyerte, a Legszebb fenék Szekeres Nóráé, a Legszebb arc: Osvárt Andreáé, a Legszebb száj: Ördög Nóráé, a Legszebb szem: Gregor Bernadetté. Ezen médiaszemélyekből képszerkesztő program segítségével Horváth Katalin kolléganőnk alkotta meg a magyar ultracelebet. A személyiségének és nyilatkozatainak megtervezésekor azzal a kihívással szembesültünk, hogy a celebek egy része magasra tette a lécet az utóbbi években, néhányan egyszerre nyújtják – a valóságshow-i értelemben – önmagukat és önmaguk paródiáját is. Nincs olyan abszurd médiacselekedet, amelyet könnyű a még abszurdabb paródia, vagy legalábbis a karikatúra szintjére emelni.

Homály borítja a megismerkedéseteket. Miért nem meséled el az interjúidban?

Figyelmeztettek, hogy kifordítja a szavaimat a bulvár, és ezt nem kívánom tolerálni nekik. Pont leszarnám, mit hordanak össze rólam a büdös firkászok, de megmondom őszintén, kamasz és iskolásfiúk ágya fölé vagyok kitűzve, ezért nagyon nem mindegy, hova mondok oda, perelni is hajlandó vagyok. De ha nagyon akarod, most csak nektek elmondom. A Bon Mercier luxuscsoki reklámját vettük fel aznap a Városligeti Műjég területén, vámpírt kellett játszanom, de hideg volt. Ez nagy kiugrás nekem, mert előtte ruhatáros voltam a Ruttkai Éva Színházban.

Addigra már lesminkelve álltam a köszörűsnél, amikor bejött a Franky, mert jótékony fellépése volt jégen. Most fog majd megjelenni lemezük egy év múlva, nagyban más, mint az előző egy. A Cool Endögen ügyel a környezettudatra, ezért a punkos zenész korszakukból megmaradt pengékből csináltak újrafelhasznált korcsolyát a rajongóik részére, és osztogatták jótékonyan. De a köszörűsnél kész, leakadt rajtam a Franky szeme. Több se kellett nekünk, a részleteket a fantáziátokra bízom.

Úgy ismerünk, mint aki nem mindent bízol a fantáziára. Nemrég több oldalas erotikus sorozat jelent meg rólad a HHM és a KLM férfimagazinokban. Ugyanaz ráadásul. Milyen érzés volt?

Nem, szerintem nem bűn szépnek lenni, de okosnak is. A test kincs, mit nem baj megosztani senkivel. De az se hülyeség, amit te mondtál. A fotózás előtt, alatt és után végig izgultam, próbáltam elterelni a figyelmem a fotós eszközéről. Emlékszem, hogy Billy Idol szólt a műteremben, halkra csavarva, és egy ’75-ös Ilona Staller falinaptár lógott felette. Picit más volt, mint amikor a Fürge Ujjakban szexien kibomló pulcsiban szerepeltem. Akárhonnan is nézzük, ha az ember teljesen meztelen, nincs rajta több ruha. Intimen éreztem magam, egy feltárulkozott nőnek, ami sem nekem, sem a nőknek nem lehet zavarbaejtő. Először aktokat csináltunk, és annyira izgultam. Talán azért nem látszott rajtam, mert közben búvárszivattyúra gondoltam, és ettől kicsit megnyugodtam. Idegállapotban vagyok a mai napig.

Máskor is vállalnál ilyet?

Erre azt szokta mondani az ügynököm: "a kamera előtti pózolása Vyviennek alapvetőleg nem magától értetődik. De ha a szerep kívánja, mert a szereplő vetkőzik, nem ő, akkor persze". Egyébként megfogadtam, hogy még öt évig leszek hajlandó vetkőzni. Utána még akkor sem, ha tusolok.

Aha. Tervezel lemezt kiadni közeljövőben?

Nem értem a kérdést.

Mindegy, hagyjuk.

De a könyvírásról vannak ambícióim. Már amikor megnyertem az Aszu Szépét, éreztem, hogy feltorlódott bennem minden, és megfogant, hogy megírom, mik történtek a színfalak mögött. Nem mondhatok többet elöljáróban, csak annyit, hogy botrányos lesz, meg fogtok őrülni. Amúgy meg lehet, hogy énekelek közös, kettős duettet Franky-vel, van erre több ötletem. A Hyper Pláza megnyitóján is kéz a kézben énekeltünk Whitney Houstontól, jól sikerült.

Mit üzensz a fiataloknak, akik a nyomdokaidban szeretnének élni?

Igen! Kitartást és önnön lelkesedést. Ez az, ami számít, nem a rivaldafény és a csillogás: az csak smink, make-up. Egy „modellnek” muszáj néha a dolgok mögé látnia, még akkor is, ha nem mindig. Egy modellnél fontos, hogy őszinte legyen magához és a világhoz. Mindig ezt mantrázom, ha elszontyolodom a remektelen napokon. És önzetlennek kell lenni, ez nagyon fontos. Nekem az önzetlenségről mindig Jézus Krisztus jut eszembe, aki az év bármelyik napján megszülethetett volna, ám ő mégis a karácsonyt választotta, hogy le bírja hozni a békét.