Jelenleg ön foglalja el a második helyet a HCI-listánkon, Bochkor Gábor után. Mit szól hozzá?
Engem is meglepett, hiszen végignézve a Celebhatározót nagyon sok értékes ember található rajta. Jólesik, hogy egy az olvasók által is generált listán ilyen előkelő helyet foglalok el. Ez azért nem jelenti azt, hogy mondjuk bármilyen módon is megelőzhetném például Kertész Imrét.
Ön szerint mi alapján választanak az emberek?
Nem tudom. Szeretném azt hinni, hogy csak értékelik a munkát. Ugyanis az elmúlt négy évben, mióta autóversenyzéssel foglalkozom sok minden történt velem és a csapatunkkal. Eleinte többet voltunk fejen, mint lábon. Aztán az emberek talán azt kezdik el értékelni, hogy miután fejre estünk mindig újra megpróbáltunk lábra állni.
Én nem vagyok tehetséges ember. Semmihez nem értek, egy ilyen rakkolós típus vagyok. Dávid Sanyi barátom mondta, hogy a tehetség hetvenöt százalék szorgalomból áll. Mivelhogy nekem semmilyen tehetségem nincs, megpróbálok száz százalék szorgalommal működni.
Tehát ha kidobják az ajtón, visszamászik az ablakon?
Aztán ha az ablakot is becsukják, megpróbálok a csővezetékeken tájékozódni.
Tudatosan építette a karrierjét? Közgáz, aztán a tévézés.
Elvégeztem, a Közgázt, de még akkor sem tudtam mi leszek. Akkor nappal egyetemre jártam, éjjel taxiztam, aztán lett diplomám, de még mindig taxiztam, és még mindig nem tudtam, mi legyen.
Egy családi vacsorán aztán megkérdezték, miért nem leszek televíziós? Csak nevettem rajta, de azért nem aludtam egész éjszaka. Másnaptól már ott koslattam folyton a Szabadság téren, próbáltam bejutni a tévébe. Nem sikerült. Ezt látta anyám, aki titokban írt egy levelet Vitray Tamásnak, hogy van egy fia, aki a tévé épülete előtt várakozik, és hogy valaki küldje már őt el a francba végre. Erre Vitray Tamás adott egy telefonszámot és beengedett magához.
Akkor hát nem a Színművészetin tanulta Vitraytól a mesterséget.
Nem. Autodidakta módon tanultam, négy éven keresztül voltam az egyszemélyes Vitray-óvoda. Tudtam a napi programját, ott lehettem mellette, és amikor kérdésem volt feltehettem neki. Négy év után lettem hivatalosan is a munkatársa és így kezdődött a tévézés.
Héder Barnát is a tévénél ismerte meg?
Előtte is ismertem, mivel ő is a Közgázra járt, de szoros viszonyunk a nyolcvanas évek végén lett, a Telesport kezdetével. Mindenki azt hitte egymás torkának fogunk menni, ehelyett barátok lettünk és rájöttünk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
Ekkor még nem hasznosította a közgáz diplomáját, később viszont annál inkább.
Ez még a rendszerváltás előtt volt és valósággal beleszerettem a televíziózásba. A Telesport felelős szerkesztője voltam, amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy brutális sor áll az utcán. Kiderült, hogy a sorban állók a Cégbíróságra várakoznak. Azt se tudtam, mi az, de Barnival rögtön mondtuk, hogy nekünk is kell egy cég. Ez szinte a rendszerváltás huszonötödik percében történt. Így lett meg az első közös vállalkozásunk, és kezdődött a kapitalizmusbeli életünk, amikor maradtunk televíziósok, de vállalkozásaink a tömegtájékoztatás felé közeledtek.
A Hungaroring vezérigazgatói széke valami olyasmi, ami megkoronázza a közgazdász karrierjét? Mert azért az furcsa, hogy valaki csak a kommentátori székből véletlenül ül egy cég élére.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én soha nem mentem a munkáért. Engem a munkák mindig megtaláltak. Akkor már másfél évtizede közvetítettem a Forma-1-et és a futamok nagyrészére is kiutazhattam, tehát lehetőségem nyílt megismerni a Forma-1 világát. Ráadásul vállalatvezetéssel foglalkoztam már évek óta. Mikor elterjedtek a multik, mi eladtuk a cégeket és ki akartunk lépni az üzleti világból.
Ekkor kínálták fel az elnöki széket?
Igen, de nem voltam felkészülve rá, hogy rögtön beleugorjak valami másba. Barna adta meg végül a kulcsot, mert azt mondta: nem utasíthatod vissza, hisz annyit kaptál a Forma-1-től az elmúlt 15 év alatt, hogyha ma a Forma-1-nek van szüksége rád, akkor te arra nem mondhatsz nemet.
A Forma1-ből jön az imádat a terepralihoz, vagy ez egy régi dolog?
Nekem a Dakar volt bekattanva. Mikor először hallottam róla, tudtam ezt nekem találták ki. A mániámmá lett. De hát akkor a Kärtner Strasséig nem lehetett kimenni, nemhogy Szenegálig. A rendszerváltás után legalább a fizikai lehetősége megvolt, menetközben jött a Szalai Balázs a képbe, logikusnak tűnt, hogy vele próbáljam meg. Sokat tanultam tőle.
A fizikai felkészülés fontosságát mindig hangsúlyozza.
|
A szellem energiái a testből kell, hogy táplálkozzanak. Ma már van edzőm, aki napi rendszerességgel segít, hiszen szinte egész évben versenyzünk. Nincs olyan brutális fizikai igénybevétel, csak annyi történik, hogy elfáradsz, és akkor ha nem is hibázol, azért belassulsz. Akkor pedig jó alaposan elvernek.
Húsz éve fogyókúrázik? Mindig újfajta módszerekkel próbálkozik?
Igen szívesen tesztelem a fogyókúrákat. Tizennyolc éves koromban fogytam le.
Addig kövér kisgyerek volt?
Nem simán kövér, hitvány kövér. Nem az a jó kemény húsú kövér, tudja, én voltam a husi. Egy felnövekvő fiatal fiú, aki tökéletes diszharmóniában van önmagával, mert puhány, még az egyetemre se vették fel. Aztán volt egy kemény évem, fogytam negyven kilót és felvettek. Azóta edzek, fogyókúrázok és fejlesztem a saját tűrőképességemet. A mai napig a sikertelenségtől rettegek. Valószínűleg én is azok közé tartozom, akiknek az egész élete a kompenzálásról szól.
Ezt nem nagyon tudom önről elképzelni.
Aki ismeri a gyerekkori sikertelenség ízét, az tudja, milyen. És nagyon intenzív periódus a pubertás. Egy gyerekben benne marad a keserűség, benne marad az íze. Szokták kérdezni félek-e a Dakartól. Hát nem félek, rettegek. De nem a melegtől, a fáradtságtól vagy a hidegtől. Hanem attól, hogy nem sikerül.
Pesszimista?
Nem, nem vagyok se pesszimista, se optimista talán realista.
December 28-án indul a Dakarra. Álmodik már róla?
Reggeltől reggelig, és aztán újrakezdem.
Hogy tölti a karácsonyt?
Családi körben. Most már van feleségem, az ő családja meg az én családom szabályozza, hogy melyik nap hol vagyunk. Ez is az élet normális rendje, jól elvagyunk együtt. Nagyon örülök, hogy olyan élethelyzetben vagyok, ami mindenképp harmonikus; 44 éves vagyok, élnek a szüleim, van egy gyönyörű tizenhat éves lányom és egy gyönyörű feleségem. Én ennél nem akarok többet.
Sok pici ajándék vagy egy nagy?
Nem szoktam hetekig hónapig gondolkozni, tipikus bunkó vagyok, az utolsó pillanatban jön az ötlet, legyen az bármi.
Zavarja a felhajtás, ami önök körül van?
Aki kimegy a napra, ne lepődjön meg, hogy lebarnul. Engem senki nem hajtott Kalasnyikovval a kamera elé. Olyan nincs, hogy nem tudtam, mire számíthatok, tudtam, sőt akartam is. Akkor milyen alapon lepődhetnék meg, amikor adott esetben ennek következményei vannak?
Igen, de úgy volt, hogy titkos esküvőt terveznek, aztán mégis mindenki tudta, mikor, hol, hánykor lesz.
Szó se volt titkos esküvőről. Egyetlen dolog volt: mi nem rohantunk ki az utcára, hogy esküvőnk lesz. Csináltuk a magunk dolgát és a sajtó is tette a magáét. Minket a sajtó nem bántott; az esküvőnkben egy lényeges dolog volt, hogy mi és a szeretteink jól érezzük magunkat. Az hogy egy újság mit rak a címlapra, az a szerkesztőség döntése. Mi egyébként csak szeretetet kaptunk az emberektől az esküvőnk kapcsán, szóval velünk a sajtó csak jót tett.
Anikó kimegy ön után szilveszterkor?
Nem. Én teszem a dolgom, ő ezt tudja, mert mikor megismerkedtünk, akkor pont egy verseny után mentem hozzá egy tévéműsorba. Szóval mindig is tudta, hogy mit vállal.
Lehet számítani a közös utódra?
Majd a természet eldönti.
Isten vagy a természet?
A mi korosztályunk ateista szemléletben nőtt fel. De amióta visszajárok a sivatagba, azóta csúnyán el vagyok bizonytalanodva. Elmesélek egy példát: bóklászunk a jó öreg Libiában egyik éjszaka, és én egyszer csak minden értelem nélkül belelépek a fékbe, a mai napig nem tudom, miért. Ment az idő, én kikötöttem magam, kiszálltam, előre mentem tizenöt métert és ott volt egy százötven méteres szakadék. Szeretném azt hinni, hogy ezt előre láttam, de esküszöm, fogalmam sem volt róla, nem láttam semmit. Nem én állítottam meg az autót.