Egyszer említette, hogy legszívesebben csak azzal a feltétellel engedné, hogy megjelenjenek önről cikkek, ha az újságírók az összes titulusát feltüntetnék a neve mellett. Milyen sorrendben látná szívesen a címeket?
Az első az énekes lenne. Aztán gitáros és zeneszerző. Az énekes és boldog ember lenne a legfrappánsabb.
Mi kellett ahhoz, hogy boldog legyen?
Egyfajta egyensúly szükséges hozzá. Az pedig változik, mert változik az ember is. Tudni kell a lehetőségekkel élni, amik az életben adódtak, vagy pedig elengedni azokat, mert néha épp az kell az egyensúlyhoz.
Mit tart a legnagyobb lehetőségének, ami az utóbbi időben adódott?
Dorinát. Karrierlehetőség szempontjából pedig a Megasztárt, bár a kezdetekkor nem tudtam, hogy nagy lehetőség lesz.
Valóban?
Persze, hiszen ismertük már a műfaj kínálatát: Táncdalfesztivál, Ki Mit Tud? Aztán jött a Kifutó.
Azt a tehetségkutató versenyt évekkel ezelőtt megnyerte, és ez is jó lehetőségnek bizonyult.
Így van, de az a műsor nem kapott akkora nyilvánosságot. A Megasztárral a TV2 azonban kijátssza az összes olyan lehetőséget, amit ki lehet, és ki kell játszani. Ennek is köszönhetően arról van szó, hogy mi teljesen megváltoztattuk a magyar piacot. Azelőtt volt húsz-harminc, most van hatvan-hetven nagylemezes előadó.
Úgy érti, kereskedelmi értelemben változtatták meg a piacot?
Nem, a popzenében történt változás. Az felhasználói művészet, olyan, mint a grafika. Ez pedig egy pici ország pici piaccal, amit nem nagyon lehet felosztani. Ha mégis felosztod, akkor némelyik szegmensre egyetlenegy zenekar jut.
Melyik műfaj a leginkább hiányos ön szerint?
Ami hiányzik, az az ország adottságaiból következik. Például az angolszász zenéknek nincsenek itt a gyökerei. Széles körű közönség tehát azt nehezebben kajálja be, ahogyan az amerikanizált stílust is. De ha mégis ezekkel próbálkozna az ember, akkor elsősorban meg kell termékenyítenie a magyar zenei gondolkodást olyan alapkövekkel, mint például a kupolás szerkezetű dallam.
Valami rémlik szolfézsról.
Jó helyen jár. A magyar népdaloknak vannak bizonyos szerkezeti ismérvei, amiket alkalmazhatunk a popzene megírásában, és az valamennyire segít abban, hogy a szerzeményünk slágerzene legyen. Például Máté Péternek remek nótái vannak, amelyekben a kupolás szerkezetű dallam érvényesül, és ezért mint világslágerek is megállnák a helyüket.
A mostani slágerekre is vonatkozik az a fajta törvényszerűség?
Minden korra vonatkozik. Persze vannak speciális esetek, amikor nem abból lesz sláger, amit annak szerzője hasonló módon épített fel, hanem ha olyan szintű promóciót kap. Lásd a megasztáros gyerekek műsorban írt dalait.
Azokról a dalokról mi a véleménye, amelyeket a megasztáros énekesek a saját lemezeiken jelentetnek meg?
Ha jó nótákat írnak nekik, akkor jók.
Kikerüli a kérdést.
Van, akinek vannak jó nótái, annak általában én csinálom a lemezét (nevet). A lényeg, hogy válasszanak jó producert. Akik a saját lemezük produceri munkáját vállalják, azoknak általában nem jön össze a siker. Meghallgattam néhány lemezt, és nem voltak kiemelkedőek.
Úgy tudom, az első időkben a United produceri munkáit is önök vállalták. Azok a lemezek sikeresek voltak?
Valójában az első lemezünknek is volt már producere, különben nem jött volna létre. Persze a producer nem szólhatott bele a lemezbe, mert Romhányi Áron és én is agresszív zenei egyéniségek vagyunk. A formációt is mi találtuk ki még Acid Company néven. Agresszíven voltunk akkor is jelen, viszont nem tudtuk, mennyire fontos a szöveg egy dalban. Szerencsére komoly szövegíróval sikerült összeakadnunk, Orbán Tamással, aki a varietétől kezdve mindent írt már, igazi művész. Hihetetlen mennyiségű figyelmet tolt belénk, és szeretet, amitől megértettük azt, hogy egy lemeznek azért kell megszületnie, hogy valakihez szóljon. Hiába szól rólunk, ha nem tudjuk eljuttatni az üzenetet.
A United dalszövegei nem magvas, filozofikus üzeneteket közvetítenek.
Persze, vannak üzenetek, amelyeknek a közhelyessége nem feltétlenül közhely, ha a témájuk fontos. A popzene főleg a szerelemről meg a bulizásról szól. Ez azért van, mert az emberek szeretnek szerelmesek lenni, és szeretnek bulizni. Néha pedig szomorúak. Amennyiben a zenész nem veszi tudomásul, hogy ezekről kell írni, akkor nem jut el az emberekhez. Vannak persze speciális esetek, amikor valaki művészkedik. Jamiroquai figurája például populáris, a stílusa eljut széles rétegekhez. Azt sugallja: parti van most, és jól beszívok. Néha elkéri a jointot az első sorból a koncertjén, közben pedig arról énekel, hogy ne szennyezzük a környezetet!
Az ön stílusára rátérve, a Megasztárban leginkább a szélsőséges megnyilvánulásairól azonosítják.
A nézők a stílust érzékelik, nekem pedig az a fontos, hogy azt mondjam, amit gondolok.
Nyomasztó érzés, ha egy énekesjelölt népes nézőtábora, esetenként szülővárosa ellenszenvesnek találja, amiért kritizált?
Nem, ez egy ilyen műsor. Ha nem játszom ezt a játékot, akkor nincs játék. Olyan ez, mint a póker. Ott is vesztesz, de az is lehet, hogy nyersz. Az egész élet ilyen. Ha nem vállalja fel az ember, akkor fölösleges belevágni.
Úgy tűnik, a zsűrire is hatott ez a hozzáállás.
Úgy érzem én is, hogy a zsűri keményedett. Az eddigiekhez képest, úgy érzem, Presser Gábor is sokkal komolyabban állást foglal. Fontos volt, az ő szava nagyon számít. Nekünk is, és a nézőknek is.
Ha felelősséget szeretne vállalni a hazai zenei életért, akkor biztos elgondolkozott azon, amiért Pierrot nem vállalta a harmadik szériát. Összefoglalva: túl sok új felfedezett kerül túl gyorsan a túl kicsi zenei piacra.
Ebben Pierrotnak teljesen igaza van. De azzal, hogy kiszállt a műsorból, mindez nem változott meg. Ha engem kérdez erről, én azt az adu ászt nem engedném ki a kezemből, hogy én dönthetem el, melyik ember maradjon bent, kvázi ki kerüljön a piacra.
Az első széria idején még az volt a rendszer, hogy a közönség döntött, ki maradjon versenyben.
Ha akkor is mi döntöttünk volna, biztosan más trió került volna az utolsó döntőkbe.
Kikből állt volna a trió?
Neveket nem említek, mert lehet, hogy nem is működött volna, hiszen nem a közönség szavazott volna bizalmat nekik. Pierrot-ra visszatérve megértem a döntését, mert ő másképp szeretne üzenni.
Pontosan mire gondol?
Néhány underground dolgot csinál, és ezekkel finomabb üzeneteket tud közvetíteni. Játékokat fejleszt. Elmegy Kínába és lefotózza a Nagy Falat, hogy az majd a számítógépes játékában valósághű legyen. Ez is nagyon jó módszer a nevelésre.
Önt mennyire változtatta meg az elmúlt két év, amit a nyilvánosság előtt töltött?
Még inkább közelebb kerültem magamhoz. Elsősorban az tett inkább önmagammá, hogy Dorinával együtt élek. Másfelől a Megasztár is segített, mert rászoktatott arra, hogy megfogalmazzam a gondolataimat, és azonnal kimondjam. Ez a feladat agresszív jelenlétet igényel. Legyek átgondolt, de laza is, kicsit paradox. A közszereplés mégis erről szól, meg az élet is. Így tudunk emberebb emberek lenni.
Hogy érti?
A közvetlen környezetemben úgy tudok rendet rakni, hogy meghatározom magam, ehhez képest ők is jobban látják magukat. Legalább ezt az esélyt adjuk meg egymásnak.
Ön mindig ugyanúgy határozza meg magát?
Nem, az életem egésze a szocializációról szól. Először a Ferences Gimnáziumban egy szál gitárral játszottam a folyosón, és mondták, na, belőled se lesz senki. Aztán felmentem a színpadra és mondták, úristen, ez nem semmi. Meg kellett találnom magamban a zenészt, aztán az embert, és ez így megy tovább. Mindig lépcsőt látok magam előtt. A bölcsesség onnan kezdődik, amikor már csak annyit mondasz, amennyit végképp szükséges.
Kérdezek akkor konkrétabban. Néhány évvel ezelőtt télen a Várban rendeztek egy koncertet a jazztrombitás Erik Truffaznak, és a nézőket hosszú ideig az utcán váratták, nem engedték be az épületbe. Láttam önt a sorban várakozni. Ha most megismétlődne ez a helyzet, hogyan reagálna?
Felhívnám a szervezőt és kérném, vigyen be, ne kelljen kint állnom. De ez nem azért van, mert elszálltam volna az ismertségtől, hanem mert az ember idővel érettebb és praktikusabb lesz.