Castagno Claudia ötéves és énekesnő szeretne lenni. A karrierje már dübörög, első klipjét, a Pimpinkint több mint tízezren töltötték le. A kislánynak lemezt készítenek a zenész szülők és Brunner Zsolt dj, lemezfelvételen exkluzív produkcióként a sarokból hallgattuk a második, Nyuszitánc című reménybeli slágerét.


- Claudia, szeretnél híres énekesnő lenni?
- Igen.
- Akkor majd sokan fognak téged fotózni és kamerázni.
- Akkor nem akarok…. De!

Engem nem szabad zsarolni

Castagno Claudia - vagy ahogy a családja becézi, Csicsi - hétköznapi, ötéves kislány. A paradicsomos káposztát és a sóskát nem eszi meg, a tejbegrízt és a sült krumplit annál szívesebben. Kedvenc mesehőse Jázmin a Walt Disney-féle Aladdinból, aki azért menő, mert „szép a haja és sok az állatja”. Laurát tartja a legjobb barátnőjének az óvodában, Dorinával szemben azonban vannak fenntartásai. „Azt mondja, csak akkor leszek a barátnője, ha azt játsszuk, amit ő akar. Kicsit irigy kutya. Engem nem szabad zsarolni.”

Castagno Claudia nemrég Párizsban járt, de elmondása szerint félt megmászni az Eiffel tornyot. Elmondta azt is, hogy több mint tíz Barbie-ja van – Jázmin kivételével mind szőke - egy óriási játékmajma, plüsshamburgere és egy plüssnyula, amelyet Pimpinkinnek hívnak.

Százmillióan voltunk

Néhány hónapja, céltalan szörfölés közben az Indavideón felfedeztük Pimpinkin dalából készült klipet az akkor még négyéves Castagno Claudia előadásában. A kortárs gyerekdalokban már hiába keressük Halász Judit filozofikusan életigenlő szövegeit, Weöres Sándor bölcsességét, de azért kortársaival szemben ez az előadó kislány tisztán énekel. Arra nem számítottunk igazán, hogy a videót – vagy ahogy szokták mondani, slágergyanús szerzeményt - több mint tízezren letöltik majd, és novemberre már olyannyira dübörög a kislány karrierje, hogy a lemezfelvételén beszélgetünk vele, a még nem túlzottan körvonalazott jövőbeni terveiről.

A kis énekesnő így emlékszik vissza a klip készítésére, amelyikben rajta kívül három nyúl szerepelt. „Százmillióan voltunk, mindenki táncolt.” A család ismerőse Brunner Zsolt dj készíti a kislány lemezét, és éppen a második dalt tervezi felvenni. Amint a kívülről egyszerű garázsnak látszó zuglói stúdiójába lépünk, arra gondolunk, bizonyára innen kezdve söpört végig a városon néhány évvel ezelőtt a Náksi Attilával közösen szerzett Táncolj Bu-Bu-Budapest Parádé!

A szülőket a latin zene hozta össze

Nyuszitánc (részlet)

Gyere velünk járni a táncot
Hiszen szuper ez a nyuszitánc, nyuszitánc
Nézd csak Pimpinkint, hogy mennyire táncol
Hiszen szuper ez a nyuszitánc, nyuszitánc
Egy ugrás, hopp és még egyszer hopp
Kezünkben a nyuszifül, megrázzuk egy kicsit, igen
Egy ugrás, hopp és még egyszer hopp
Az orrunk kicsit szimatol, akárcsak egy nyuszi, igen.

A stúdióban az argentin származású Luis Castagno és huszonéves magyar felesége, Glória fogadott bennünket, majd bemutatták akkor még szégyenlős kislányukat. Luis spanyolul magyarázta el Claudiának, hogy mi, akik jöttünk hárman, kíváncsiak vagyunk rá, és le fogjuk fotózni. Édesanyja közben megfésülte a lány haját, majd a családjáról beszélt.

„Zenészek vagyunk. Édesapám jazzéneket tanít, a férjem több hangszeren játszik, minket is a latin zene hozott össze. Közös latin műsorunk van, amelyikkel turnézunk itthon és külföldön.” A család Spanyolországban élt évekig, majd Magyarországon telepedtek le. A Spanyolországban töltött évek alatt a kislánnyal magyarul beszéltek otthon, most inkább spanyolul. Castagno Glória elmondta, egyszer már fellépett az egész család közösen egy fogyatékos gyerekek javára rendezett jótékonysági koncerten, és nem célja, hogy sztárrá nevelje egyetlen lányát.

Claudia mennyire muzikális

Nézegessen Castagno Claudiát!

„Csak zenélgettünk otthon, és feltűnt, hogy Claudia mennyire muzikális. Azt kérte, tanítgassuk meg neki a dalokat. Egyszer a barátaink partiján is énekelt, ekkor jutott eszébe Brunner Zsoltinak, hogy saját dalt szerezzen neki.” Úgy tűnt, Brunnert sem az a cél motiválja, hogy tehetségkutatóként jegyezze őt a szakma, mint elmondta, ez a részéről csak egyfajta szórakozás. Castagno Claudiának mindenesetre egyre több dala van, és ezeket egy lemezen tervezik kiadni, de mint mondta, a kiadványról még korai lenne nyilatkoznia.

Claudia kérésére a videóstáb elhagyta a stúdiót, amikor felvette a fülhallgatót, és először elénekelte a Pimpinkin folytatásaként tervezett Nyuszitánc című dalát, amelyik leginkább csak variált refrénből állt. „Van az Ovibuli is, de azt még nem vesszük fel”- mondta a kislány, majd visszaengedte a stábot, bár úgy tartotta: „túl sok itt a fiú, és kevés a lány.” Azt terveztük, Ullmann Mónika Moncsicsi-dalát is megemlítjük interjúalanyunknak, párhuzamot vonva a kettejük plüssállat-kultusza közt, de végül nem tettük, mert valószínűleg Pimpinkin szűkebb réteget céloz meg, és a Moncsicsi óta egyébként is sokat változott a világ. Inkább személyes kedvenceiről beszélgettünk.

„Szeretem Jennifer Lopezt. Szoktam vele énekelni és táncolni”- utalt a kislány arra, hogy DVD-ről követi példaképének a fellépéseken látott koreográfiáit. Arra a kérdésre, mit tenne, ha olyan ismert és gazdag lenne, mint J-Lo, azt válaszolta: „vennék Barbie-t.”