horoszkóp

A fekete bárány Póka Angéla lélek-zenét énekel

dns
2006.12.26. 08:31
Póka Angélát meglepte, hogy a Megasztár döntőben énekelt dalaiból kiadott lemez a hetedik helyen szerepel a hazánkban eladott lemezek listáján. Úgy tarja ugyanis, hogy bizonyos lapokban ő volt a fekete bárány. Azóta van hol fellépnie az általa lélek- és gospel-zenének hívott munkásságával.

"Óriási meglepetés számomra, hogy a lemezem a Mahasz lista hetedik helyén szerepel. Hiszen tudjuk, hogy a döntőben énekelt dalaim internetes oldalakról is letölthetők, szinte semmit sem kell azért tenni, hogy hozzájuk férjünk" - mondta Póka Angéla, akit nemrég kiadott lemezéről kérdeztünk.

Fekete bárány

A hanglemezkiadók országos listáját egyébként éppen Rúzsa Magdolna vezeti, rajta kívül Ákos, Presser Gábor, és Zorán lemeze szerepel az eladási adatok alapján Póka Angéla döntős dalai előtt. A közönség döntőbeli visszajelzései alapján ezekből a dalokból az volt a legkedveltebb, amikor az énekesnő Seress Rezső Szomorú vasárnap szerzeményét adta elő.

"A Mahasz-listás helyezés amiatt is pozitív meglepetés számomra, mert a Megasztár alatt néhány lapnál én voltam a fekete bárány. Sosem szerettem a bulvársajtóban szerepelni, és örülök, hogy most anélkül is érdeklődnek irántam az emberek" - mondta az énekesnő. Póka Angéla a Velvetnek a Megasztár idején adott interjújában elmondta, öt évvel ezelőtt költözött haza végleg Amerikából, és azóta négy-öt jó zenészt keres, akikkel együtt el tudná indítani a saját zenekari pályáját.

A turnébuszban

Klikk!

"Még mindig hiányoznak tagok a zenekarból, de néhány jó zenésszel elkezdtünk együtt dolgozni" - mondta Póka Angéla hozzátéve, a közös munka azt jelenti, hogy egy új magyar nyelvű lemez előkészítésébe kezdtek. "A BMG megkeresett, hogy szívesen dolgozna velem. Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy kiadó fantáziát lát abban a zenében, amit képviselni szeretnék. Remélem meg tudunk egyezni" - mondta Póka Angéla.

"A Megasztárba való jelentkezésem másik célja az volt, hogy ismét legyen hol fellépnem, nem pedig az, hogy szólóalbumot készítsek. Amikor a turnébuszban utaztunk, és azt hallottam egyik-másik döntőstől, hogy ez a kiadó kereste meg, az a kiadó kereste meg, és most tárgyalnak, akkor eszembe se jutott, hogy hamarosan én is saját lemezen fogok dolgozni. Mégis így lett, ami persze jó érzés."

Lélek- és gospel-zene

A már említett korábbi interjújában Póka Angéla arról is beszélt, a tehetségkutatót megelőzően egy évig nem volt olyan felkérése, amelyet rendszeresnek lehetett mondani, és úgy tartja, ha egy énekes egy évig csak a saját beszédhangját hallja, az nemcsak a lelkének, de a hangjának is rossz.

Az énekesnőnek az utóbbi időben már több fellépési lehetősége van. "Így, karácsony előtt leginkább zártkörű eseményeken veszek részt. Amikor tehetem, Nagy Szabolcs zongoristával és Szabó Tamás szájharmonikással együtt élő műsort adok, már másfél órás repertoárunk van lélek- és gospel-zenéből. Rigó Tamással pedig, aki a gitárosom és szerzőtársam, saját dalainkat adjuk elő. Remélem, hogy az új évben a saját szerzeményeket és a gospel-műsort minél több helyen és a nagyközönség számára nyitott rendezvényeken is énekelhetem" - mondta Póka Angéla.