„Örülök neki, hogy fiaim vannak, mert ha lányom lenne, és kiejtené a száján, hogy modell szeretne lenni, elájulnék”- nevetett Rábaközi Andrea. A 80-as évek végének egyik legkeresettebb modelljével Dévényi Kathy sminkmester sajtótájékoztatóján találkoztunk, ahol egy Guinness-rekordkísérletet jelentettek be.
Amíg lecsukódik a garázsajtó
Dévényi Tibor felesége negyven órán át sminkelt több mint 110 vendéget, akik között - a közérdeklődés fenntartására - egykori és mai médiaszereplőket is találtunk, így a volt modellt is. Rábaközi Andrea elmondta, a sminkmester előjegyezte az egymás után érkező vendégeit; amikor őt meglátta, lelkesen felkiáltott, hogy végre valakinek a száját vörösre festheti.
„A hétköznapokban nem jut eszembe piros szájat festeni. Nem használok erős sminket, elég nekem egy kis szájfény, egy kis pír. Amikor a fiúkkal kigördülünk a garázsból és várom, hogy lecsukódjon a garázsajtó, addig szoktam gyorsan sminkelni a visszapillantó tükörben” – avatott be szépségápolási szokásaiba az egykori modell.
Az volt a Kánaán
Rábaközi Andrea megjegyzése - hogy nem szívesen hallaná a lányától, hogy modell szeretne lenni - nem a pályán eltöltött éveinek tapasztalatain alapszik. Úgy tartja, hogy ő a lehető legjobbkor került a szakmába.
„Akkoriban rengeteget utaztunk, nagyon sok élményt szereztünk. Volt egy kialakult, nyolc-tíz emberből álló klikk. Mindenhova minket hívtak, az volt a Kánaán. A modelleket megbecsülték, jól fizették. Modellkedéssel akkoriban meg lehetett alapozni az egzisztenciát. Ma már nem biztos, hogy így van. Most minden harmadik nőt, ha megkérdezel, azt mondja, modell. Pedig nem attól lesz az valaki, hogy a Pajtásban a fűnyíró mellett le van fényképezve. Ennél többet kell letenni az asztalra.”
Mindezt magánélet nélkül
Rábaközi Andrea a mai divatszakmát is belterjesnek tartja, ebből a szempontból nem lát nagy változást. „Azok, akik jók és a kifutón vannak, azokat már nagyon régóta foglalkoztatják. Ilyen szempontból kicsit uncsi, hogy csak őket látjuk. Időnként frissíteni, újítani kellene. Akik pedig tizenöt-tizenhat évesen most kezdik a szakmát - és beszélnek nyelveket - azoknak azt ajánlom, menjenek külföldre. Az ügynökségek azokban a lányokban-fiúkban látják az üzletet, akik talpraesettek, karrieristák, mert velük lehet komolyan foglalkozni” –mondta a volt modell; hozzátéve, lebeszélné erről a pályáról a fiatal lányokat.
„Vasakarat és önfegyelem kell hozzá, hogy el ne vesszen az illető. És mindezt magánélet nélkül, ami sok esetben áldozat”- vélte. Rábaközi Andrea az elmúlt években leginkább a családjáról nyilatkozott, több női magazin kérdésére elmondta, az anyaságot gondolja most hivatásának. „Döme és Samu főállású anyukája vagyok” – definiálta magát.
Nem tabu a betegség
„Szerencsés vagyok: megtehetem, hogy csak a gyerekeimmel foglalkozzam. Ez engem teljesen kielégít, semmi más nem hiányzik. Időnként megjelenek rendezvényeken, szoktam divatbemutatókat vállalni. Olyankor hiányzik az az időszak, amikor mindig ezzel foglalkoztam, de ma már a ruhapróbán is arra gondolok, hogy mit csinálhatnék otthon a fiúkkal. Eszembe jut, hogy most van a fürdetés ideje, vagy hogy mindjárt vacsoráznak. Állandóan hazatelefonálok, hogy mi van velük”- mondta a modell, aki Kézdi Éva divatbemutatóin szokott feltűnni, illetve a Beathe Uhse szexbolt nyitó rendezvényén is láttuk, mint az esemény háziasszonyát.
A volt modell eredeti szakmája szakács, tudását a TV Paprikán indult főzőműsorában mutatta be, de a sorozatot már levették a műsorról. Érdekesség, hogy a modell neve alapján az internetes keresés első találata az a cikk, amelyben Rábaközi Andrea arról beszél, hogy 22 éves korában méhnyakrákon esett át. „Akit érdekel, annak mindig őszintén beszélek az életemnek erről a nehéz időszakáról. Manapság sokan értékelik, ha valaki nem tekinti tabunak betegségeit, és bátran felvállalja azt, amin élete során átesett. Már ezzel is lehet segítséget nyújtani másoknak.”
Úgy volt, hogy jótékonykodunk
A modell elmondta, újabban gyógyítással szeretne foglalkozni, ezért beiratkozott egy reiki-tanfolyamra. „Ezen kívül a társadalmi célú megkereséseknek is örülök. Voltam egy rákkonferencián, és egy debreceni jótékonysági rendezvény háziasszonya voltam. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a bál végén a szervező megkérdezte, mennyivel tartozik. ’Nem úgy volt, hogy jótékonykodunk?’ - kérdeztem vissza. Lehet hogy voltak olyan emberek, akiket a gázsijuk foglalkoztatott, rám viszont ez nem jellemző. Örülnék, ha már ott tartanánk, hogy a jótékonyság tényleg jótékonyság.”