Rácz Linda sztriptíztáncosnő rövid kitérő után visszatért a színpadra. Az osztrákokat majmoknak nevezi és odavan felhőkarcolókért. Meg a fagyiadagolóért. Decemberben pedig Mészáros Dórival segít a Mikulás ajándékait kiszállítani.

Rácz Linda sztriptíztáncosnő fekete kabátban vacogva érkezett barátjával a Deák téri találkozóra, és mint kiderült, éhes, úgyhogy azonnal nekiláttunk keresni egy meleg helyet, ahol hétköznap délelőtt is adnak ételt. A Godot lett belőle. De legalább korán volt a dumaszínházhoz.

Címlaptól az életműdíjig

Rácz Linda tizenöt éve táncol, a világ számos pontján járt, kapott életműdíjat, felállított Guiness rekordot a leghosszabb erotikus showműsor kategóriájában és ült börtönben is. De hogy kezdődött a karrierje? Kisgyerekkorában még nem sejtette, hogy táncos lesz belőle, akkor ugyanis fagyislány szeretett volna lenni. Egyébként a mai napig rajong a fagyiadagolókért. Tizenöt éves volt, amikor felmerült a kérdés mit is kezdjen magával . "Utáltam tanulni. Ez sajnos a mai napig is elmondható rólam. Nagyon szerettem viszont táncolni meg énekelni." Egy véletlen találkozás folytán ő lett a címlaplány a Mesterdetektív újságban, majd ismerősein keresztül egy alsónémedi diszkóban kezdett gogo táncolni. Társa nővére volt, menedzsere pedig édesanyja.

"Soha nem tanultam táncolni. Azt gondolom, hogy aki tud táncolni, akinek a vérében van, annak nem kell tánctanárhoz járnia. Kivéve ha a társastáncokat és hip-hopot akar tanulni. Az erotikus tánchoz nem kell tanár. Olyan kisugárzásod kell hogy legyen, amivel akkor is megfogd az embert, ha nem vagy szép vagy nincs is szép alakod, ." 1994-ben az egész család szerepelt a Friderikusz Showban, ami meghozta számukra az ismertséget. A gogoból topless lett, majd sztriptíz. Tevékenysége tizedik évfordulóján testvérével közösen életműdíjat kapott a szakmától, és nővére hamarosan abbahagyta a színpadi szereplést. Idén Linda is kipróbálta a nappali életet, de nem sok sikerrel. "Szerettem volna megalapozni a jövőmet azzal, hogy van egy rendes munkahelyem." Végül hét hónap után otthagyta vevőszolgálati és beszerzési asszisztens pozícióját, hogy újra visszatérhessen a színpadra.

Klikk!

Tömegverekedés és fenyegetés

Hogy melyek voltak karrierje legkeményebb pillanatai? Talán amikor egy tequila show alkalmával egy diszkó közepén feküdt, és várta, hogy sóval és citrommal borított testét lenyalja a közönség. Egyszerre indultak el. A rohamot a kidobók igyekezték megakadályozni, de tömegverekedésbe fulladt az este. De nem ez volt az egyetlen nehéz helyzet. "Németországban voltam egyszer, ahol majdnem megöltek." Mint kiderült halálosan megfenyegették, amiért nem volt hajlandó elmenni egy vendéggel vacsorázni. "Onnan konkrétan hazamenekültem."

Börtön és az osztrák majmok

A sztriptíztáncos számtalan országban járt, Olaszországban rengeteget dolgozott, Ausztriában pedig hét évet élt akkori vőlegényével. A Kanári-szigeteket kedvelte, Liszabon viszont nem jött be neki, mert "olyan Budapest feelingje van". A kedvence Mexikó volt. "Eredetileg egy hónapra mentem, de mindig eltoltam a hazaindulást, amíg végül sittre nem kerültem." Két hetet töltött börtönben, mert illegálisan vállalt munkát. Hogy mit szeretett mégis az országban? A felhőkarcolókat. "Vonzanak a felhőkarcolók. Amerikába is nagyon szeretnénk kijutni, New York vagy Los Angeles minden álmom."

Hogy mennyiben különbözik a közönség az eltérő országokban? Sokban. Nem is kell messzire menni. Már akkor is van különbség ha a fővárost és vidéket vesszük. "A budapesti közönség sokkal sznobabb, mint a vidékiek. A budapestiek nem tudnak örülni, míg ha lemegyünk vidékre ott sokkal jobban felfogják az emberek, hogy miről van szó. Jobban kimutatják a műsor iránti érzelmeiket. Az osztrák közönséget nagyon nem szeretem. Olyanok, mint a majmok. Bármit csinálhatsz, csak állnak és néznek, alig tapsolnak. Az olaszok homlokegyenest mások. Táncolnak a show alatt. Őrjöngenek és kiabálnak. Ez megint egy más mentalitás. Persze a közönség viselkedése nem csak az országtól, hanem a helyszíntől is függ. Ha elmész egy nívósabb helyre, ott senki nem fog ugrándozni. Ha viszont elmész egy kis diszkóba, megnyílnak az emberek."

Kattints!

Pornó és magabiztosság

A sztriptíztáncos sohasem szerepelt pornóban, bár elgondolkozott rajta, hogy állandó fellépőpartnereivel Judy Neróval és Mészáros Dórival csinál egy filmet. Mégsem tette. Pornózni ugyanis nem 31 évesen kell elkezdeni. "Nem ítélem el, de nekem ez nem menne. Nem tudnám magamat adni és a hangok kiadásával kapcsolatban is gátlásos vagyok. Ráadásul nem akarom elrontani az egész szexet ezzel. Én alapjában véve hűséges típus vagyok. Rólam senki nem állíthatja, hogy bárkinek megvoltam az éjszakában."

Hogy milyennek kell lennie egy erotikus táncosnak? Egy sztriptíztáncos életében fontos a magabiztosság, a határozottság és a fantázia. "Ha ez nincs, elveszik az ember az éjszakában. Nem fizetik ki, nincs tekintélye. Nem szabad nyuszinak lenni, el kell vállalni dolgokat."

Mikulás sztriptíz

A sztriptíztáncos a következő hónapokban Judy Neróval Ausztriába és Olaszországba utazik, Mészáros Dórival pedig erotikus futárnak áll. A Mikulás segédeiként közvetítenek majd ajándékokat."Mindig topon kell maradni. Nagyon nagy a konkurencia, mindig jönnek az újabb és szebb lányok. Már 31 leszek, úgyhogy mindig ki kell találni valami újat."