Perez Hilton blogján közölte a Roy & Ádám Trió Jamie Winchesterrel közös Madonna-feldolgozását. Ezen felül a magyarok meg Perez Hiltont hódították meg, legalábbis a celebblogger oldalának kommentjeiben akadnak magyar hozzászólások is. A dal kikerülését nem a zenekar intézte, ráadásul a felvétel sem mai darab. Örülnének, ha később ennek köszönhetően kapnának valamilyen lehetőséget, de már a híres szám feldolgozásakor sem ez volt a céljuk.

Perez Hilton azzal sokkolta Magyarországot, hogy helyi idő szerint szerda este posztolta a Roy & Ádám Trio Jamie Winchesterrel közös Madonna Music feldolgozását.

Hilton oldalán szűkszavúan csak ennyit ír: „Ez az európai zenekar, a Roy & Ádám Trio feat. Jamie Winchester egy nagyon „érdekes” feldolgozást készített Madonna slágerének, a Musicnak, és kislemezként megjelentette.

Perez Hilton blogján rendszeresen posztol különféle zenéket, és a hírek szerint egyre nagyobb súlya van annak, ami Perez Hilton szerint menő vagy ciki.

Megkerestük a zenekarból Nagy Ádámot, aki elmondta, a feldolgozás már nagyjából három éve készült, csak a klip az új, mert a best of lemezük kapcsán lehetőségük volt még egy klip elkészítésére.

Nagytól megtudtuk, hogy már a feldolgozás elkészítésekor sem az volt a cél, hogy egy ekkora sláger előadásával esetleg nemzetközi figyelmet kapjanak. Hiltonnak sem ők ajánlották a számot, aminek megjelenéséről tudtak, bár Perez Hiltont nem ismerték.

Nem tudják, hogy kinek köszönhetően került fel a dal, de örülnének, ha esetleg ennek köszönhetően rájuk terelődne egy kicsit a figyelem, és új lehetőségeket kapnának.

Hideget meleget

A poszt jó néhány kommentet kapott, amikor utoljára néztük az oldalt, nagyjából 120-nál járt. A dalra reagálók egy csoportja gyűlöletét fejezte ki a feldolgozás miatt, de másoknak tetszett.

Persze olyan kommentelő is akadt, aki a rockos feldolgozás miatt heavy metal zenekarnak gondolta a Roy & Ádámot. Annyit megállapíthatunk, hogy nagyjából fele-fele arányban kedvelik illetve gyűlölik az oldal látogatói a feldolgozást, amiről Nagy Ádám azt mondta, az volt benne az érdekes, hogy egy viszonylag egysíkú popdalt hogyan tudnak változatossá tenni.

Magyarok a világhálón

A Roy & Ádám szerepeltetésének köszönhetően előbújtak rejtekükből a magyar Perez Hilton fogyasztók, és először csak pontosítottak a kommentekben, hogy a nagy Európán belül, ami egy kontinens, a zenekar pontosan Magyarországról jött.

Aztán a magyarok egymásra találtak, és üdvözölték egymást Perez Hilton oldalán, úgyhogy megjelentek az első magyar nyelvű kommentek.

Ezután jött a szokásos magyar evolúció.

A magyarok elkezdték a védelmükbe venni a Roy & Ádámot a zenekart szidó külföldi kommentelőkkel szemben, még akkor is, ha igazából nem kedvelik az együttest, de az ízlésük elé helyezték a magyarságtudatukat.

Miután pedig a nagy önbecsüléssel rendelkező kicsi nép rendet tett Perez Hilton oldalán, elkezdték egymást kiosztani páran, hogy miként érdemes viselkedni egy blogon, vagy, hogy egy magyar mit csináljon.