Ripli Zsuzsa nem szeret teljesen meztelnül pózolni, kolléganőit viszont szemmel tartja, és ihletet gyűjt. A 2004-es Év Playmate-je kipróbálta a szőke és a királykék hajat is, de fodrász nem ezután lett. Kakadut tart, és úgy véli, sok igazság van az ezotériában.

Mitől féltettek a szüleid, amikor ellenezték, hogy modellkedj?

Nem ellenezték konkrétan, csak nem voltak olyan lehetőségeim, ajánlataim, amelyeket érdemes lett volna elfogadni, és ők meg akartak óvni a csalódásoktól. Úgy döntöttem, megvárom a kellő időpontot.

Meddig vártál?

Jó pár évig.

Időközben milyen ajánlatokat kaptál?

Komolytalan ajánlatok mindig vannak. Ezeket tudni kell elutasítani, vagy elfogadni, ki mit szeretne csinálni.

Te pedig playmate szeretettél volna lenni, ugye?

Nem feltétlenül ez volt a célom. Előbb kezdtem el modellkedni, mint hogy sikert értem volna el a 2004-es versenyen. Éppen néhány szakmabeli kérdezte, nem lenne-e kedvem elindulni az Év Playmate-je választáson? Gondoltam, miért ne? Veszteni nem veszthetek, megnyerni úgysem fogom.

És megnyerted.

Igen. Ezzel előre nem terveztem.

Mégis minden átmenet és nehézség nélkül tudtál a kamera elé állni meztelenül?

Dehogyis, nagyon furcsán éreztem magam, amikor anyaszült meztelenül kellett a díszletbe állnom. Eleinte feszélyezett, hogy a fotózás helyszínén nemcsak két-három ember volt, akikről úgy gondoltam, elengedhetetlen, hogy ott legyenek, hanem legalább kilenc vadidegen mászkált és dolgozott körülöttem. Ezt meg kell szokni, és tudni kell kezelni.

Mennyi ideig szoktad?

Nyolc-kilenc hónappal az első fotózás után jelentettem ki, hogy most már oda tudok állni a kamera elé és nem zavar, hogy mennyien vannak körülöttem. Amikor fotóznak, nem foglalkozhatsz azzal, mi zajlik körülötted, csak a kamera van és a fotós.

És a térlátás.

Amikor fotóznak, kikapcsol a térlátás, megszűnik a világ, megszűnnek a tőled jobbra és balra levő dolgok.

2004 óta több munkád van?

Több. De az, hogy playmate vagyok, különösen nem hozott olyan lendületbe, hogy 100 százalékosan megfordult volna velem a világ. Ismertebb lett az arcom és a nevem, így könnyebb dolgom van.

Az utazások lehetősége is motivált abban, hogy a modellszakmát válaszd?

Gondoltam erre is, mert szeretek utazni. De összességében az a jó a modellkedésben, hogy az a foglalkozásod, ami egyben a hobbid is. Minden ember ezt szeretné, amikor dolgozni kezd.

Nekem is ez volt a célom a pályaválasztásban. Mennyi időt szeretnél még ebben a szakmában tölteni?

Három évet.

Utána visszamész fodrásznak?

Nem tudom még, az élet majd úgyis hozza.

Milyen frizurát vágtál utoljára?

Már nem emlékszem. Amikor modellkedni kezdtem, feladtam ezt a munkámat.

Kipróbáltál magadon szokatlan és vad frizurákat?

Persze. Voltam szőke, vörös, a szivárvány minden színében pompáztam. Amikor egyszer hazaállítottam királykék hajjal, anyám csak állt szótlanul, és levegőt sem kapott.

Ekkor döntötted el, hogy ez a te pályád?

Nem, ekkor már tanuló voltam, és magamon kísérleteztem. Nem igazán hivatástudatból választottam ezt a szakmát. Egy kisvárosban nőttem fel, ahol nem volt olyan sok lehetőség elhelyezkedni, és továbbtanulni. Úgy gondoltam, a legjobb, amit tehetek, hogy szerzek magamnak egy szakmát. Kreatív vagyok, és van kézügyességem, és nem utolsósorban öt év alatt érettségit és szakmát is tudtam szerezni azzal, hogy fodrász lettem.

Jó szakember voltál? Törődtél a vendégeid lelkével is?

Igyekeztem. Ez emberfüggő, mert hangulatfüggő. Volt olyan napom, amikor bal lábbal keltem fel, és mondhatott nekem bárki bármit, nem tudtam vele foglalkozni. A saját magánéletemet azonban mégsem vihetem a munkámba. Ez persze pont fordítva volt a vendégek esetében, néha tényleg megosztották velem az életüket, és arra egy jó fodrász nyitott.

Mit csinálnál, ha egy derékig érő hajú lány azt kérné, told le a haját géppel, mert ő most sürgősen megváltoztatja az életét?

Hál'isten ilyen nem fordult elő, kínos helyzetbe kerültem volna. Nem biztos, hogy levágtam volna a haját, a pillanatnyi érzése, vagy csalódottsága miatt. Majdnem biztos, hogy megbánta volna, és akkor már késő. Erről próbáltam volna meggyőzni.

Megvan még a kakadud?

Igen, nagyon szeretem. Eredetileg arapapagájt szerettünk volna a párommal, mert nagyon szép, de rettentő hangos, és fülsértő a hangja. Ha még családi házban laknék, lehet, hogy vennék, de mivel nem házban lakunk, nem bírnánk a jelenlétét.

Gondolom, a párod tolerálja, hogy időnként ruha nélkül lát a magazinokban. De türelme van ahhoz is, hogy a munkád részeként reprezentálsz eseményeken gésaszerepben?

Hogy érted?

Beszélgetni a vendégekkel felszínes, szórakoztató témákról.

Az emberek elképzelnek egy képet, amelyet a modellvilággal, és a modellélettel társítanak. Azt gondolják, állandóan rendezvényen, partikon veszünk részt. Ez nem így van. Néha vannak felkérések. Ezeket az ember elvállalja, mert jó móka, és jól érezzük magunkat. Amikor munkából kell partira menni, akkor a párom nem is szokott velem jönni. Megérti, hogy nincs időm olyankor vele foglalkozni, mert a kliensekkel kell beszélgetnem.

Szereted az aktokat?

Fotózni? Nem igazán.

Nézegetni?

Persze, megnézem, hogyan dolgoznak a többiek. Érdekel a modell, akit általában ismerek, mert nem nagy ez a szakma. Megnézem, ki fotózta a sorozatok, milyen stílusú képek, mennyire jók és hitelesek. Nem azért követem nyomom, mert a lány teste érdekel, hanem szakmai szemmel figyelem. Összehasonlítom a saját képeimmel, azért hogy tudjam, merre lehet fejlődnöm, és hogyan tudnák újat kihozni magamból.

Látod a fejlődést a képeiden?

Persze. Amikor először lefotóztak a Plaayboy számára, éretlenebb voltam, és ez szerintem a képemen is látszik. Máshogy nézek, mások a beállítások. Jó érzés nyomon követni, mennyit változtam az alatt az egy év alatt. A mostani kedvencem az a sorozat, ami a CKM számára készült rólam.

Ha te szerkesztenéd, kit tennél a címlapra?

Ezen még nem gondolkoztam.

A férfi aktok is érdekelnek?

Általában inkább nőkről készült fotókat nézek meg, mert ez a szakmám.

Vettél CD-t mostanában?

CD-t nem szoktam venni, mert kapom a zenéket.

Könyvet is kapsz?

Az kevésbé jellemző. Coelhotól az Alkimistát vettem meg legutoljára. Bementem a könyvesboltba, és az ezoterikus könyvek felé vettem az irányt. Ekkor láttam meg, és megtetszett. Ha időm engedi, olvasok, de még nem jutottam a könyvben túlságosan előre.

Miért érdekel az ezotéria?

Mert sok igazság van benne.

A csillagjegyed szerint milyen a személyiséged?

Nehéz jegy vagyok: kos, aki fejjel megy a falnak, makacs, öntörvényű. Ez nagy részben jellemző rám. Önfejű vagyok, és amit eltervezek, annak úgy kell lennie.

Most például mit tervezel?

Azt, hogy kimegyek Londonba.

Körülnézel?

Nem, dolgozni megyek. Félaktokat és bikinis fotókat készítünk. Na jó, utána mindenképp körülnézek.

Ripli Zsuzsa
A 2004-es Év Playmate-jét kedvese, Berzicza Tamás hatszoros magyar bajnok birkózó a következő szavakkal búcsúztatta, amikor a versenyre jelentkezett: "menj csak, megnyerni úgysem fogod" A fodrászlány azonban az első helyet szerezte meg, és habár felkérésekkel nem halmozták el, jó néhány magazinban szerepelt már. Legutóbb Londonban és Törökországban dolgozott. Úgy gondolja, még három évet dolgozik a modellszakmában, de további tervei még nincsenek. Egyelőre nem gondolkozott azon, hogy visszamegy-e fodrásznak. Egy okból lenne csak férfi egy napra: hogy megtudja, milyen érzés randira hívni egy lányt. Szerinte a férfiak rettegnek a visszautasítástól.