horoszkóp

Demjén Rózsi hatvanévesen indul koncertturnéra

2006.01.08. 08:32
Kapcsolódó cikkek (1)
A gereblyét a sarokba hajítja s ismét mikrofont ragad a legendás beatnik. Kiderül az, is, hogy pórul járnak a zugfirkászok és hogy Demjén Ferenc bizonyos tekintetben olyan mint Bono.

Demjén Rózsiról az utóbbi időben jobbára annyit lehet hallani, hogy amerikából importált feleségével vidéki elvonultságában tölti mindennapjait: néha megjelenik róla egy-egy kép zöld környezetben, felreppennek róla illetlen pletykák, amiket rendre megcáfol és olykor még színpadon is feltűnik. Felületes szemlélő azt is hihetné, hogy visszavonult a közéletből, s a mikrofont gereblyére cserélte, pedig a valóság ezzel épp ellentétes: 2006-ban Rózsi félszáz állomásos nagy-nagy koncertturnéra indul.

Sok helyszín, hosszú koncertek

Mivel Demjén épp hatvan évvel ezelőtt, december 21-én látta meg - akkor még egyértelműen Ferencként - a napvilágot Diósgyőrben, 2006-ban jubileumi koncertkörútra indul. A turné február 10-én - természetesen - Miskolcon indul, és egészen december 30-ig tart. A tíz hónapos turné valamennyi jelentős nagyvárost érinti, valamint három felvidéki és két erdélyi helyszínt is - tájékoztatta a Velvetet a koncert menedzsere. A repertoár Rózsi teljes munkásságát felöleli, koncertenként 2-2,5 órás időtartammal számolhatnak a fanok.

Lemez is

Rózsit szokásos zenekara fogja kísérni, ami mintegy tíz zenészt jelent. A turné december 30-án zárul a Budapest Sportarénában. Ezzel egyidejűleg tavasszal egy úgynevezett "hatvan évet átfogó lemez" jelenik meg, mely várhatóan csak új dalokat tartalmaz majd. Aki tehát élőben akarja hallani és ordítani a Sajtból van a Holdat vagy a Vonat nem várt, ne késlekedjen, menjen és vegyen jegyet, a miskolci koncertre például már kapható.

Rózsi és Bono

Érdemes egyébként felkeresni Rózsi weboldalát is, mely sok szép insider infót tartalmaz, például hogy az Artisjus kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott tíz dal közül négy az ő szerzeménye, melyekből kettő - Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold - a toplista első két száma. Kiderül továbbá az is, hogy járt pórul a "zugfirkász" újságíró, aki azt állította, hogy Rózsi 2003-as New York-i koncertjét részegsége miatt kellett félbeszakítania.

A zenei csemegék iránt fogékonyak pedig egy érdekes párhuzamon is elgondolkodhatnak: Rózsi a folytonos napszemüvegviselést ugyanazzal indokolja, mint Bono, azaz hogy mindkettőjüknek érzékeny a szeme a fényre.

Demjén Ferenc címszavakban
Demjén Ferenc 1946. december 21-én született Miskolcon. 1951-ben családjával Budapestre költözött, édesapja a minisztériumban kapott állást. A kis Demjén Ferike egy iskolába járt Presser Gáborral, később a Petrik Lajos Szakközépiskolában szerzett vegyésztechnikusi képesítést. Először autodidakta módon, később Gosztonyi Jánosnál tanult zongorázni, a Zeneakadémián pedig orgonált. Játszott és énekelt egyebek mellett a Meteor, a Sakk Matt, és a Tűzkerék, a Bergendy és a V Moto-Rock zenekarokban, 1989-től pedig szólókarrierbe kezdett. Dalokat írt többi között Katona Klárinak, Zalatnay Saroltának, és Zoránnak. Hozzá fűződik az 1987-es Szerelem első vérig c. film betétdala. Háromszor nősült, gyermeke nem született, jelenlegi feleségével, Rebeccával dél-dunántúli tanyájukon élnek. A 20 000 négyzetméteres birtokon van egy 1500 négyzetméteres tó is, melyet nejéről Rebecca-tónak nevezett el.