Stohl András a felszínen jól van és boldog, mert hamarosan megszületik a lánya jelenlegi barátnőjétől, de igazából vannak gondjai. Fél az italtól, beletörődött, hogy nem fog már fia születni, mindent megtesz azért, hogy szeressék, szinte kéretlenül ad kölcsön az embereknek. Ezek derülnek ki abból az interjúból, amit jó barátja, Sváby András készített vele.

A Playboy legújabb számában olvasható az az interjú, amit egy kellemesen elnyúló italozás alatt készített Stohl Andrással egyik közeli barátja, Sváby András. Stohl az interjú elején kicsit feszélyezetten kezd, de aztán szép lassan feloldódik, talán az ital hatására, talán azért, mert tényleg megnyílt barátja előtt.

Az interjút csak harmadik nekifutásra tudták elkészíteni, mert Sváby sehogy sem tudta rávenni magát, hogy a barátját faggassa. De megérte megcsinálni, nagyon személyes hangvételű interjú lett belőle, pedig nem erősségünk az érzelgősség.

Ital és apakép

Stohl nincs jól az interjú alatt, egy pár napos piálásról érkezik. Megállapítják, hogy öregednek, egyre több időre van szükségük, hogy kiheverjenek egy-egy nagyobb szórakozást.

„Komolyan kezdek megijedni az alkoholizmustól” – mondja Stohl, de barátja megnyugtatja, ők csak amolyan társasági alkoholisták, akik akkor isznak, ha a barátaikkal mennek valahova. „Az apám is azt mondta, hogy nem iszik, de a végére már komolyan piált” – egészíti ki Sváby eszmefuttatását a színész.

Stohl András 34 évesen vesztette el az apját, és azért vágyott egy fiúgyermekre, mert szerette volna azt az apa-fiú kapcsolatot reprodukálni, ami neki kijutott. A viszonyra azt mondja, hogy nehezen leírható. „Sokszor megvert gyerekkoromban, mert rettentően rossz voltam. De közben meg elvitt vadászni. Nem tudtam olyat kérni, amit ne tett volna meg. Sok olyan dolgot tanultam, amit meggyőződésem, hogy apa nélkül nem tanultam volna meg” – fejti ki Stohl, hozzátéve, hogy a megverés alatt senki se értse azt, hogy őt állandóan verték volna.

Utoljára 18 éves korában kapott pofont, amikor felkavarta a halászlevet, amit köztudottan nem szabad felkavarni.

Család és fiú

Stohl Andrásnak két lánya van, hamarosan érkezik a harmadik, de a színész világéletében egy fiút szeretett volna. Ma már úgy gondolja, hogy nem fog fia születni: „Most úgy gondolom, hogy három gyereket elég elindítani az életbe – akár anyagilag, akár érzelmileg.

Klikk!

Amikor megtudta, hogy harmadszorra is lánya fog születni, elsírta magát, de nem örömében. Nagyon fontosnak tartotta volna, hogy legyen egy fia, akinek továbbadhatja azt, amit ő az apjától kapott.

Lányaival, akik egy korábbi kapcsolatából vannak, változó ritmusban és intenzitással találkozik, vasárnapi apuka. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy jó a kapcsolata a lányokkal, akik nála általában azt csinálnak, amit akarnak. Stohl szerint nincs szükségük az apai szigorra, jól vannak nevelve. A színész-műsorvezető csak akkor kel ki magából, ha a pasik kerülnek szóba. A lányok anyja szerint viszont Stohl szívének meg kell enyhülnie, különben a lányai nem mesélik el majd apjuknak a kalandjaikat.

Adakozás és barátok

Stohl András keveset beszél a barátairól. Sokszor előjön, hogy minden vágya, hogy szeressék, de az igazi barátokról nem szól az interjú. Egy esetet említenek meg, Stohl negyvenedik születésnapját, amin rengetegen voltak, de nagyon kevés volt közöttük a szakmabeli.

„Én dolgozni járok be a tévébe” – mondja Stohl miután elmeséli, hogy soha nem szeretne könyvírással vagy egyéb módon meggazdagodni, illetve, hogy az igazi barátai nem a szakmájából, hanem a hobbijából kerülnek ki: a vadásztársak.

Sváby felemlegeti, hogyan ismerkedtek meg: egy raliversenyen, ahol nagy sár volt, a két tévést egy autóba osztották, és Stohl adott ajándékba egy vadászgumicsizmát Svábynak, mert neki nem volt. Sváby aztán észrevette a csizmát egy kirakatban, és látta, hogy nyolcvanezer forintba kerül. Stohl viszont azt mondta, egyáltalán nem érdeklik az ilyen dolgok, ha valakinek szüksége van valamire, ad neki.

Így lehet az, hogy számtalan embernek adott már kölcsön, és persze soktól nem is kapta vissza soha. Kis összegű kölcsönnek tartja a félmillió forint alattiakat, ebből most is van egy csomó kintlévősége, de akadnak öt és tízmilliós kölcsönei is. Nem hiszi, hogy mindegyiket meg fogja kapni.

A teljes interjút megtalálja az augusztusi Playboyban.